Jobban unatkozhatunk, ha ugrálunk a videók között, mint ha csak végignézünk egyet

2024. augusztus 19. – 16:53

Másolás

Vágólapra másolva

Bár kicsit ellentmondásosnak hangozhat, úgy tűnik, hogy nő az unalomérzetünk, ha ahelyett, hogy egyben megnéznénk egy videót, belepörgetünk, vagy ha úgy ugrálunk a videók között, hogy egyet se nézünk végig – írja egy, a Journal of Experimental Psychology: General című szaklapban megjelent tanulmány alapján a Guardian.

A Toronto Scarborough-i Egyetem kutatói hét kísérlettel, több mint 1200 résztvevőn tesztelték, hogy milyen hatása van a videók közötti ugrálásnak az emberi unalomra. Az eredményeik több olyan korábbi kutatás konklúzióját erősítették meg, amik azt vizsgálták, hogy míg az emberek az unalom elűzéséért fordulnak a telefonjaikhoz és a közösségi oldalakhoz, azok valójában csak rontanak a helyzeten.

„Akkor unatkozunk, amikor különbség van aközött, hogy mennyire vagyunk lekötve és mennyire szeretnénk lekötve lenni. Amikor az emberek a videók között váltogatnak, akkor azok kevésbé kötik le őket, így valami izgalmasabbat keresnek. Ez az unalomérzet növekedéséhez vezethet”

– mondta dr. Katy Tam, a kutatás vezető szerzője.

Az első kísérletben 140 embert vizsgáltak, akik gyakrabban ugráltak videók között, ha unalmasnak találták azokat, egy másik felmérésben, egy online kérdőívben pedig 231 résztvevő mondta azt, hogy szerintük az ugrálás lehetősége kevésbé unalmassá teszi a videókat.

Ezzel szemben a harmadik teszt során 166 alapszakos hallgató jobban unatkozott, amikor beletekerhettek egy videóba, mint amikor ezt nem tehették meg, 159 alapszakos hallgató pedig magasabb unalomérzetről számolt be, amikor egy ötperces videókból álló gyűjtemény között ugrálhattak, mint amikor végig kellett ülniük egy 10 perces videót.

Ezt további kísérletek is megerősítették, bár az unalomérzet mértéke és a különbség változó volt. Amikor azonban kiterjesztették a kutatást 175 résztvevőre, akiket több korcsoportból szedtek össze, és akiknek magasabb volt a medián életkoruk, nem találtak különbséget az ötperces videós gyűjtemény és a tízperces videó nézése között. Ennél a csoportnál még az is befolyásolta az unalmat, hogy milyen sorrendben nézték a gyűjteményt vagy az egy videót, ami a korábbi csoportokra nem volt jellemző. Tam szerint a különbség oka a demográfiai eltérés lehet.

A kutatók arra jutottak, hogy a különböző korú emberek máshogy fogyasztanak videós tartalmakat, így a beletekerés-ugrálás és az unalomérzet alakulása is változó. Emiatt szerintük további kutatásokkal jobban körbe kéne járni a kérdést.

„Kutatásunkban arra jutottunk, hogy miközben az emberek az unalom elkerülése érdekében előretekerik vagy átugorják a videókat, ez a viselkedés valójában még inkább unalmassá teheti azokat. Ahogyan a moziban is fizetünk a magával ragadó élményért, úgy az élvezet gyakran abból fakad, ha elmerülünk a videókban, ahelyett, hogy végiglapoznánk őket”

– mondta Tam.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!