Elindult első útjára az Ariane-6 európai hordozórakéta

2024. július 9. – 22:49

Elindult első útjára az Ariane-6 európai hordozórakéta
Az Airane-6 indítása 2024. július 9-én – Fotó: Jody Amiet / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Sikeresen elindult első útjára az Ariane-6 európai hordozórakéta, magyar idő szerint este 9-kor emelkedett a magasba a Francia Guyana-i Kourou űrközpontból, számolt be róla az Európai Űrügynökség (ESA).

Az 56 méter hosszú, 540 tonnás rakéta négyévi késlekedés után indult első útjára, amelynek a célja, hogy teszteljék repülés közben, mielőtt szeptembertől biztosítja majd az európaiak önálló kijutását a világűrbe.

Első útján az Ariane-6 kísérletekhez szükséges felszereléseket, kilenc tudományos miniműholdat, valamint két visszatérő kapszulát helyez földkörüli pályára. A háromórásra tervezett repülés során tesztelik a hajtóművek magas fokozaton történő aktiválását vezénylő rendszert is, írja az MTI.

Az Ariane-5 utolsó, 2023-as repülése óta az ESA leginkább az USA-ra, pontosabban a SpaceX segítségére szorult ahhoz, hogy például műholdakat juttasson az űrbe, Ukrajna lerohanása előtt pedig sokszor kéredzkedtek fel orosz Szojuzokra. Az Ariane-6 sikeres tesztje után viszont Európa önállóan is indíthat űrmissziót.

Az Ariane-6-os sok fejlesztést kapott az elődjéhez képest. Például meg lehet pakolni olyan eszközökkel, amiket különböző pályákon kell elengedni, mivel a felső fokozat hajtóműve akár négyszer is újraindítható. Az utolsó lökettel vissza lehet lökni a légkör külső részébe, ahol elég, így nem kering majd a Föld körül űrszemétként.

Két verziója is lesz a rakétának, egy két- és egy négyhajtóműves. Míg az Ariane-5 nagyjából 20 tonna rakományt tudott feljuttatni alacsony Föld körüli pályára, addig a négyhajtóműves Ariane-64 21,6-ot, a kéthajtóműves Ariane-62 pedig 10,3 tonnát. A SpaceX Falcon-9-ese közel 23 tonnát tud felvinni ebbe a magasságba.

Ha kedden minden jól megy, akkor 2028-ig 30 küldetésben használnák a francia Arianespace által gyártott rakétát. 18 alkalmat a Kuiper Projekt stoppolt le, ami gyakorlatilag az Amazon űrinternetes kísérlete, a Starlink konkurenciájaként indítják, de 2025-ben például az ESA Plato-küldetésében venne részt, és egy exobolygókra vadászó űrteleszkópot juttatna az űrbe.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!