A Balaton-felvidéken fonódó amatőr bringaversennyel tartják életben a magyar Giro emlékét

2023. február 16. – 08:16

A Balaton-felvidéken fonódó amatőr bringaversennyel tartják életben a magyar Giro emlékét
Nagy kerékpárversenyeken már kipróbált útvonalakon tekerhetnek majd a BalatonFondo résztvevői – Fotó: Vanik Zoltán

Másolás

Vágólapra másolva

Ez a cikk több mint egy éve jelent meg, elképzelhető, hogy pár elavult infó is van benne. Ha ilyet látna, kérjük, jelezze.

BalatonFondo néven új, amatőröknek szóló országúti bringaversenyt, túrát rendeznek május 1-jén, amellyel a Giro d'Italia magyarországi Nagy Rajtjának szellemiségét is tovább akarják vinni.

A tavaly innen induló Giro váratlanul nagy népszerűségnek örvendett, de ma már minden nagy sportrendezvénynél kötelező kérdés és pályázati elem, hogy mi lehet majd a hagyatéka. Schneller Domonkos, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója szerint az egyik örökség egy, az Olaszországban is nagyon népszerű, prémiumkategóriájú amatőr verseny (Gran Fondo) hazai meghonosítása lehet.

A BalatonFondo nevet kapott futam részben a Giro harmadik magyarországi szakaszán halad majd, jórészt a Balafon-felvidéken, és Balatonfüred lesz a központja. Az ötletgazda egy háttérbeszélgetésen arról beszélt, hogy törekedtek arra, hogy az amatőröknek szóló verseny elég hosszú legyen, és viszonylag sok szintemelkedést is tartalmazzon. A Tihanyt és a Káli-medencét is érintő hosszú táv így 145 kilométeres lesz 1500 méternyi szintezéssel. Bár itthon azért vannak nívós amatőr futamok, a BalatonFondo egyedülálló lehet abban, hogy teljesen zárt pályán tekerhetnek a kerékpárosok.

Szilasi László főrendező azt mondta, hogy csak hosszas tárgyalásokkal sikerült meggyőzni a rendőrséget és a közútkezelőt, hogy egy tömegsportrendezvényre biztosítsanak teljes zárást. Végül 400 rendőr fogja őket segíteni. Az útvonalon minden kereszteződésben lesz biztosítás, igaz, csak azok élvezhetik ki maradéktalanul a teljes zárást, akik legalább 30 kilométer per órával tudnak haladni. Szilasi szerint a május 1-jei időpont optimális lehet a verseny számára, mert a településeken ilyenkor kisebb autós mozgásokra kell számítani.

Idén nagyjából 1500 indulóra számítanak a szervezők – a nevezés már el is kezdődött –, főként hazai bringásokra, de közép- és hosszú távon sok külföldit is megpróbálnak idecsábítani. A 145 kilométeres mellett lesz egy rövidebb, 70 kilométeres kör is, de a BalatonFondo már április 30-án elkezdődik gyerekfutamokkal.

Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke azt is várja a rendezvénytől, hogy a hazai bringások felfedezzék a Balaton körüli túraútvonalakat, a BalatonBike365 infrastruktúráját.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!