Az Amazon egy év után kinyírja a céges őrrobotját

2024. július 5. – 07:46

Az Amazon egy év után kinyírja a céges őrrobotját
Egy céges Amazon Astro őrjáraton – Fotó: Amazon

Másolás

Vágólapra másolva

Az Amazon szeptember 25-én leállítja az összes céges Astro robotját – írja a Verge. A techóriás még 2021 szeptemberében mutatta be a képernyőarcú személyi asszisztens/őrkutya/legjobb barát robotját, de nemcsak az otthonokba szánták, hanem például raktárakba is.

A céges robot 2023 novemberében került piacra, úgyhogy egy évig sem húzta. Azt nem tudni, hogy pontosan hány egységet érint a leállás, mert az Amazon nem osztja meg a számokat, de az ügyfelek nemcsak a kifizetett 2400 dollárt kapják vissza, hanem 300 dollár Amazon-kreditet is.

Ez nem azt jelenti, hogy a cég teljesen magára hagyná az otthoni robotjait, sőt. Egy belsős emailben, valamint a Verge-nek elküldött nyilatkozatában a cég kihangsúlyozta, hogy sokat tanultak a robotikáról, és a céges Astro leállításával erőforrásokat tudnak átcsoportosítani az otthoni robotok fejlesztésére, így valószínű, hogy hamarosan jöhet egy újabb verzió.

A céges robotok üzemeltetéséhez előfizetésre volt szükség, ezeket a cég felfüggeszti, szeptember 25-ig az ügyfeleknek már nem kell többet fizetni, és a robotok aznap egyszerűen leállnak.

Az otthoni Astro már évek óta kapható, bár még mindig csak meghívóval lehet megvásárolni, nem kaphatja meg bárki. Az induláskor 1000 dollárba került, azóta viszont az ára már felment 1600 dollárra. Kiszivárgott információk szerint a 2.0-s verzió már generatív mesterséges intelligenciával érkezhet, hogy beszélgetni lehessen vele, és elvileg arra is képes lesz például, hogy észrevegyen otthoni veszélyeket, például üvegszilánkokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!