Ughy Szabina: Boldogító igen

2024. július 27. – 21:05

Ughy Szabina: Boldogító igen
Illusztráció: Fillér Máté / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Egy kétszemélyes olaszországi nyaralás árát dobtam ki a nyáron esküvői ajándékokra. Ez már a negyedik családi lagzi, és szeptemberben lesz még egy, talán a Dunakanyarban.

Ha nem döntöttem volna el huszonkét évesen – miután életem első szerelme közölte velem, hogy ő márpedig nem jön el velem az abortuszra, mert meccse lesz –, hogy soha nem megyek férjhez, még akár hosszú távú befektetésként is felfoghatnám ezt az egészet. A sok ötven-százezer forintos ajándék valami vásárlási kupon, wellnessnyaralás képében egyszer majd megtérül. De ott van a bal csuklómon is a tetoválás: NO. Nem a házasságra, nem a gyerekre, nem a megalázó, megnyomorító kapcsolatokra, nem a megalkuvásra. Lassan negyvenéves koromra talán már jöhetne egy igen is a jobb kezemre. Addig, amíg csak a nemet ismered, kamasz vagy. Rosszabb esetben egy dackorszakos kétéves.

Zsófi gyönyörű menyasszony. Akár egy januári, virágzó mandulafa. „Míg a halál el nem választ” – motyogja a kölyökképű vőlegénye. Bárcsak sikerülne nekik. Bárcsak boldog lennél, drága Zsófikám.

Keresztanyaként és nagynéniként nyilván nem elég csak pénzt adni. A családunk mindig is adott a látszatra, de a személyességre is. A bátyám pedig amióta coach, annyira tökéletesen megszervezi a saját életét, hogy már csak egy masni hiányzik róla. Nem hagyhatom, hogy beszóljon azért, mert még egy normális esküvői ajándékot sem tudok kitalálni.

Hosszasan válogattam a neten, hogy mi is lehetne az, ami szimbolikus erővel bír, és nem csak egy felesleges tárgy lesz a millió között. A Boldogító igen élménycsomag például különböző közös kalandokat ígér a mátrai kutyaszánozástól kezdve a macaronkészítő workshopon át a páros élménylövészetig bezárólag. Az erről szóló kupont egy gyönyörű – és totál felesleges – díszdobozban postázzák. A Forever together hands gipszkiöntő forma a kreatívabb pároknak szól, akik egy életen át szeretnék nézegetni a „levélnehezékként is használható”, összefonódó kezükből álló gipszszobrot. A falevélként funkcionáló ujjlenyomatokkal díszíthető esküvőifa-poszter megrendelése esetén pedig a kék mellé egy rózsaszín tintapárna is ajándékba jár.

Végül úgy döntöttem, Zsófira bízom a választást. Hogy spóroljon, nem kért fel rendezvényszervezőt, hanem maga intézte el az egész ceremóniát. Ez úgy nézett ki, hogy miután zokogva felhívott, hogy ő nem tud dönteni arról, hogy az Újházi-tyúkhúslevesben csigatészta legyen-e vagy metélt, gyakorlatilag én navigáltam le az egészet. Az esküvői rendezvényszervezők anyagát nézegetve többször visszagörgetett egy galambröptetős videóra, és azzal a semmihez sem hasonlítható, vágyakozó sóhajtásával mutatta, hogy: „Nézd, ugye milyen szép!”

A részletes leírásban nyolcfajta csomagot kínáltak. Kettőtől harmincöt galambig bezárólag. Az árak aszerint változnak, hogy kézből vagy kosárból engeded ki a galambokat. Kedvezményt is adnak, ha Fertőd tíz kilométeres körzetén belül történik a röptetés. Végül a harmincöt galamb mellett döntöttem, kosárból, negyvenezerért. Egyszer élünk!

A mellettem lévő mosdóban valaki hányni kezd, pedig még csak az aperitifekkel járt körbe a pincér. A tükör előtt összetalálkozunk: Zsófi az. Nem tudom, mivel rögzítették a sminkjét, mert bár a könnye patakokban folyik, mint valami porcelánról, olyan érintetlenül marad minden vonás a szeme körül.

– Félek.

Mit lehet erre mondani? Nyújtok neki egy zsebkendőt egy megnyugtatónak szánt mosoly kíséretében.

– A házasságok fele válással végződik. Zsuzsiék egy év után elváltak. Anyunak tizenhárom éve van egy szeretője. Apu is tudja, de mindketten úgy csinálnak, mintha nem lenne az a pasi. Egy másik barátnőm nem bír teherbe esni, és annyi pénzt költöttek már lombikra, hogy szerintem nem tudják befejezni a házukat. Peti haverjáék most meg ki akarják próbálni a nyílt kapcsolatot, mert annyira nem megy a szex. Voltak szvinger fesztiválon is…

[Ezek a következőre vonatkozó találatok: swinger festival. Inkább erre szeretnék rákeresni: szvinger fesztivál. Találatok: Párcserés szexklub; Tutti Frutty, Szvinger kuckó; Svinger workshop. Katt: Elmúltam 18 éves. Early bird akció: Fighters Club – party helyszín és küzdőtér az igazi harcosoknak; Tematikus terek: tantra sofa, BDSM pince, shibari tér, Art Placc; testfestés (UV, vízálló, csillám… stb.); óriás játékok: Twister, sakk stb.; egészségügyi szoba és orvosi ügyelet…]

– Mármint nem táncklubban?

Erre végre elneveti magát Zsófi.

– Hát, ha jó családjogi ügyvéd kell, engem megtalálsz. – De amint kimondom, el is szégyellem magam, szerencsére az unokahúgom ezt most nem veszi magára.

– Tegnap este nagyon összevesztünk Péterrel, mert azt mondta, jó lenne elindítani a csok pluszt, de én még nem akarok gyereket. Előtte szeretnék utazni, külföldön dolgozni és…

Annyira megkérdezném tőle, hogy akkor miért. Miért vagy most itt a félmilliós ruhádban a százfős násznép előtt. Kinek az álma volt ez? A tiéd? Péteré? Anyádé? Vagy a Pinteresté? De végül nem szólok. Innen most egyelőre nincs visszaút. Belépett az igen kapuján. Nem lehet és nem is szabad megvédeni senkit a reményeitől.

– Édes, legalább addig ne temesd el ezt a szerelmet, amíg még van. Most ne agyalj ennyit, csak hagyd, hogy legyen – ölelem át, és érzem, hogy a gyönyörű ruha alól dől belőle az izzadságszag. Jól befújom a Sì parfümmel, adok neki egy Xanaxot, aztán visszakísérem a díszteremig, ahol rögtön elkapja két barátnője, és már húzzák is a szelfifal elé.

A röptetés viszonylag jól sikerült. A hófehér galambok riadtan rebbentek szét a szűk, fonott kosárból. Péter anyja irtózva sikongatott, amitől az egyik óvodáskorú koszorúslány sírva fakadt. Talán elég lett volna két galamb is.

Nem megyek be a tortafelvágásra. A rózsaszirmokkal teleszórt udvaron meglátom a boldogságkapu alatt bagózó galambászt. Kérek egy szálat.

– A galambok egy életre választanak párt, igaz?

[Tíz állat, amely egy életre választ párt magának: Gibbon; Hattyú; Francia császárhal; Préripocok, Termesz; Vadgerle. Lapozz tovább.]

– Ezt meg honnan veszi?

– Mindegy. Meglett mindegyik galamb? – kérdezem, miközben a háttérben megszólal Ed Sheeran Perfect című dala.

– Fenét, még egyet várok. Egy tojót. Van úgy, hogy elkap egyet-egyet a kánya. Vagy valami hülyegyerek vagy unatkozó nyugdíjas kilő egyet csak úgy heccből. De lehet, hogy csak megzavarodott ettől a hülye tűzijátéktól.

– Miért térnek vissza mindig a galambok a gazdájukhoz?

– Hát, van, aki szerint a mágneses hullámok meg infrahangok, de szerintem csak azért, mert kényelmesek. Tudják, hogy nálam mindig van étel, szeretem őket. Ennél nagyobb kényelem nincs az életben. Csak heti egy röptetést vállalok. Jövő héten pont egy temetésen, de oda csak egy galambot kértek. A sóherek.

I don't deserve this
Darling, you look perfect tonight

A galambok a ketrecükben pislognak némán. Olyan szépek, mint egy kegyes hazugság.

A Telex tárcarovatának célja közelebb vinni az olvasóhoz a kortárs szépirodalmat, hogy az ne csak kisebb példányszámú irodalmi folyóiratokban jelenhessen meg, hanem olvashassa mindenki, aki napi sajtót olvas, ahogyan az 1900-as évek első felében ez még természetes volt. A sorozatban eddig megjelent írások itt találhatók .

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!