Mit keresnek diákok a kőolajfinomítóban? Tudást és a jövő megoldásait!

2023. december 4. – 12:23

Másolás

Vágólapra másolva

Messziről felismerhető a Dunai Finomító jellegzetes csővezeték-rendszere, köztudott, hogy itt készül a MOL kutakon tankolható üzemanyagok egy része. Azt kevesebben tudják, hogy az üzemben középiskolásokat is képeznek, a jövőben ők lesznek azok a technikusok és mérnökök, akik a hasonló technológiai egységeket üzemeltetik. A százhalombattai tanműhelyben forgattunk diákokkal és tanárokkal.

Egy stratégiai szempontból fontos, hatalmas ipari üzemben nem feltétlenül gondolnánk, hogy a termelésen kívül más is történik. Pedig az egész iparágnak fontos, hogy a jövőben se legyen hiány technikusból, mérnökből vagy épp hegesztőből. Ezt ismerte fel a MOL, mely duális képzés keretében ad gyakorlati tudást középiskolásoknak.

Ezek a programok a középiskolák által nyújtott elméleti oktatást egészítik ki naprakész gyakorlati ismeretekkel. A diákok fizetést és egyéb juttatásokat kapnak, amíg ide – jó eséllyel leendő munkahelyükre – járnak. Technikusként elkezdhetnek a MOL-nál dolgozni, ha pedig továbbtanulnának, a cég egyik partner egyetemére járhatnak, hogy aztán mérnökként térjenek vissza.

A MOL Downstream ügyvezető igazgatója, Hazuga Károly elmondta, hogy ahol most a tanműhely, a gyakorlati oktatás helyszíne található, korábban üzemi terület volt. A MOL az oktatásban saját, jól felfogott érdekében vállal szerepet, hiszen így saját kollégái utánpótlását is kineveli. A jelenben és hosszú távon is fontos, hogy hiányszakmákban is legyen a vállalat számára megfelelő, képzett munkaerő.

A duális képzés során az elméleti tudást a középiskola adja, a gyakorlatot a MOL-nál oktatják, de egyetemistáknak is tartanak a finomítóban laborgyakorlatot. Ez a koncepció az iskolának, a cégnek és a diákoknak is jó megoldás: a fiatalok kiszámítható pályára léphetnek, a MOL képzett fiatal munkaerőhöz jut, az oktatási intézmények pedig naprakész tananyagot tudnak biztosítani.

A MOL életében kiemelt szerepe van a gyakorlati oktatásnak: a vállalat célja, hogy itthon tartsa és kinevelje azokat a tehetségeket, akik jól képzett munkaerőként a régiós ellátásbiztonság erősítéséhez és a kőolajfinomító modernizációjához is hozzá tudnak járulni.

A Dunai Finomító – Fotó: Telex
A Dunai Finomító – Fotó: Telex

A középiskolákban és nyílt napokon is ajánlják a duális képzést, ami már 9 szakma gyakorlati tudását kínálja gépésztechnikustól a CNC forgácsolóig országos szinten. Az itt végzettek egy része partner egyetemen tanul tovább, belőlük diplomás mérnök lesz.

A cikk megjelenését a MOL támogatta

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!