Rocky 300 százalékkal készült az idei Scitec Muscle Beachre – videó

2024. augusztus 5. – 10:55

Másolás

Vágólapra másolva

Idén is ott voltunk Siófokon, a legnagyobb bicepszek és legkockásabb hasak eseményén, a Scitec Muscle Beachen. Azt is megnéztük, hogy Szűcs Róbert „Rocky” hogyan készül fel a Power Challenge súlyzós tömegsport rendezvényre, majd hogyan teljesít. Nem kellett szomorúan távoznia, ahogy a további érdeklődő és aktívan résztvevő ezreknek sem, akik ellátogattak a magyar testépítés és erősport legfontosabb nyári közösségi rendezvényére.

Szűcs Róbert „Rocky” – edző, súlyemelő, erőemelő, CrossFitter Mosonmagyaróváron él. Korán belecsöppent az edzőtermek világába, ma már saját helyet üzemeltet. Mindenféle korosztály edzését irányítja, így tanácsait bátran megfogadhatja mindenki: fontos a fokozatosság, nem kell minden nap a maximumon teljesíteni és türelem kell az eredményekhez.

Azért nevezett a Power Challenge-re, mert ez egy új kihívás számára fizikailag és mentálisan egyaránt, „igazi őrültség”, amit ő nagyon szeret. Viskárdi Ramóna – edző, CrossFitter a párja, akivel együtt érkeztek a versenyre, így mentálisan is tudták támogatni a másikat, miközben a gyakorlati dolgokban is segítettek egymásnak.

Mindketten nyertek, de Rocky szerint a fő tanulság, hogy versenyhelyzetben mindig magunkat kell legyőzni.

Szűcs Róbert "Rocky" verseny után – Fotó: Telex.hu
Szűcs Róbert "Rocky" verseny után – Fotó: Telex.hu

A Scitec Power Challenge olyan súlyzós tömegsport verseny, ahol a résztvevők önmagukkal néznek szembe. Lényege, hogy életkor és testsúly alapján kalkulált, amatőr szinten is reálisan teljesíthető célszámokat tűz ki. Ez a metódus motiváló, versenyről versenyre biztosítja a fejlődést.

A versenyben nem egyszer kell egy nagy súlyt mozgatni, hanem az a cél, hogy a résztvevők a kategóriájuknak megfelelő súllyal minél több ismétlést végezzenek. Az indulók „Amatőr” kategóriában kezdik, innen léphetnek fel „Versenyző”, ezután pedig „Versenyző II.”, majd a „Profi” kategóriába. Nem kell haladónak lenni, nem kell kiváló genetikai adottságokkal rendelkezni, nincs szükség színpadi szereplésre és nem kell másokhoz hasonlítani magunkat – csakis saját magunkkal kell versenyezni.

Az idei Scitec Muscle Beach Power Challenge eredményei

  • legfiatalabb versenyző: 12 éves
  • legidősebb versenyző: 80 éves
  • összesen: 4614 guggolás, 4406 fekvenyomás, 4557 felhúzás, 3422 mellről nyomás, 881 húzódzkodás, 4854 bicepsz gyakorlat

Az idei, 12. Scitec Muscle Beach-hez a hagyományokhoz híven egy jótékony aktivitás is társult. A BioTechUSA-cégcsoporthoz tartozó Scitec Nutrition a helyszíni termékértékesítésből származó bevételét kiegészítve 5 millió forint összeget ajánlott fel a közösség által megszavazott SOS Gyermekfalvak részére.

A résztvevők idén is találkozhattak a testépítés legnagyobb hazai és nemzetközi ikonjaival. Olyan #TeamScitec tagoktól inspirálódhattak, mint Kathi Béla, Bohos Kornél, Szmereka László, Sergi Constance Morgan Aste és a Mr. Olympia győztes Brandon Curry.

A Scitec Power Challenge mellett idén is megrendezésre került a Scitec Raw fekvenyomó és felhúzó bajnokság és a Mr és Ms Muscle Beach bikini, physique és tehetségkutató minősítő fitneszverseny. A rendezvény a hagyományokhoz híven otthont adott a CESA® Kamionhúzó Scitec Muscle Beach Kupának, a PSL Truck Pull nemzetközi kamionhúzó kupának, a Strongman Premium League Scitec Muscle Beach Cup nemzetközi és a PSL Hungary Scitec Muscle Beach Kupa erősember versenyeknek. Az eseménynek a korábbi évekhez hasonlóan a Balaton-parti Kft. által üzemeltetett Siófoki Nagystrand és a Plázs adott otthont.

A cikk megjelenését a Scitec Nutrition támogatta

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!