Tényleg konzolerkélyen lehet majd bringázni a budai Duna-parton

2023. július 11. – 20:53

Tényleg konzolerkélyen lehet majd bringázni a budai Duna-parton
Az Óbudai-sziget, H hídtól konzolosan kiszélesített támfalon halad majd a kerékpárút, 500 méter hosszan a Duna hullámai felett az óbudai országzászlóig – Fotó: Tenczer Gábor

Másolás

Vágólapra másolva

Ez a cikk több mint egy éve jelent meg, elképzelhető, hogy pár elavult infó is van benne. Ha ilyet látna, kérjük, jelezze.

Két és fél évre rá, hogy a BKK igazgatótanácsa rábólintott az elképzelésre, elkészültek az engedélyezési tervek a bringasztrádának is megfelelő EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárút észak-budai szakaszának nyomvonalára. Legkorábban 2024 második felében kezdődhet el az építkezés.

Kényelem, biztonság, gyorsaság és kevesebb konfliktus: ezek a kulcsszavai az új, 13 kilométeres nyomvonalnak, ami megoldhatatlannak gondolt problémákat hidal át, olyan megoldásokkal, mint a fióktöltés vagy hullámok feletti konzolerkély.

Erre szükség is van, mert egyfelől az állam átépítette végre a korábban az ország legrosszabb kerékpárútszakaszának tartott Szentendre–Budapest-szakaszt. A kerékpárutat 2020-ban adtak át, és óriási forgalmat bonyolít hétvégente.

Az észak felől Budapestre érkező bringások a pünkösdfürdői gát tetején még egy darabig kényelmesen gurulhatnak az új aszfalton, amit Tarlós idején csináltak meg a gátemeléssel, de aztán töredezett közutakon, félig építési területeken, egy HÉV-megálló peronjánál és egy gyalogosátjáróvá visszaminősített kerékpáros felüljárón át vezet az út a Bem rakpart turistákkal tömött sétányára. Ennek megfelelően sok a baleset itt (pár hete halálos gázolás is történt), és rengeteg a bringás-gyalogos konfliktus is.

Erre halad majd az új nyomvonal:

Mint látszik, már a közigazgatási határnál egyszerűsödik a helyzet, mert a Duna-parthoz közel át lehet kelni majd a Barát-patakon, az új gáton. (A betonlétesítmény már áll, de az átvezetés a hétvégén még le volt zárva.) A Nánási úton Eurovelo-kompatibilis közút épül ki sietősebb bicikliseknek, vele párhuzamosan a Római-part sétányán is biztonságosabb kerékpársáv lesz ráérősebbeknek.

A Gázgyár utca és a Mozaik utca között a Duna-parton épül új kerékpárút (a volt gázgyári terület mentén, valamint a Hamvas Béla sétány felújításával), majd onnan a K-hídon befordul az Óbudai-szigetre. Így nem kell többet a Filatorigát HÉV-megálló átjárójában az utasokat kerülgetni.

A szigetről a H-hídon jön ki a nyomvonal, és innen konzolosan kiszélesített támfalon halad 500 méter hosszan a Duna hullámai felett az óbudai országzászlóig (itt egy kerékpáros pihenő is lesz.) Ezzel kikerülhető az Árpád hídi lehajtó, az egyik legveszélyesebb kerékpáros baleseti gócpont, ahol néhány hete halálos gázolás történt.

A Budapest Garden (Görzenál) előtti támfal sarka szintén átépül, ezzel javítva a beláthatóságot, így a kerékpározás biztonságát, egyúttal – a kerékpárút szélesítése érdekében – a közvilágítási oszlopokat is áthelyezik. A szórakozóhelynél a gyalogos-kerékpáros átkelőhely jelzőlámpát kap.

A rakparti út mentén, illetve a Margit hídig tartó szakaszon felújítják és kiszélesítik a kerékpárutat, és a teljes szakaszon lesz közvilágítás. A Csalogány utcai villamoskeresztezést is átépítik. A Halász utca után a kerékpárút a lehajtóról besorol a Budai alsó rakpart déli irányú közúti sávja és a rakparti támfal közé, a jelenlegi ottani parkolóhelyek felszámolásával. A rakpartról közvetlenül a Lánchíd előtt, majdnem szintben érkezhetnek be a biciklisek a híd alatt átmenő gyalogos aluljáróba.

A lánchídi és a Halász utcai átvezetés terve – Fotó: Tenczer Gábor / Telex A lánchídi és a Halász utcai átvezetés terve – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
A lánchídi és a Halász utcai átvezetés terve – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Az új nyomvonalak kiépülésével a mai, Árpád fejedelem úti, illetve Óbuda Főtér környéki kerékpáros útvonalak nem szűnnek meg, továbbra is az ott közlekedőket szolgálják.

A BKK szerint a tervezési és kivitelezési feladatok 50-50 százalékban kormányzati és fővárosi forrásból valósulnak meg, a kiviteli tervek az engedélyezési eljárások lefolytatása után, várhatóan 2024 elején állnak rendelkezésre. Ezt követően a kivitelezési munka közbeszerzés útján kiválasztott kivitelező bevonásával azonnal megkezdhető, hiszen a forrás részben rendelkezésre áll.

Az EuroVelo nemzetközi kerékpárútvonalak a teljes kontinenst behálózzák, elősegítve a kerékpáros túrázást. Emellett több helyen – így Budapesten is – olyan gerincutakként működnek, amelyeket nemcsak a turisták és a kikapcsolódni vágyók, hanem a munkába vagy iskolába kerékpározók is biztonságosan használhatnak.

Kerékpáros túracikkek a Szépkilátás rovatban:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!