Garaczi László – Nagy Ildikó Noémi: Balaton ’94

2024. augusztus 24. – 19:59

Garaczi László – Nagy Ildikó Noémi: Balaton ’94
Illusztráció: Fillér Máté / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A Vadvirág diszkó egy átalakított villa lugasos verandával, bent bárpult, kis táncparkett, itt vannak a srácok is a strandról a dizsiben, ahogy ők mondják, Áron nincs velük, ilyenkor az öccsének már aludnia kell, mondja Geri gúnyosan, kemény dobozos Malbit, azaz Marlborót szívnak, ez valami státuszszimbólum, kérek a pultnál egy Martinit, hosszú pohárba töltik ki, a peremét előtte citromlébe és kristálycukorba mártják, ülök a pultnál, hallgatom a zenét, a legtöbb számot soha nem hallottam, ezek itt a menők.

Újabb Martinit rendelek, odamegyek a diszkóshoz, hogy mik voltak az előző számok, Scooter, Dr. Alban, Right Said Fred, sorolja, mindenki táncol és énekel, egy német dal luftballonokról szól, ennek is tudják a szövegét, hangosan ordítják, aztán végre egy olyan szám jön, amit én is ismerek, Depeche Mode: Personal Jesus, reach out, touch faith, ezt a részt úgy éneklik, hogy Richard, touch face, és megpaskolják egymás arcát, Bruce Springsteen Streets of Philadelphia, Geri felkér táncolni, lassúzunk az AIDS-ről szóló film betétdalára, próbál jó fejnek tűnni, például nem tapiz, ezt a szót is ma tanultam Árontól, tapizni, vagyis megfogni a lányok fenekét, mellét, Geri jól táncol, ügyesen vezet, hátralép, meghajol, Björk Violently Happy című számára megint idétlen kamasszá vedlik, ugrál, lökdös, hülyeségeket ordít a fülembe, a YMCA-nél a bárszéken ülők is felpattannak.

Megrendelem a harmadik Martinit, egy ismeretlen fiúval táncolok, Norbinak hívják, magas, inas, kitapintom az arcát, a haja selymes, a bőre sima, arcomat a nyakába fúrom, gyors szám jön, de mi nem változtatunk a tempón, megfogja a kezem, kivezet az illatos, forró éjszakába, nem olyan nyálas és kusza a csókja, mint Nickyé volt, jóképű bennszülött fehér pólóban, a fogai is fehéren villannak, szerelmes szavakat suttog, olyan jó ízű a szád, gondolom, begyakorolt rutinszöveg, menjünk le a tóhoz, húz magával,

néhány napja még a manhattani lakásunkban ültem részegen a földön, most megint részeg vagyok, csak Európa közepén, a Balaton partján.

A lámpa körül bogárfelhő gomolyog, vissza akarok menni a többiekhez, Norbi nem mozdul, gyújtasz, kérdi, megrázom a fejem, a hajam az arcomba lóg, Norbi rágyújt egy cigarettára, elkattog egy vonat, ez már csak a postát viszi, mondja Norbi, az ágak felé fújja a füstöt, remélem, nem fog cigis szájjal megcsókolni, de kíváncsi is vagyok rá, hogy milyen lenne, kézen fogva megyünk vissza a diszkóba, Edina az órájára mutat, késésben vagyunk, el se köszönök Norbitól, rohanunk haza, kettesével szedjük a lépcsőket felfelé a dombon, még egy utolsó új kifejezés, kiköpöm a tüdőm, érzékletes és undorító.

Kinyitom a szemem, egyedül vagyok a padlásszobában, ragyognak a narancssárga függönyök, felkelek, kinézek az ablakon, Edina olvas lent a kertben, féloldalasan ül, maga alá húzott lábbal, Artúr kutya szaglászik körülötte, ugrál, liheg, és ahogy észrevesz az ablakban, vakkant egyet, szabályosan odaköszön, Edina felnéz, int, hogy menjek le, állok a fürdőszobai tükör előtt, megtapintom a szám, ahol Norbi megcsókolt, fürödnöm kellene, még mindig érzem a bőrömön a cigifüstöt.

A többiek lent vannak a strandon, mi is készülünk, Edina gátlástalanul meztelenre vetkőzik előttem, nem szégyenlős, gyönyörű a teste, a strandon a srácokon ugyanaz a póló, mint tegnap, Áronnak almaléillata van, akár a kisbabáknak, és továbbra is ragaszkodik a magázódáshoz, Edina szülei a büfében ülnek ismerősökkel, körbesétálok, nem látom Norbit, kezdem felvenni az itteni nyugis tempót, semmi nem kötelező, de mindent lehet, eszem a strandkaját, nem érdekel, hány faktoros a naptej, mennyi kalória van a sajtos lángosban, Edina és Áron nézi, ahogy kicsomagolom a csokis nápolyit, és beleharapok, Balaton szelet, milyen, kérdik, tök jó, felfoghatatlan számukra, hogy valaki még soha nem kóstolt Balaton szeletet, egyszerű dizájn, kisimítom az alufóliát, összehajtogatom, csak egy finom csoki, nem valami hamis életérzés, amit egy multi elad.

Frizbizek Áronnal, vakít a nap, kedvesem, kenje be magát, mielőtt leég, mondja előkelő hangsúllyal, meglátom Norbit a vízibicikliknél, egyrészes fürdőruha van rajtam, de legalább nem az anyám piros pöttyöse, amiben egyszer megcsipkedték a halak, nem megyek oda, előbb úszom egyet, hátha észrevesz, kijövök, gyerekek sivítanak, szúr a fű, csikorog a homok a fogam közt, fázom a vizes a fürdőruhában, parázok, hogy begyullad a szemem a víztől,

ez is új szó, para, parázni, ha oldalt fekszem a törülközőn, kilátszik a mellem, ez is milyen para.

Megnézem, mennyi a vízibicikli, mondom Áronnak, nem válaszol, olvas valamit, Norbi a mólónál beszélget két sráccal, elindulok a kölcsönző felé, sokan a parti fűsávban napoznak kockás takarókon, két nő egy nagy gumimatracon félmeztelenül, nem tilos a pucérkodás, hirdetéseken, plakátokon is látni női melleket, Norbi az egyenpólós vízimentőkkel beszélget a színes műanyag kajakok mellett, a kerítés mögött látszanak a nádas kiégett torzsái, ezt a szót is Árontól tanultam, torzsa, most látom először Norbit nappali fényben, hullámos a haja, és nem emlékeztem, hogy ennyire magas.

Égeti a talpamat a beton, a hajam kócos, a mellemet lelapítja a fürdőruha, közelebb megyek, úgy teszek, mintha most venném észre, rámosolygok, heló, szia, a tekintete üres marad, a másik két fiú is felém fordul, enyhe megütközéssel bámulnak, lassan megértem, hogy Norbi nem emlékszik rám, fogalma sincs, ki vagyok, oké, mindegy, legyintek, érzem a tekintetüket a hátamban, Norbi mond valamit a haverjainak, gúnyosan felnevetnek.

Ülök a törülközőmön, egy kis faággal ütögetem a földet, Norbi olyan, mint az amerikai fiúk, minden nap új nap, akivel tegnap csókolóztál egy buliban, annak nem köszönsz az iskolafolyosón, de Norbi nem amerikai, ő tényleg nem emlékszik rám, törölte az emlékemet, nem akarok ezzel foglalkozni, jól akarom érezni magam, nyaralni akarok lazán, fiatalosan, felelőtlenül.

Este Edina szülei házibuliba visznek kocsival, kukorica- és napraforgótáblák, üres gólyafészek a villanypóznán, nádtetős kisbolt, villogó kólareklám, szabályos távolságokra cigány lányok állnak az út mellett az árokparton, Ági néni rosszallóan csóválja a fejét, húspiac, mondja Frici bácsi, aztán arról mesél, hogy a kommunisták cikcakkosítani akarták a Balatont, a félszigetek többszörösére növelték volna a part hosszúságát, hogy minden munkás egyszerre nyaralhasson, a tó közepére mesterséges szigetet terveztek nyugati turistáknak, Edina kuncog mellettem, soha nem tudom, Frici bácsi komolyan beszél vagy viccel, olyan lett volna a tó, mint egy cápa szája, körben recés fogak, középen a húsos nyelv, ha van a cápának nyelve, aztán jött a gazdasági világválság, a Balaton kirojtozásának terve megfeneklett.

A kapu előtt egy traktor és egy BMW parkol, a kertben vendégek állnak pohárral a kezükben, idősebbek, fiatalok vegyesen, néhányan a tűz körül ülve nyársra tűzött kolbászt, szalonnát, hagymát sütnek, lehet, hogy itt van Norbi, kiderülhet, hogy csak viccelt a strandon, el kell őt felejtenem, ki kell törölnöm a fejemből, bemegyek a házba, nappali kis konyhafülkével, a szemetes fölött legyek zümmögnek, szúnyogok ülnek az ablakon, beljebb maszatos félhomály, két kicsi, dohos szoba, az egyikben egy tízéves fiú tetriszezik, sportmez van rajta Détári felirattal, villog a képernyő, halk pittyentések.

Frici bácsiék éjfélkor hazamennek, Edinával megvárjuk az első vonatot, egyre hidegebb van, csak fiatalok maradtak, a Détári-pólós fiú még mindig gépezik a belső szobában, nem zavarja, hogy bömböl a nappaliban a táskamagnó, iminimi-szeminimi-juvapcsu-vaminimi, hullámszörny, ő még csak most tizennégy, lájf iz lájf, levelet kaptam, lájf, megint ismerek egy számot, lefekszem a hóba melléd, nyakamban összeér a víz, Kispál és a Borz, születésnapomra vettük a lemezt a Püski könyvesboltban.

Elindulunk Edinával az állomásra, az ég világoskék, aztán sárga, elhallgatnak a madarak, egy biciklis horgász teker a part felé bottal a vállán, furcsán kifelé áll a lábfeje, sarkával nyomja a pedált, a térde is természetellenesen kifordul, még mindig reszketek, pedig már süt a nap, ketten vagyunk a váróteremben,

nézem a piszkos ablakon át az üres síneket, a transzformátorházat, amire azt írták, életveszély.

Augusztus huszadika, az új kenyér ünnepe, mi csak március tizenötödikét és október huszonharmadikát ünnepeltük, nem megyünk le a partra tűzijátékot nézni, a hegyen is durrognak a petárdák, átjön néhány ismerős, Edina elhívta Geriéket, ma van Frici bácsi születésnapja is, kicsit kínos, nem vettem semmi ajándékot, most sem tudok bekapcsolódni a beszélgetésbe, inkább hallgatok, figyelek, tanulok, mindig azzal kellene kezdenem, hogy nálunk, Amerikában, ami hencegésnek tűnik, nem akarok Amerikára gondolni, Áron nincs itt, Geri meg van sértődve Norbi miatt, egész este nem szól hozzám, Tomi a sarokból néz, kérsz lónyálat, kérdezi, összerándulok, a lónyál a bólé egy nagy tálban, gyümölcsdarabok úszkálnak benne.

Elnéptelenedik a Balaton-part, pedig ugyanolyan szép az idő, Áron is elutazott Gerivel, csak Tomi maradt, táncolunk az üres diszkóban, kimegyünk a partra, nem tudunk rendesen beszélgetni, csupa banalitás, felszínesség, unatkozom, ásítok, bocsánatot kérek, megcsókol, nem becézget, mint Norbi, nem olyan izgalmas, de segít felejteni, kinyitom a szemem, a szél mozgatja a leveleket, egy szúnyog zümmög a fülemben, az arcomra csapok, nevetünk.

Másnap teljesen üres strand, van egy kis szél, magukban lengenek a hinták, égeti a nap a hátam, a vízen szürke pihék, a büfé felől ugyanaz a Dr. Alban-szám szól halkan, amire egy hete a Vadvirág diszkóban táncoltunk, kijönnek a hattyúk a nádasból, a mólónál gyülekeznek, odasétálok, egész közel engednek magukhoz, szusszantanak, mint a lovak, az egyik a csőrével harapdálja a műanyag gyűrűt a lábán, elsétálok a röplabdapályáig, egy repülő fehér kondenzcsíkot húz az égre, örülök, hogy nem vagyok ott fent, bezárva egy mondjuk New York felé tartó gépbe, a hattyúk békésen üldögélnek a vízen, visszafoglalták a területet, újabb csoportok úsznak ki a nádasból, lassan annyian vannak, mint korábban a fürdőzők.

Végigmegyek a mólón, lábujjamat a hűvös vízbe mártom, kikerülöm a hattyúkat, állok egy helyben, a túlparton magas jegenyefák, kezem a hónom alatt, a víz a combomig ér, talpam a hideg iszapba süllyed, egy pici hal a bőrömhöz böki az orrát, anyám pöttyös fürdőruhájában vagyok, amiben egyszer megcsipkedték a halak az óceánban, és úgy megijedt, hogy kimenekült a partra,

lassan lemerülök, csukott szemmel tempózok a tó közepe felé.

A Telex tárcarovatának célja közelebb vinni az olvasóhoz a kortárs szépirodalmat, hogy az ne csak kisebb példányszámú irodalmi folyóiratokban jelenhessen meg, hanem olvashassa mindenki, aki napi sajtót olvas, ahogyan az 1900-as évek első felében ez még természetes volt. A sorozatban eddig megjelent írások itt találhatók .

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!