Sztrájkolni fognak a videójátékok szinkronszínészei a mesterséges intelligencia miatt

2024. július 26. – 10:39

Sztrájkolni fognak a videójátékok szinkronszínészei a mesterséges intelligencia miatt
Pillanatkép az Activision Call of Duty Black Ops 6 című játékából – Fotó: Activision

Másolás

Vágólapra másolva

A fejlesztőcégekkel folytatott másfél éves egyeztetés után a sztrájk mellett döntött a mintegy 2500 videójáték-szinkronszínészt tömörítő Amerikai Televíziós és Rádióművészek Szövetsége (Sag-Aftra), a mesterséges intelligenciával kapcsolatos félelmek miatt, derül ki a BBC beszámolójából.

A tiltakozás olyan nagy cégek működését béníthatja le, mint az Activision, a Warner Bros és a Walt Disney, noha a felek a bérek, illetve a munkahelyek biztonságának kérdésében előzőleg megállapodták. A játékokban szereplő karaktereket megformáló színészek továbbra is tartanak attól, hogy a cégek a generatív mesterséges intelligencia segítségével reprodukálják hangjukat és fizikai megjelenésüket anélkül, hogy ezért méltányos ellenszolgáltatást nyújtanának.

A sztrájkot kezdeményező Sag-Aftra álláspontja szerint a fejlesztőcégek nem hajlandók egyértelműen megerősíteni, hogy megvédik az összes előadóművészt a mesterséges intelligenciával kapcsolatos visszaélésekkel szemben. A játékok szinkronszínészeit képviselő szakszervezettel tárgyaló fejlesztőcégek képviselője csalódásának adott hangot, amikor azt mondta, közel álltak a megállapodáshoz, és az általa képviselt 10 nagy fejlesztőcég elég engedményt tett már az AI-aggodalmak ügyében.

A tavaly szintén a Sag-Aftra által szerevezett hollywoodi színészsztrájk összesen 118 napos leállást okozott az Egyesült Államok tévé- és filmiparában. A tiltakozás végén a színészek 1 millárd dollár értékben nyertek többféle pénzbeli juttatást, illetve biztosítékokat kaptak a mesterséges intelligencia szabályos használatára vonatkozóan. A Deadline szórakoztatóipari kiadvány szerint az akciók az írói sztrájkkal együtt súlyosan megzavarták az amerikai film- és tévégyártást, és több mint 6,5 milliárd dollárnyi kárt okoztak az iparágnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!