Hegytetőn felgyújtott kereszt borzolja a kedélyeket Nagykovácsiban

2023. augusztus 22. – 15:11

Hegytetőn felgyújtott kereszt borzolja a kedélyeket Nagykovácsiban
A leégett kereszt maradéka a hegytetőn – Fotó: Seres Tünde / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Ez a cikk több mint egy éve jelent meg, elképzelhető, hogy pár elavult infó is van benne. Ha ilyet látna, kérjük, jelezze.

„Szent István ünnepén vandálok ledöntötték a keresztet a Nagyszénáson, és tábortüzet csináltak belőle. A kutyát sétáltatva ma reggel találtam meg az üszkös darabokat. Ez nagyon elkeserítő”

– áll egy gyorsan terjedő bejegyzésben az egyik természetjáró közösségi oldalon. Az ügy jelentős érzelmi hullámokat kavart Nagykovácsiban is: nagy a felháborodás, és már gyűjtés is indult a kereszt visszaállítására.

Józanabb hangok azonban megjegyzik, hogy a Nagy-Szénás érintett része fokozottan védett, Európa diplomás terület, ahova néhány éve ismeretlenek engedély, és megfelelő alap nélkül nélkül állították fel a keresztet, ami azóta párszor ki is dőlt.

Megkerestük a nagykovácsi önkormányzatot, mit tudnak az ügyről, lesz-e valamilyen következménye annak. Szemesy Barbara alpolgármester elmondta, hogy először kiderítik, mi történt, csak azután döntenek arról, mi legyen. „Egy biztos: ha bármi épül majd, a természetvédelmi hatóságok engedélye alapján fog épülni” – tette hozzá.

A Nagy-Szénás a Budai-hegység harmadik legmagasabb csúcsa. Füves teteje kedvelt kirándulóhely, az Országos Kéktúra is áthalad rajta. Két alacsonyabb és egy magasabb dolomitkúpból áll. Elkülönülő fekvéséből, kopárságából és magasságából adódik különlegesen szép panorámája. A hegy északi lejtője több, a jégkorszakból fennmaradt ritka növény tömeges lelőhelye (csak itt nő például a pilisi len) ezért szigorúan védett természetvédelmi terület. A kereszt körülbelül öt éve állhatott rajta, de nem tudni, ki állította fel a csúcsra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!