Tízéves maláj fiú volt a mecseki Fjällräven Vándortúra sztárja

2023. szeptember 6. – 16:20

Tízéves maláj fiú volt a mecseki Fjällräven Vándortúra sztárja
A start pillanata. A maláj kisfiú az élen menetel – Fotó: Nyáry Tamás

Másolás

Vágólapra másolva

Ez a cikk több mint egy éve jelent meg, elképzelhető, hogy pár elavult infó is van benne. Ha ilyet látna, kérjük, jelezze.

Hétvégén futott be az orfűi célba Magyarország egyik legnagyobb, szervezett többnapos gyalogtúrájának, a Fjällräven Vándortúrának a 120 résztvevője. Az idei eseményen a magyarok mellett tíz ország túrázói vettek részt. A túra legfiatalabb teljesítője egy 10 éves fiú volt Malajziából, a legidősebb résztvevő pedig egy 76 éves természetjáró.

A túrázók a hegyeken, völgyeken átívelő 74 kilométeres távot 4 nap alatt járták végig, áll a szervezők közleményében. A svéd Fjällräven Classic hagyományait követve a túrázók maguk vitték minden felszerelésüket hátizsákjaikban, az éjszakát pedig kijelölt táborhelyeken, sátorokban töltötték. Esténként a tábortűz mellett készültek a következő napra, ahol a szervezők különböző programokkal várták őket: a magyar Fjällräven márkanagykövetek túrázási tippeket és tanácsokat adtak, érdekességeket és legendákat meséltek a Mecsekről, illetve megosztották a Fjällräven Classic-élményeiket is.

„A Fjällräven Vándortúrának közösségkovácsoló ereje van: új barátságok szövődnek, régi ismerősök vágnak neki együtt a többnapos kihívásnak. Az idei évben egyaránt voltak új és már jól ismert résztvevők, akik a kezdetektől fogva minden Vándortúrához csatlakoznak. Az idei rendezvény csodálatos időtöltés volt, ami az esti előadásoknak és a Mecsekről szóló mitikus történeteknek is köszönhető” – mondta Sanela Krisat, a Fenix Outdoor Emerging Markets marketing menedzsere és a Fjällräven Vándortúra szervezője.

A Fjällräven Vándortúra szervezői minden évben kiemelt figyelmet fordítanak a környezet védelmére, és arra buzdítják a résztvevőket, hogy minél kevesebb nyomot hagyjanak maguk után a túraútvonalon és a táborokban. Az idei évben a résztvevők közös erővel összesen 33,4 kilogramm szemetet gyűjtöttek a Mecsekben, így tisztábban hagyták el az erdőt, mint ahogy találták. 2024-ben a Fjällräven Vándortúra visszatér a Bükkbe, ahol 2014-ben először szervezték meg a márka hazai túraeseményét az eredeti svédországi Fjällräven Classic mintájára.

Egyre nagyobb divat a hosszabb távú, szervezett, többnapos túra a világban. Ennek egyik úttörője a Fjällräven cég, ami évtizedek óta szervezi a svéd Lappföldön a Fjällräven Classic ötnapos vándorlást. A túra az elmúlt időkben olyan népszerű lett, hogy órák alatt betelik online a kétezres indulói létszám; és Svédország után számos más országban is megrendezik ugyanazon elv alapján: a táborhelyek adottak, az ennivalót kézbe kapják a résztvevők, akiknek nem marad más dolguk, mint menni, és vinni a hátukon a szükséges felszerelést, például a sátrat. Egy ilyen lappföldi túrán a Szépkilátás is részt vett 2013-ban.

A cég magyarországi leányvállalata 2014-ben lépett rá erre az útra, és a Bükk környékén megszervezte az első Fjällräven Vándortúrát, amire egyébként szintén meghívást kaptunk. Pár év után a rendezvény helyszínt váltott, és a Balaton-felvidékre költözött, ahol szintén készítettünk egy videót.

A Classic vándortúrák rendszerét néhány éve egy horvát csapat is elkezdte másolni, a Highlander már tucatnyi országban szervez hasonló eseményeket. A lényeg mindig ugyanaz: bizonyos összegű díjért, adott időben megszervezik egy szép természeti tájon a táborhelyeket és az ellátást, a többi a túrázók dolga. Másfél éve az Arab Emírségekben vándoroltunk velük. A mostani, mecseki vándortúrára a Szépkilátás rovat is készült, de sajnos közbeszólt a Covid.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!