Mégsem irtja ki a Chrome a nyomkövető sütiket, fellélegezhetnek a hirdetők

2024. július 23. – 14:23

Másolás

Vágólapra másolva

A téli beharangozás után mégsem törli a Chrome a nyomkövető sütiket (third party vagy tracking cookie). A cég blogposztja szerint ehelyett egy új funkciót vezetnek be, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy körültekintően dönthessenek a webböngészési preferenciáikról.

A Google indoklása szerint az effajta sütik kiiktatása hátrányosan érintené az online reklámpiacot, az új megoldással viszont hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a felhasználók jobban kontroll alatt tarthassák a böngészési adataikat. A Google évek óta görgette már maga előtt a nyomkövető sütik kivezetését, amit rajtuk kívül már mindenki rég meglépett, de sem 2022-ben, sem 2024-ben nem jött össze a dolog, a legutóbbi, 2025-ös céldátum pedig így okafogyottá vált.

2024 elején egyébként elkezdték bevezetni az úgynevezett Tracking Protectiont, amely alapbeállítássá tette a nyomkövető sütik korlátozását, az ezek lecserélésére megalkotott eszközök kapcsán azonban biztonsági aggályok merültek fel, ezért csúszott még tovább a projekt. Emellett paradox módon azért is váratott magára a Google tiltása, mert több versenyhivatalban (például a briteknél) felmerült, hogy

ha megszűnik ez a lehetőség, azzal végső soron pont a Google online hirdetéskiszolgáló rendszere kap behozhatatlan előnyt a piacon, hiszen ilyen sütik nélkül is tudnak adatokat gyűjteni.

Az ICO csalódottan reagált a Google bejelentésére. „Szomorúan vettük tudomásul, hogy a Google megváltoztatta a terveit, és a továbbiakban nem kívánja a nyomkövető sütiket eltávolítani a Chrome böngészőből. Továbbra is törekszünk arra, hogy megteremtsük a magánélet-barátabb internetezést, így a Google döntése ellenére a jövőben is ösztönözzük a digitális reklámipart, hogy a nyomkövető sütik helyett a magánélettel kompatibilisebb alternatívák felé mozduljon el, és ne folyamodjon a nyomkövetés még átláthatatlanabb formáihoz” – írták.

A sütik az internet hajnala óta léteznek, ezek olyan fájlok, amiket a böngésző hoz létre, a felhasználó viselkedéséről tárol adatokat, amiket weboldalak tudnak kiolvasni belőle. Sütik felelősek például azért, hogy egy webáruház az oldal bezárása után is megjegyezhesse, miket tettünk a kosárba. Az EU-ban szigorú szabályok kötelezik a weboldalakat arra, hogy engedélyt kérjenek a sütik használatára. A sütiket lehet akár böngészési előzmények megfigyelésére is használni, és a felhasználók online viselkedését, gyakorlatilag minden egyes lépését az interneten követni a segítségükkel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!