Így rúgnak be a magyarok

2024. június 25. – 13:45

Másolás

Vágólapra másolva

A magyarok alapvetően sok alkoholt fogyasztanak, méghozzá leginkább sört, és jellemző a társadalomra, hogy gyakran egyszerre nagyon sok alkoholt fogyasztanak – írja az EurekAlert egy hétfőn megjelent tanulmány alapján, ami az európai alkoholfogyasztási trendeket vizsgálta.

A kutatók az EU-s országok, valamint Izland, Norvégia és Ukrajna trendjeit vizsgálta a 2000-2019 közötti időszakban. Megnézték az egy főre jutó alkoholfogyasztást (alcohol per capita – APC), az egyes szeszesitalok népszerűségét, valamint azt, hogy hogyan isznak az emberek. Ez azt takarja,

  • hogy absztinensek-e (lifetime abstinent – LA),
  • korábban ittak, de már nem (former drinker – FD),
  • jelenleg is isznak (tehát az elmúlt 12 hónapban ittak, current drinker – CD),
  • vagy rendszeresen és sokat isznak (az elmúlt 12 hónapban legalább havi egyszer elfogyasztottak 60 gramm vagy több tiszta alkoholt, heavy episodic drinker – HED).

A kutatás során figyelembe vették, hogy sok turista is fogyaszt külföldön alkoholt, ehhez igazították a modelljüket.

A 2010-es, 2015-ös és 2019-es évi adatokat vizsgálva ugyanazt a hat csoportot fedezték fel a mintákban, ezekbe sorolták be az országokat. Az országok kétharmada nem változtatott csoportot a vizsgált időszakban.

A 2019-es adatok alapján az egyik nagy csoport a borivó országoké (narancssárga). Ezekben isszák a legtöbb bort és a legkevesebb sört és töményt, valamint összességében ezekben az országokban isszák a legkevesebbet. Ide tartozik Franciaország, Görögország, Olaszország, Portugália és Svédország. Ez a 30 vizsgált ország felnőtt népességének 30 százaléka.

A következő csoport a sok sört de kevés töményt fogyasztóké (világoskék). Rájuk jellemző, hogy külföldön turistaként ők isznak a legtöbbet. Ebbe a csoportba került Ausztria, Belgium, Dánia, Németország, Hollandia, Norvégia, Szlovénia és Spanyolország. Ez a 30 vizsgált ország társadalmának 36,9 százaléka.

A harmadik országtípus a legtöbb sört fogyasztóké és rendszeresen sokat ivóké (világoszöld). Talán nem is meglepő, melyik országok tartoznak ide: Horvátország, Csehország, Magyarország, Románia, Szlovákia. Ez a 30 vizsgált ország társadalmának 17,7 százaléka.

A következő a legtöbb töményt fogyasztóké (zöld), akik sok sört is fogyasztanak. Alkoholtartalom szempontjából ők isznak a legtöbbet, viszont nem igazán jellemző rájuk a borfogyasztás, valamint kevés az LA és a HED. Ezek az országok Észtország, Lettország és Litvánia, azaz a vizsgált népesség 1,2 százaléka.

Vannak országok (rózsaszín), ahol egyrészt nagyon sok töményt isznak, másrészt viszont sok az LA és ritka a HED. Ide tartozik Ukrajna, Bulgária és Ciprus, azaz 10,6 százalék. 2000-ben volt még egy csoport, a kevés alkoholt fogyasztóké (lila).

Látható, hogy az egyes csoportok gyakran nemcsak a szokásaikban hasonlítanak, hanem földrajzilag is közel vannak egymáshoz, ami abból is ered, hogy a kultúrájukban milyen szerepet kapott az alkoholfogyasztás. Az utolsó csoport inkább csak szokásaiban tartozik össze: ezek az országok, ahol magas a CD és a HED. Itt sokan isznak és gyakran. Finnországról, Izlandról, Írországról, Luxemburgról és Máltáról van szó, azaz a vizsgált felnőtt népesség 2,3 százalékáról.

Forrás: Correia et al., 2024, DOI: 10.1111/ADD.16567
Forrás: Correia et al., 2024, DOI: 10.1111/ADD.16567

A tanulmány szerint egyértelműen látható összefüggés az alkoholfogyasztás mennyisége és módja, valamint az abból eredő halálozások és egészségkárosodások között. A magas szeszesital-fogyasztással és/vagy a mértéktelen alkoholfogyasztás magas gyakoriságával rendelkező országokban – Észtországban, Lettországban, Litvániában, Ukrajnában, Bulgáriában és Cipruson – volt a legmagasabb az alkohol okozta átlagos halálozás és egészségkárosodás.

A kutatók szerint érthető, hogy nehéz változtatni ezeken az évszázados, évezredes gyökerekre visszanyúló trendeken, de léteznek már működő szabályozások, amik lassan lehetővé tennék, hogy csökkenjen az európai alkoholfogyasztás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!