A kínai Alibaba is saját mesterséges intelligenciát fejleszt le a ChatGPT-vel versenyezve

2023. április 11. – 10:06

Másolás

Vágólapra másolva

A kínai techóriás, az Alibaba bejelentette, hogy saját mesterséges intelligenciával lép a piacra: bevezeti a Tongyi Qianwent, a ChatGPT piaci ellenfelét, írja a BBC.

A cég azt is állítja, hogy az úgynevezett „közeljövőben” (pontos dátum nem derül ki) integrálni fogja az új csetbotot az Alibaba vállalkozásai között. Az elmúlt hónapokban a technológiai cégek sorra fejlesztettek világszerte saját generatív mesterséges intelligenciával rendelkező csetbotokat. Az év elején az Alibaba is felfedte, hogy a ChatGPT riválisán dolgozik.

Az Alibaba tájékoztatása szerint a Tongyi Qianwen tud angolul és kínaiul is dolgozni. Kezdetben az Alibaba munkahelyi üzenetküldő alkalmazásával, a DingTalkkal működik majd együtt.

Olyan feladatokat lát majd el, mint a beszélgetések lejegyzése, emailek írása, üzleti javaslatok megfogalmazása. Az Alibaba azt ígéri, az Amazon Alexájához hasonlóan intelligens hangszóróba is integrálják majd a programot.

Az Alphabet Google és a Baidu szintén bejelentette, hogy saját mesterséges intelligencián dolgozik. A kínai keresőmotor, a Baidu március közepén be is mutatta az Ernie Bot nevű, mesterséges intelligenciával működő chatbotját, ami a szándékai szerint szintén az amerikai OpenAI által fejlesztett ChatGPT kihívója lehet.

Eközben Kínában elfogadták azt a mesterséges intelligenciákra vonatkozó iránymutatást, miszerint a vállalatok felelnének majd a technológia betanításához felhasznált adatok legitimitásáért. A múlt hónapban pár technológiai ipari óriás, mint például Elon Musk vagy Steve Wozniak nyílt levelet írt alá, melyben az MI-rendszerek fejlesztéséért folyó verseny kockázatosságáról írtak. A hónap elején Olaszország lett az első olyan nyugati ország, amely adatvédelmi okokra hivatkozva betiltotta a ChatGPT-t.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!