Pénzt és környezetet is kímélünk a SPAR meglepetéscsomaggal

2023. június 19. – 10:55

Pénzt és környezetet is kímélünk a SPAR meglepetéscsomaggal
Fotó: Photon

Másolás

Vágólapra másolva

A világon előállított élelmiszerek egyharmadából lesz szemét, de mindenki tehet azért, hogy kevesebb ehető alapanyag landoljon a kukában. Ebben lehet a segítségünkre a Munch applikációja, ahol az el nem adott, de még fogyasztásra teljesen alkalmas hozzávalók és fogások kaphatnak egy második esélyt, hogy jóval olcsóbban találjanak gazdára. A SPAR és INTERSPAR üzletek immár országosan csatlakoztak az ételmentő applikációhoz.

A kidobott élelmiszer mennyiségével kapcsolatban több becslés is létezik, ezek alapján csak Európában legalább kilencvenmillió tonna élelmiszer végzi a kukában évente. Bár ennek mindössze öt százaléka keletkezik a kereskedelemben, egyre több cég szeretne megoldást találni a helyzetre. Itt jön a képbe egy magyar ötlet alapján fejlesztett alkalmazás, a Munch, ahova éttermek, pékségek, hotelek vagy épp boltok, élelmiszerláncok csatlakozhatnak, hogy itt kínálják az el nem adott, de jó minőségű áruikat, menüiket. Mindezt az eredetinél jóval kedvezményesebb áron. Az app lényege, hogy az üzletek feltöltik a különböző termékeiket – rendszerint jelentős kedvezménnyel –, azt online lefoglaljuk, kifizetjük, majd a megadott idősávban érte megyünk, és már fogyaszthatjuk is.

„Ezzel a szolgáltatással mindenki jól jár, vagyis igazi win-win projektről beszélhetünk.

Csökken a pazarlás az áruházakban, a vásárlók harmadáron tudnak jókat enni, a környezetről pedig jelentős mennyiségű terhet veszünk le azzal, hogy ezeket az élelmiszereket nem dobjuk ki” – ezt Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország elnök-ügyvezetője mondta a kezdeményezésről, miután már a SPAR is azon szolgáltatók között van, akik elérhetőek a Munch felületén.

Az élelmiszerpazarlás a mi felelősségünk is

A keletkező élelmiszerhulladék globális helyzete aggasztó: világszerte jelentős mennyiségű élelmiszer veszik kárba minden évben, ami a becslések szerint az összes termelt élelmiszer harmadát teszik ki. Ez pedig jelentős környezeti problémákat okoz, arról nem is beszélve, hogy mennyi kifogástalan minőségű étel végzi a szemétben, miközben az emberek egy részének komoly gondot okoz, hogy elég és megfelelő tápanyagot vigyenek be a szervezetükbe.

Az élelmiszer termelése rengeteg erőforrást – vizet, energiát és termőföldet – igényel, és amikor a megtermelt zöldség-gyümölcs, áru veszendőbe megy, ezek az erőforrások szintén elvesznek. A termelés során kibocsátott üvegházhatású gázok – például a metán és a szén-dioxid – hozzájárulnak a klímaváltozáshoz, emellett az élelmiszerhulladék lerakódása ugyancsak problémát jelent, hiszen szennyezheti a talajt és a vizeinket.

Ideális esetben magunknak csak annyi élelmiszert veszünk, amit el is fogyasztunk, lefagyasztunk, tartósítunk. A lényeg, hogy ne vegyünk csak azért egy csomag bébispenótot minden héten, mert egészségesebb életmódot szeretnénk élni, hogy aztán a zöldség zacskóstól menjen tönkre, és ki kelljen dobni. Az élelmiszerpazarlás elleni küzdelemben mindannyian szerepet vállalhatunk, amihez az első lépés az odafigyelés és a tudatosság. Rendszeresen ellenőrizzük az élelmiszerkészleteinket, és figyeljünk a lejárati időkre, írjunk heti menüt, vásárláskor pedig tervezzük meg előre, hogy mennyi élelmiszert szükséges vennünk, hogy elkerüljük a túlzott beszerzést. Egyébként a Munch blogján rendszeresen olvashatunk hasonló ételmentő tippekről.

A mentett étel olcsóbb és kíméli a környezetet is – Fotó: Photon
A mentett étel olcsóbb és kíméli a környezetet is – Fotó: Photon

A mennyiségek kiszámolása egy étteremnél vagy élelmiszerláncnál már bonyolultabb feladat, fontos kérdés, hogy mi lesz azzal az áruval, amit nem adtak el, ugyanakkor még jó minőségű, fogyasztható. Az élelmiszerfeleslegek adományozása vagy komposztálása lehetőséget teremt arra, hogy kevesebb kerüljön a kukába, illetve hasznosuljanak a maradékot. Az élelmiszeriparnak azonban további új gyakorlatokat kell integrálni a működésükbe, hogy minimalizálják a hulladékot.

Van olyan pékség például, ahol kiírják, hogy zárás előtt féláron juthatunk hozzá az aznap sütött, de el nem kelt pékárukhoz, ehhez viszont az kell, hogy vásárlóként ismerjünk egy ilyen helyet. Ezen a problémán hivatott segíteni a Munch, ami felületet biztosít a szolgáltatóknak, hogy online, szervezetten adjanak túl a cégek a megmaradt áruikon, a vásárlóknak pedig ahhoz, egy platformon keresztül elérjenek több, mint 2000 olyan magyar helyet, ahonnan kedvezményesen tudják megvenni és megmenteni a termékeket.

Bevált a tesztidőszak

A SPAR Magyarország először egy tesztidőszakban ismerkedett meg a rendszerrel: „Az elmúlt fél évben, 2022 novemberétől Budapesten, Szegeden és Hódmezővásárhelyen tizenkilenc SPAR szupermarketben és két INTERSPAR hipermarketben teszteltük a Munch-alkalmazást, amely vásárlóink körében rendkívül kedvező fogadtatásra talált. Ezért is döntöttünk úgy, hogy immár az egész országban, valamennyi SPAR és INTERSPAR üzletben elérhetővé tesszük ezt a szolgáltatást” – fogalmazott Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője. Az üzletlánc közlése alapján ezen időszak alatt több mint ötven tonna üvegházhatású gázt spóroltak meg a megmentett csomagok által.

Hogyan működik a rendszer?

„A céget 2020 nyarán egyetemistaként alapítottuk négyen, ma pedig már három országban – Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában – vagyunk jelen. Az elmúlt két és fél évben a Munch alkalmazáson keresztül közel több mint nyolcszázezer adag ételt mentettünk meg, és ez közel kétmillió kilogramm szén-dioxid-kibocsátás megspórolását jelentette” – foglalta össze eredményeiket Perepelica Kirill, a Munch társalapítója. A platform célja egyértelműen az ételpazarlás visszaszorítása, és hogy a kereslet megtalálja a kínálatot.

A Munch használata nagyon egyszerű: felmegyünk az oldalra vagy belépünk az applikációba, átnézzük a felrakott csomagokat, lefoglaljuk az egyiket, online fizetünk, és a megadott idősávban már érte is mehetünk. A megmenthető ételeket – vagy éppen virágcsokrot – ráadásul rendkívül kedvező áron, minimum fele annyiért vehetjük meg.

A SPAR üzleteiben négy kategória – zöldség, gyümölcs, pékáru és tejtermék – közül választhatunk az eredeti árhoz képest akár 66 százalék kedvezménnyel. Ez azt jelenti, hogy a nagyjából háromezer forint értékű élelmiszercsomagokhoz ezer forintért, az ezerötszáz forint értékűekhez pedig ötszáz forintért lehet hozzájutni. A kategóriát természetesen mi jelöljük be, de azt, hogy mit viszünk ténylegesen haza, azt nem tudjuk előre. A csomag tartalma meglepetés lesz, ez a csavar pedig még a vacsorát vagy a következő napi menü tervezését is feldobhatja.

A cikk megjelenését a SPAR Magyarország támogatta

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!