2024. szeptember 26. – 19:35
A Magas-Tátra lengyel oldalán, úgy kétezer méter magasságban, félkaréjban húzódó gerincút nemcsak legendás, hanem hírhedt is. Laza fémláncokkal biztosított meredélyeiről szinte minden évben lezuhan valaki, többségük nem éli túl. Valószínűleg kicsit mindenki megborzong, mielőtt a minimum 6-7 órás sziklamászókázásba először belevág. Nem voltam én sem máshogy, annak ellenére, hogy mászkáltam már nehezebb és veszélyesebb szirteken is.
Nézem az Északi-Gránát-csúcsot és olyan hiábavaló érzés kerít hatalmába, mint a Balaton-átúszás közepe felé: egy órája mászunk felfelé a feneketlen foghíjakkal tarkított sziklagerincen, és nem közeledik a nyavalyás. Persze hogy nem, hiszen közben három mély csorbába is beereszkedtünk szinte függőlegesen, a kimászásnál meg gyakran a félpánikban remegő túrázókra kellett várni. A Tátra legnehezebb és legveszélyesebb túraútvonalának, a Sas-útnak a közepe felé járunk, és még nem tudjuk, hogy a távolban gyülekező felhők mit hoznak nekünk. Ha esőt, akkor baj van.
Az, hogy minden delejes vonzereje ellenére sokáig nem vágtam neki a Sas-útnak, annak tulajdonítható, hogy elérési útvonala kissé nehézkes, főleg Magyarországról. Szlovák oldalról előbb át kell jutni a hegység gerincén, méghozzá a 2500 méter magas Tengerszem-csúcs legyőzésével, de északról, Zakopane felől is jó sokat kell kaptatni, míg cakkos ormai alá érünk. Viszont mivel idén a lengyel turisztikai szervezet harmadmagammal meghívott a felfedezésére, akkor se mondtam volna nemet, ha a fél világot keresztül kellett volna utazni hozzá.
Szerencsére azért nem kell. Zakopane hatórányi autózásra van a budapesti 0 kilométerkőtől. (Busszal-vonattal az út sajnos nagyon körülményes, az egyetlen érdemi lehetőség 8-10 órába telik nemzetközi távolsági busszal.) Zakopane déli részén a Kuźnice városrészben startolunk, a kocsit kijjebb, a körforgalom környékén hagyjuk, napi 3700 forintos (40 złoty) parkolási díjat, majd kicsit később a 10 złotys tátrai belépőjegyet leperkálva.
A sárga jelzésen vágunk a hegységnek, ami a kezdetben ráérősen emelkedő, majd a völgyfőnél meredekebbé Dolina Jaworzynka (Lengyel-Jávor-völgy) vágatát követi egészen fel a Király-púpi-nyeregig (Przełęcz między Kopami, 1499 m). A fenyveserdőben kővel kirakott, széles úton lépcsőzünk egyre feljebb. A fenti fordulókban már egész jól ellátni az északi sík területek irányába, ha visszapillantunk a hátunk mögé. Sőt, a Giewont vonulata is kibontakozik.
A széles, füves Király-púpi-nyeregbe felérve fújhatunk egyet, a mára rendelt 550 méteres szintemelkedést lényegében letudtuk. Már csak egy kellemes séta a Hala Gąsienicowa (Gąsienica-tisztás), ahol először öreg pásztorkunyhók üdvözölnek, majd befutunk a mindig tömött, zöld bádogtetejű Murowaniec menedékház portájára. A robusztus, több mint száz férőhelyes menedékházban eszünk, iszunk és alszunk a hosszú autóutat követő 2 órás (hat kilométeres) gyaloglás után, hogy másnapra legyen erőnk a sziklagerincen.
Másnap reggel hatkor találkozunk a ház előtt hegyi vezetőnkkel, Mikolajjal, akit lengyel meghívóink elővigyázatosságból, valamint információforrásként adtak mellénk. Együtt csekkoljuk az aznap várható időjárást, sajnos délután 2 körülre vihart jelez. Ha így lesz, akkorra már a Sas-út utolsó szakaszánál járunk, ahol eldönthetjük, folytatjuk, vagy visszajövünk a völgybe. Mikolaj szétosztja a via ferrata felszerelést, szerinte jobb ha rajtunk lesz, ha nem használjuk is majd folyamatosan.
Hűvös van, felkelt a nap, de még árnyékban van minden. Didergek egy szál pólóban, de nem veszek rá semmit, mert kaptatón kezdünk, ha nem olyan erősen is. A sietős tempónak köszönhetően rövid idő alatt elérjük az 1624 méter magasan fodrozódó Gąsienica-Fekete-tavat (Czarny Staw Gąsienicowy). A jégkorszaki eredetű tó 51 méter mély, ebből a leírása szerint 12 méterig le lehet látni, olyan tiszta. (Vízmérce hiányában nem fact checkeltem.) Nevét azért kapta, mert az egyébként zafírszínű tó bizonyos időszakokban és bizonyos pontokról nézve sötétkék-fekete, méghozzá a környékbeli csúcsok árnyékolása és a felbukkanó cianobaktériumok következtében.
Amikor tavaly itt jártam, volt időm belemerülni a tó felszínén tükröződő hegyek karéjába, ami lényegében a Sas-út rajzolata. Akkor ugyanis teljesen le kellett mondanunk az időjárás miatt a Sas-útról és csak a tóig mentünk. Most nagy lendülettel haladunk el mellette, és ugrunk neki a kapaszkodósabb hegyoldalnak. A sziklaösvény meredeksége gyakran mindkét kezünket igényli, de semmi nagy erőlködés nincs, inkább könnyed bemelegítő átmozgatásnak mondanám.
Az utolsó szakasz egy függőlegeshez közelítő vízmosáson (Zawratowy Żleb) halad, a kapaszkodás inkább élvezetes, mint fárasztó rajta. Néhány részen láncok lógnak, de jobban járok szerintem, ha a sziklán található jó fogásokat és lépéseket használom ki. Közeledünk a Zawrat-hágóhoz, ami a sziklagerincen hullámvasutazó Sas-út kezdőpontja 2159 méteren. A hágó neve a rükverc szóból jön, magyarázza Mikolaj, mert az első megmászók, amikor felértek ide, túl nehéznek találták a folytatást, és visszafordultak. Nekünk eszünkben sincs visszafordulni, mert tiszta és derűs az ég, csakúgy mint a hangulatunk.
A hágó kis lapos platóján féltucatnyi lengyel túrázó készülődik ráérősen a Sas-útra, lendületből elmegyünk mellettük, és megkezdjük a hosszú, néhol bakugrásokkal tarkított gerincmászókázást. Nem véletlenül említem a kecskéket, az első kiemelkedés a hosszan elnyúló sziklataréjon a Kis-Zerge-hegy (Mały Kozi Wierch, 2226 m). Hegy helyett persze inkább nagy, agyarszerű csúcsokat képzeljünk el a Sas-úton, amik cápafogakként követik egymást az éles gerincen. Ezek sorát nyitja a Kis-Zerge-hegy, aminek túlsó oldala egyből egy meredek letörésbe, a Felső-Fagyott-tavi-csorbába (Zmarzła Przełączka Wyżnia) torkollik.
A csorba elnevezést lényegében csak a Tátra régi magyar földrajzi neveiben hallottam, sokáig nem is igazán tudtam mi az. A Sas-úton többször is plasztikusan érzékelhető a jelentése, ami a hivatalos meghatározás szerint mélyen tagolt, keskeny hegyszoros. Engem leginkább mély foghíjra emlékeztet a gigantikus kőfogak vicsorában. A Sas-út ráadásul olyan, mint egy kocsmai verekedő fogsora: tele van csorbával.
A Felső-Fagyott-tavi-csorba tehát egy tíz emelet mély, szűk és meredek hegyszoros, ami baltacsapásként vágja keresztbe az éles gerincet. Láncok segítségével ereszkedünk le a nedves, csúszós szakadékban, mert ahhoz, hogy a lábunk alá lássunk, és tudjuk, hova lépjünk, néha ki kell hajolni a láncba kapaszkodva. Ahogy leérünk, mászhatunk is fel a meredek falon, de itt legalább a löttyedten lógó láncokat nem kell használni a sziklákon található jó fogások miatt.
Némi sziklataréj-lovaglás után újabb kihívás, a Zerge-csorba (Kozia Przełęcz) következik. Itt a láncok és fémhágcsók mellett egy létra is segíti a mászást. Amíg az ember rajta van, a létra nem tűnik veszélyesnek, de amikor távolról, a csorba túloldaláról nézzük, leginkább a mély semmibe vezető kamikazeeszköznek tűnik. Megfogadtam, hogy nem sorolom az egyes csorbáknál történt halálesetek számát, de itt kivételt teszek, hogy kicsit éreztessem, hogy nem tréfadolog a Sas-út: csak a Zerge-csorbánál 13 halálos baleset történt 2012-ig.
Nem is csoda, hogy ennél a pontnál van egy kiszállópont azoknak, akik megelégelték a mélység feletti kapaszkodást. A sárga jelű sziklaösvény visszavezet a Gąsienica-Fekete-tóhoz, ami mellett korábban eljöttünk. Mi azonban mászókázunk tovább a rücskös gránitfalakon. Újabb csorba következik, ami a keresztségben a Felső-Zerge elnevezést kapta, és a beszélő nevű Zerge-bástyából szállunk alá bele. Kikapaszkodva feljutunk a Sas-út legmagasabb pontjára, a Zerge-csúcsra (Kozie Wierch, 2291 méter), ami a nevét a szelídebb déli lejtőin legelésző zergecsordákról kapta, csakúgy, mint az előbb említett bástya és csorba.
A Zerge-csúcs kényelmes, de sziklás placcot nyújt a mászásban megfáradt túrázóknak, mi is megpihenünk itt egy szendvics elfogyasztásának idejére. Falatozunk vagy tucatnyian a csúcson, belefeledkezve a szélesvásznú hegyi panorámába. A hegytetőről észak felé a Lengyel-Öt-tó völgyére nyílik pazar kilátás. Az egyik tóparton áll a lengyel-öt-tavi menedékház, ami Mikolaj szerint sokkal jobb hangulatú, mint a Murowaniec, mert nehéz megközelíthetősége miatt jóval kevesebb a kocakiránduló.
Lassan felkerekedünk. Eddig szerencsénk van, rossz időnek nincs jele, bár a távolban pár felhő gyülekezik. Mikolaj azt mondja, hogy túl vagyunk a legnehezebben mászható részeken. Persze a láncos, meredek ereszkedés itt sem kellemes. Meg is kérdezem vezetőnket, hogy miért nem cserélik le a Sas-út rozsdás, lifegő láncait fix via ferrata kábelekre, biztosan kevesebb baleset történne.
Mikolaj szerint ez a kérdés minden halálos baleset után újra meg újra előkerül. A Tátrai Nemzeti Park szakemberei azonban egyfelől hagyománytiszteletből, másfelől gyakorlati-biztonsági okok miatt nem hajlanak az átépítésre. Az utóbbit Mikolaj úgy magyarázza, hogy ha via ferrata lenne a láncok helyett, akkor az emberek ugyanúgy felszerelés nélkül indulnának el sokszor, ami miatt még több baleset történne.
Ennek ellenére Mikolaj javasolja a láncok használatához is a via ferrata felszerelést (sisak, beülő, biztosító kantár), mert vannak olyan veszélyesebb részek, ahol jól jöhet, ha várakozni kell. Ijedősebbeknek pedig biztonságérzetet ad, hogy rá tudnak akasztani a láncra, ha szusszannának egyet mászás közben. Mi nem sokat használjuk ugyan, igaz, a láncokat sem, de sisak nélkül egy magasról lerúgott, dió nagyságú kő miatt bajban lettem volna. Így csak koppant egy nagyot a fejemen.
A Zerge-hegy fala után tényleg hosszabb, kényelmes sziklaösvény kanyarog a gerincen, különösebb megerőltetés nélkül sétálunk rajta. Egészen a Bükk-völgyi-őrtoronyig (Buczynowa Strażnica, 2242 m), ami után régi ismerősünk, egy újabb csorba, a Fekete-fali nevű következik. Akinek elege van a tornyokból-csorbákból, itt a Kulczyński-vályúban tovább ereszkedve kiszállhat, újabb jelzett turistaúton térhet vissza a völgybe a startponthoz.
Mi természetesen megyünk tovább, fel a Fekete-Barát-kéményben, vissza a gerinc élére. Ott ismét egy könnyebb gerincösvény jön, egyetlen, az itt készült fotókon rettenetesnek tűnő, de egyébként nem túl vészes ponttal: az Elülső-Sieczka-csorba (Skrajna Sieczkowa Przełączka, 2200 m) különleges nyílásával. A szűk és mély sziklahasadékon egy határozott lépéssel tesszük túl magunkat, majd folytatjuk utunkat a három Gránát-csúcs felé.
A név érdekes sztorit takar, amit Mikolaj mesél el: a második világháború vége felé egy sérült B–24 Liberator nehézbombázó itt dobta le a bombáit, hogy terhétől megszabadulva sikerüljön elérnie a legközelebbi repteret. Az amúgy is cakkos hegygerincet a gránátok tovább csipkézték, és kialakult a világ valószínűleg egyetlen mesterségesen formált hármas hegycsúcsa, a Granaty.
A három csúcsot, úgymint Déli-Gránát-csúcs (Zadni Granat, 2240 m), Középső-Gránát-csúcs (Pośredni Granat, 2234 m) és Északi-Gránát-csúcs (Skrajny Granat, 2225 m) természetesen ismét mély csorbák, hasadékok választják el egymástól, itt történik meg az, hogy a szinte karnyújtásnyira levő tetőt közel egy óra alatt érjük el. Aki megijedne az érdekes alakú sziklatornyoktól, az első előtt újabb, ezúttal zöld jelzésű menekülőút nyílik le a völgybe.
Mire az Északi-Gránát-csúcsra érünk, már nagyon megközelítenek minket a szürkésfekete felhők. Én szívesen továbbmennék a Sas-út utolsó harmadán, de Mikolaj leint a felhőkre mutatva: ezekből vihar lesz, és az utolsó kiszállópontnál vagyunk. Hiszek neki, azt pedig nekem se kell ecsetelni, hogy szakadó esőben mennyire csúszik a meredek szikla, és hogy a csapkodó villámokat a vaslánc egyenesen a markunkba vezetheti. Ezért ráfordulunk a völgybe vezető sárga jelzésű útra, és megkezdjük alászállásunkat a völgybe.
Negyedóra múlva az első esőcseppeknél, égzengéseknél bebizonyosodik, hogy Mikolaj jól értékelte a helyzetet. Még alig vagyunk 200 méterrel a csúcs alatt, már zuhog. Érdeklődéssel nézem a mellettünk felfelé elcsattogó két alakot, akik láthatóan a gerincre tartanak frissen vásárolt, kommersz esőponcsójukban. Az öngyilkos osztag előőrse? – fut át a fejemen. Kicsit lejjebb még egy nyolcfős csapat, ők megállnak, amikor szembe jövünk, majd rövid tanakodás után visszafordulnak.
A vihar rázendít, csurog a víz mindenhonnan a meredek lejtőre, amin szerencsére már nem kell mászni, csak 30-40 centi mély sziklalépcsőkön lépdelni lefelé. Hála az égnek, bár gyakran mennydörög, viszonylag kevés a villám. Fent lehetnek pár tucatnyian még a Sas-úton, nekik most nem lehet könnyű, de legalább az istennyila nem csapkod a nyakukba. A tóhoz leérve kezdem érezni a combizmaimat és a vádlimat. Hatszáz méter szintet süllyedtünk nagyon rövid idő alatt.
Pihenésre, nézelődésre se idő, se alkalom, battyogunk tovább. Esőkabátom átázott kívül-belül, a túranadrágom hideg dézsafürdő. Robotmódban megyünk a Murowaniec házig, ahová rengeteg ember menekült az eső elől. Bent ülnek ázott verébként egymás mellett a lépcsőházban, úgy kell szinte átküzdeni magunkat rajtuk a szobánkig, ahol végre megszárítkozhatunk és átöltözhetünk. A következő lépés az újjászületés felé egy forró kwasnica (lengyel káposztaleves) a lenti vendéglőben és egy vodka. Végül pár sör mellett beszéljük át a történteket.
Tervünk az volt, hogy a Zawrat-hágótól végigmegyünk a teljes Sas-úton egészen a Kereszt-nyeregig (Krzyżne, 2112 m), de ez a vihar miatt csak kétharmadában teljesült, mert le kellett jönnünk. Így a 4 kilométeres teljes hossz helyett 2,8 kilométert tettünk meg a gerincen, ami a fel- és lefelé vezető úttal hét órába telt. A döntés azonban jó volt, mert magunk mögött hagytuk a kényes helyeket, mikor rákezdett az eső. Hogy ne maradjon hiányérzetünk, megbeszéljük, hogy a maradék egyharmadot jövőre külön megtesszük, de a másik oldalról, Szlovákia és a Lengyel-Öt-tó völgye felől. Egy jó alvás után másnap lesétálunk a kocsihoz, és hazagurulunk.
A Sas-utat sokáig egy harmadik úton is meg lehetett közelíteni. Sokan kihagyták ugyanis a megerőltető kaptatást a gerincig, és inkább fellanovkáztak a Gáspár-csúcsra (Kasprowy Wierch, 1987 m) és onnan érkeztek a Zawratra, megspórolva ezzel hat kilométernyi gyaloglást és ezer méter szintet. Ez a lehetőség ma már nincs, mert az út vége a Zawratnál egyirányú lett, azaz bakanccsal behajtani tilos. (Persze van, aki ezt nem tudja, vagy nem akarja tudni.)
A Sas-út teljesítésének a legnehezebb módja, ha valaki Zakopanéból indulva egy nap alatt felmászik, végigmegy rajta, és aznap még vissza is tér Zakopanéba. A vagány kör 23 kilométer hosszú, majdnem 2000 méternyi szintemelkedés van benne, és minimum 13 órás menet, de csak akkor, ha nem jön közbe semmi, például vihar vagy turistatumultus valamelyik (esetleg az összes) csorbában. Kissé könnyebb ugyanez a kör a Murowaniec turistaházból indulva és oda visszatérve (ezt terveztük mi), de a legnépszerűbb, normál verzió az Északi-Gránát-csúcsnál kurtított verzió menedékháztól menedékházig (végül ez jött össze nekünk is).
Az útvonal nagyítható túratérképen:
Már kérdezték tőlem, hogy hazai túratapasztalattal, jó kondícióval neki lehet-e vágni a Sas-útnak, és a válaszom az volt: lehetőleg ne. A Magas-Tátrát jobb előtte minimum 3-4 könnyebb csúcson valamennyire kiismerni, és csak azután elindulni rajta. Akkor is csak egész napra várható jó időben, megfelelő ruházatban. Aki nem biztos magában, ajánlott hegyi vezetőt keresni. Vannak már egyre többen Magyarországon is, a lengyelek közül itt lehet választani. A mi körünk vezetése 1400 złotyba (130 ezer forintba) került, ami ötfős csapat esetén öt részre osztva már nem annyira sok a biztos túlélésért. A ferrataszett bérlése napi 100 złoty (8000 forint), a legtöbbeknek ajánlott felszerelés még akkor is, ha alig használják.
A Sas-út (lengyelül Orla Perć) létrehozásának ötlete a 20. század elején született meg, kezdeményezője Franciszek Henryk Nowicki lengyel költő volt, aki 1901 februárjában javasolta az útvonal kiépítését. Az útvonalat a Tátra Egyesület (Towarzystwo Tatrzańskie) irányításával építették ki 1903 és 1906 között. 1904 és 1912 között készültek el a Sas-útra történő fel- és lejutást lehetővé tevő turistautak. Akkoriban a Kárpátokban egyedülálló volt ez a kezdeményezés.
(A cikk elkészítéséhez elfogadtuk a Lengyel Turisztikai Szervezet és a Malopolska Organizacja Turystyczna felajánlását, a szervezetek fizették újságírónk kint tartózkodásának költségeit, a teljes egészében szerkesztőségi tartalom készítésére azonban semmilyen befolyásuk sem volt.)
Kommentelheted a posztot, ajánlhatsz más jó helyeket a Szépkilátás Facebook-oldalán is, és lájkold az oldalt, ha még nem tetted! Kérdések és tanácsok is ide jöhetnek. Vizuálisabbaknak ott a YouTube-, az Instagram- vagy a TikTok-oldalunk. A Szépkilátás heti túraajánló hírlevelére pedig itt iratkozhatsz fel.
További túrák Lengyelországban:
