Sikerült új életet lehelni a Voyager-1 hajtóműveibe, újra üzemel a 47 éves űrszonda

Sikeresen megszerelték a Voyager–1 hajtóműveit, ezzel megoldották, hogy a 47 éves űrszonda több milliárd kilométer távolságból kommunikáljon a Földdel – írja a CNN. A Voyager–1 a legtávolabbi űrszondaként jelenleg 24 milliárd kilométerre van a Földtől.

A mérnökök még az év elején észlelték, hogy a Voyager egyik hajtóművében lévő üzemanyagcső eltömődött. Ez azért probléma, mert ha a hajtóművek eltömődnek, nem tudnak akkora erőt kifejteni, hogy az űrszondát stabilan tartsák. Így az űrszonda előbb-utóbb a Földdel sem tud kommunikálni.

Az elmúlt évtizedekben nem ez volt az első eset, hogy a Voyager–1-nek át kellett állnia másik hajtóműre, eddig 2002-ben és 2018-ban kellett cserélni. Szerencsére az űrszondának három hajtómű-készlete is van: kettő a helyzetmeghajtó hajtóművekből és egy a pályakorrekciós manőverekhez.

Az űrszondák öregedésével azonban most már egy ilyen átállás is nagyobb óvatosságot igényel: a Voyager–1 és ikerpárja, a Voyager–2 esetében is takarékoskodniuk kell az energiával. Emiatt a NASA-mérnökök mindkét szondán kikapcsolták a nem létfontosságú rendszereket, így a fűtőberendezéseket is – az alkatrészek kihűlése miatt így az átállást is kockázatosabb volt megoldani.

Végül mégis sikerült megoldást találni: az űrhajó egyik fő fűtőberendezését körülbelül egy órára lekapcsolták, így volt elég energia arra, hogy a váltás idejére a hajtóművek fűtőberendezéseit bekapcsolják. Így a Voyager–1 visszaállt eredeti hajtóművére, ami a tervek szerint még két-három évig bírja. Ha azonban az űrszonda kimeríti ezt a hajtóműkészletet, már csak egy eltömődött helyzetmeghajtó készlet marad.

Az utóbbi időben más problémájuk is akadt a NASA mérnökeinek a Voyager–1-gyel. Az űrszonda ugyanis több, mint fél évvel ezelőtt elkezdett értelmezhetetlen adatokat küldeni a csillagközi térből. Mint kiderült, a problémát a számítógép meghibásodása okozta, ezt nyár elejére már teljesen sikerült elhárítaniuk a mérnököknek.

A Voyager–1-et 1977-ben lőtték fel az űrbe, pár héttel az ikerszondájának számító Voyager–2 után. Előbbi a Jupiter és a Szaturnusz mellett repült el, utóbbi pedig az Uránusz és a Neptunusz mellett, hogy elkezdhessék felfedezni a csillagközi teret. A Voyager–1 2012 augusztusában elsőként lépett ki a helioszférából, azaz a Nap magnetosztéfárájából, amelyet a csillag részecskesugárzása, vagyis a napszél tölt ki.