Gerőcs Péter: A repülő csuka

Nézd csak, Samu, itt van két szem kukorica, dobd a tó közepébe, és a halak, meglátod, hamm, bekapják!

*

Imre a kertben ült, olvasást színlelt. Aztán bement a konyhába kávét főzni, de a gondolatai elkalandoztak. Ott hagyta a kotyogót a tűzön, visszament a kertbe szilvát szedni. Zsuzsa szólt ki az ablakon, hogy Imruskám, odaégetted a kávét.

Imre akkor már három éve nem látta a fiát. Ha a régi barátok átjöttek hozzájuk vendégségbe, és szóba került, vagy a szomszéd tudakozódott a közértben, Imre dühösen legyintett. Gyötörte a lelkiismeret, de nem pontosan értette, miért, és hát arról sem tudott számot adni, mi volt a vétke. Volt ugyan valami konfliktusuk, András kiabált vele, amikor megkérte, hogy vigyázzon a kutyájukra, amíg a nővére gödi építkezését felügyelik, de nem, akkor sem értette, ma sem érti. András valami olyasmit magyarázott, hogy a felnőtt ember az öregedő szüleit támogatja, nem pedig kihasználja, ő pedig nem hajlandó asszisztálni a nővére ámokfutásához.

Mi az, hogy amíg Éva Chilében kirándul a pasijával, addig a nyugdíjas szülei ácsorogjanak a tűző napon a betonkeverő mellett? És akkor ő vigyázzon Imréék Jancsi kutyájára? Hogy az egész család Évike szórakozását szolgálja?

Imre próbálta elmagyarázni Andrásnak, hogy mindezt őérte is megtennék, de András nem tágított. Köszöni, de érte nem kell megtenni, mert ő nem terheket akar róni a szüleire, hanem ellenkezőleg, terhet szeretne levenni a vállukról. A vita hevében valóban elhangzott sok minden, amit Andrásnak köszönhetnek: redőnyszerelés, kertásás, a pince kiganézása, nyílászárók cseréje a nyaralóban, festés, vakolás, még a kisházat is leszigetelte. Most benyújtod a számlát? Erre ment ki a sok szívesség? Mert akkor szart sem ér az egész, kösz szépen. Imre szigorú, de béketűrő ember volt, ritkán emelte fel a hangját, úgyhogy András stratégiát váltott, visszafogta a gyeplőt. Ide figyelj, szívesen tettem ezeket a dolgokat. Nem várok értük semmit. De azt képtelen vagyok végignézni, hogy a nővérem kiszipolyoz titeket.

Itt megint következett egy adok-kapok. Imre kikérte magának a kiszipolyozást, hiszen Évának a legnagyobb szeretettel ajánlanak fel minden segítséget. Ekkor András, némileg reményvesztetten, felhajtott rostéllyal esett neki az apjának. Állítása szerint ő is meg az anyja is rettenetes bűntudattól szenvednek amiatt, hogy Éva korábban nem kapott elég figyelmet, és most, mikor már felnőttek, így, ilyen ostobán és kártékonyan próbálnak kompenzálni, amivel Évát még kiszolgáltatottabbá teszik, ő pedig a partvonalról nézi, ahogy ebbe tönkremennek. Ebből Imre nem sokat értett. Már megint a pszichológusoddal beszélgettél? Mindjárt kiderül az is, hogy benyúltunk a nadrágodba? Fiam, neked elment a maradék józan eszed. András kimérten és hűvösen közölte a tényeket Korsós Imre nyugalmazott villamosmérnökkel, hogy vegye tudomásul, soha többé nem látja sem őt, sem a menyét, sem pedig az unokáját. Szervusz.

Az anyja párszor még írt a fiának, mindenfélével próbálkozott. Kérlelte, zsarolta az apja rohamosan gyengülő egészségi állapotával, könyörgött, de hiába, válasz nem érkezett.

András élete csendben zajlott, ahogy a fiatal szülők élete általában: szaros pelenkákkal kibélelt csöndben és az ordítva ébredés hullámverésében némán helytállva. Feleségével úgy adták át a munkát egymásnak kézről kézre, mint a legrutinosabb gyári munkások. Persze nem csak a munkában, a szülőség örömeiben is osztoztak: guggoltak, feküdtek, gügyögtek Samu mellett, cirógatták, csiklandozták, grimaszoltak neki, és dalokat énekeltek. Egyszóval Andrásék családját ugyanaz a boldogság fűtötte, mint mindenki másét. Juli néha, amikor Samuka aludt, és ők fáradtan összetalálkoztak a konyhában, érdeklődött, mi lehet András lelkében. András hárított. Nem tud és nem is akar most erről beszélni. Teljesen eltemette magában a szüleit.

Ahogy teltek a hónapok, és Juli szelíd érdeklődése nem lankadt, Andrásból lassan előmászott a múlt. A gyerekkor. Apja zárkózott természete, gőgje, hogy mindenkit lekicsinyeljen maga körül, állandó sértettsége, sebzettsége, amivel maga is csak sebeket ejt másokon. Az anyja meg! Hát azt Juli is nagyon jól ismerte. Az anyja egy tank, aki bejön a ház falán, és utasításokat oszt, megjegyzéseket tesz, de még azt is előírja, hogy kinek mit kell éreznie, gondolnia, hozza a három fazék rántott húst, húslevest, töltött káposztát, telepakolja a hűtőt, ha könyörögnek neki, hogy ne, akkor is, aztán hozza a játékot Samukának, mindegy, hogy szeretnék-e, vagy csak teher. Szeretetből adom, most mi a bajod? De ha egyszer nem kérjük! Jól van, akkor keress magadnak más anyát! Zsuzsával András nem tudott nem összeveszni. Ha kapitulált, vagyis hagyta, hogy az anyja minden akaratát érvényesítse rajta, mert nem volt ereje az ellenálláshoz, akkor Zsuzsa a fájó megjegyzésekkel próbálkozott.

Kicsit elhagytad magad. Miért nem tornázol, mint régen? Jó, hát én csak szeretetből mondom.

Zsuzsát ez éltette, a veszekedés. Ha nem veszekedhetett, aminek minden esetben az ő könnyei vetettek véget, talán nem is érezte, hogy él. Körülötte felfordulásnak kellett lennie, érzelmi viharnak. A könnyek után pedig jött a kötelező kibékülési roham. András már nem bírta ezt. Az anyja látogatásai után úgy kimerült érzelmileg, hogy muszáj volt aludni, pedig a gyerek mellett erre nem sok lehetősége adódott.

Talán nekik van igazuk, mondta egy napon a feleségének. Talán tényleg túlrészletezzük a dolgokat. Talán tényleg túl sok az okfejtés. Túl lett érzékenyítve ez az egész kurva generáció. Juli megsimogatta András arcát. Nem hiszem. Mindenesetre ezen a napon írt a szüleinek, három év elteltével.

Samu már óvodás korú. Barátkozik, dumál rengeteget. Rendkívül szociális, mindenkivel azonnal összebarátkozik, bár igaz, néha kicsit kéretlenül is. Szép gesztenyebarna, göndör haja van, ezt Julitól örökölte. A természetét, ezt az impulzív, nagyon kíváncsi, lelkes dúvadságát pedig inkább tőlem. Többször érdeklődött Imre papa és Zsuzsi mama iránt, úgyhogy – bár ti a megbánás, a szembenézés vagy a bocsánatkérés leghalványabb gesztusával sem éltetek – elérkezettnek láttuk az időt, hogy felvegyétek a kapcsolatot. Természetesen csak akkor, ha van a részetekről bármi fogadókészség.

Amikor megfogta a kotyogót, hogy széttekerje, megégette a tenyerét. Az anyja úristenit ennek a szarnak! Bedobta a hideg víz alá. Zsuzsa az ajtóból nézte a férjét. Ő is izgatott volt, de ő legalább aggódhatott Imréért. Csöngettek. Imre kisietett a kertkapuhoz. Mögötte András, Samu és Júlia.

Sziasztok. Szia. Samu lesütötte a szemét. Na, köszönj a nagypapának. Csókolom. Szia, te kishaver! Gyertek beljebb, Zsuzsa sütött szilvás sütit. A kertben ültek le. Mi újság? Megvagyunk, köszönjük. Nálatok? Zsuzsa lelkesen mesélt Éva új munkahelyéről, utazásairól, jegyességéről. Hallgattak. Gyere, Samu, megmutatom neked a halastavat. Több se kellett, Samut a díszpontyok azonnal levették a lábáról. Az a nagy színes fordult egyet a felszín közelében, és hopp, máris eltűntek a kukoricák, előbb az egyik, aztán a másik. Na, még kettőt. Hopp, hopp! Még, Imre papa, még adjál!

Zsuzsa megkérte Andrást, hogy segítsen kihozni a süteményeket. Bent a konyhában a kezébe tette a tányérokat. Akkor nincs harag? Dehogyis nincs. Jaj, fiam, miért akarsz te megváltoztatni minket? Öregek vagyunk már. Nem akarlak megváltoztatni titeket, csak nem tűröm el, hogy tovább bántsatok.

A halak után Samu a Jancsi kutyával játszott. Öreg, nagy testű kutya volt, olyan, amelyiknek lehet húzni a fülét, a lábát, békésen hagyja. Tegnap főztem a lekvárt. Nagyon finom.

És döntöttetek már a kistestvérről? Még nem, közölte Júlia. Jó, de ne sokáig várjatok, a te korodban már nem lehet ezt hosszan húzni.

Imre papáék a nyár végén, mint minden évben, leutaztak Fenyvesre két hétre. A háziakkal egyeztetni sem kellett: évtizedek óta minden augusztus huszadika ott találta őket. Imre papa, mielőtt Andrásék elköszöntek, felvetette, hogy idén esetleg lejöhetne velük Samu. Ha nem is két hétre, legalább néhány napra.

Nehéz döntés volt, de Samu láthatóan lelkesedett. Két nappal Imre papáék leutazása után megérkeztek Andrásék. Samu kiugrott a kocsiból, és szaladt be az ismeretlen házba. Szia, Zsuzsi mama! Szia, Imre papa! Kapok szilvás sütit?

A nagyszülők tényleg nagyon örültek az unokának. Amíg Samu a kertben a Jancsi kutya fülét húzogatta, a felnőttek kiültek a teraszra beszélgetni. Zsuzsa Éváról mesélt. Merre járt az utóbbi hetekben, kikkel beszélt, milyen szakmai ügyeket intézett. Néha megjegyezte, mintegy a saját szavába vágva, hogy András igazán felvehetné a kapcsolatot a testvérével. Aztán folytatta az összefoglalót. Mielőtt elköszöntek, Juli jelentőségteljesen odaállt az anyósa elé egy nagy zsák holmival. Ezt a kenőcsöt este kell, ez D-vitamin, ez az úszónadrág, a váltásruha, ez itt a karúszó, ezt mindenképp adják rá, ha bemegy a vízbe, ez itt a fogkefe… kicsit feszélyezte, hogy Zsuzsa elnézően mosolyog, és még csak a látszatra sem ügyel, hogy valamit megjegyezzen. Ne aggódj, Julikám, felneveltem én is két gyereket. Ez pedig itt a kedvenc játéka. Ne adjatok neki datolyát, mert kiütéses lesz.

Ne aggódj, menjetek bátran. Nem lesz semmi baj.

Másnap Imre, Zsuzsa és Samu kimentek a strandra, csak Jancsi kutya maradt otthon. Megvették a belépőjegyeket, aztán elhelyezték a gyékényt, kinyitották Zsuzsának a nyugágyat, Imre papa pedig nekivetkőzött, hogy megmártózzon. Na, jössz te is, kishaver? Utána eszünk fagyit. Samu lelkendezett. Várjatok, kiabált utánuk Zsuzsa. A karúszó. Két sárga henger, ami a vízen tartotta Samut, mert hiába sekély a víz, fő az elővigyázatosság. Igaz, Imre papa sem egy nagy úszó, úgyhogy vigyázz rá, szellemeskedett a nagymama. Imre papa felfújta az úszókat, aztán ráigazította Samu karjára. Te tényleg nem tudsz úszni, Imre papa? Ugyan, ugyan! Na, most már mehetünk! Vittek labdát is, meg vízi frizbit.

Imre papa még mindig őrzött valamit szilajságából: tartása egyenes, válla kiemelkedik, nyaka erős, hófehér sűrű haja zászlóként lobog barnára sült üstökén. Zsuzsa néha felnézett a könyvből, amit olvasott. Ott játszanak a vízben, minden rendben.

Aztán hideg cseppek a levegőből, Samu lábainak a dobogása. Játszottunk repülő csukát az Imre papával! Zsuzsa rosszallóan nézett fel Imrére a szemüvege fölött, de a férje boldogsága most rendíthetetlen volt. Elmegyünk fagyiért, te kérsz valamit? Nem. Köszönöm.

A sor hosszú volt, úgyhogy Imre papa elküldte a szomszéd ablakhoz Samut, hogy addig hozzon neki kávét. Adott egy ezrest, az biztosan elég lesz. Samu vitorlázó repülő röptét utánozva szaladt át a bisztróhoz.

Imre papa, miután fizetett, megállt a fagyikkal a kezében. Samu? Hol a gyerek? Átment a bisztróhoz, végignézte a sort, de ott sem találta. Samu! Visszanézett a fagyishoz. Biztos már visszaért. Átgázolt a napozókon, vissza a feleségéhez, aki ugyanott olvasott, mint az előbb. Samu? Nem veled van? A fagyi csöpögni kezdett. Samu! Imre elejtette a fagyikat, és futott vissza a bisztró felé, erre Zsuzsa is felállt, és elindult a férje után. Samu! Megállt a lépcső mellett, nézte a vizet. Strandolók pancsoltak, labdáztak, de Samu nem volt sehol. Akkor megint vissza a fagyizóhoz, aztán a bisztróhoz. Úristen, hol a gyerek? A nagyszülők végigmentek a strand teljes hosszán, még a csúszda lépcsőjén is felmásztak, hogy kikérdezzék a felügyelőt, nem látott-e egy sárga karúszós kisfiút. Nem látott.

Imre alig kapott levegőt. Még az utcára is kiszaladt, hátha elcsatangolt a gyerek, de az utcán csak az érkező strandolók kis csoportjai szállingóztak, úgyhogy megint visszarohant a parti zsibongásba. A fagyizónál senki, a bisztrónál senki. A lángososnál sincs. Nézte a vizet, és akkor messze a strandolók tömegén túl meglátta a két kis sárga pöttyöt, mint két kukorica a vízfelszínen, ahogy el-eltűnik, aztán újra felbukkan. Imre leszaladt a lépcsőn, és begázolt a vízbe. A gyorsúszás mozdulata nem volt teljesen ismeretlen, úgyhogy nagy, köríves karmozdulatokkal lapátolta magát előre. Amikor a bóját elhagyta, már nem ért le a lába. A két kis sárga kukorica még mindig ott lebegett előtte. Zsuzsa intézkedett, megszólalt a hangosbemondó.

Korsós Sámuelt nagyszülei várják a bejáratnál. Korsós Sámuelt nagyszülei várják a bejáratnál.

Samu hirtelen észbe kapott. De hisz ez én vagyok! Otthagyta a strandröplabdázókat, és elindult a bejárat felé. Juj, le fognak szidni. Amikor odaért, a nagymama ábrázata ellágyult, szinte felnevetett. A frászt hoztad nagyapádra. Merre csavarogtál? Én csak a röplabdázókat néztem. Itt van a kávé, egy cukorral, két csepp tejjel. De hol van Imre papa? Zsuzsa leültette Samut a kassza melletti székre, és ráparancsolt, hogy ottmaradjon, amíg vissza nem jön. Samu sírdogált, de nem mozdult. Két perc múlva újra megszólalt a hangosbemondó: Korsós Imrét kisunokája várja a bejáratnál. Korsós Imrét kisunokája várja a bejáratnál. Zsuzsa megint le-föl szaladt a strandon, a tömegben kereste férje hófehér üstökét, de nem találta sem a parton, sem a vízben. A pokrócon megszólalt Imre mobilja, András hívta, hosszú vívódás után. Csak meg akarta köszönni, hogy Samut nyaraltatják. A telefon ütemesen zümmögött, de senki sem vette fel. Biztos a vízben vannak, mondta András Julinak.

Korsós Imrét kisunokája várja a bejáratnál. Korsós Imrét kisunokája várja a bejáratnál. Ez a következő fél órában többször is elhangzott. Miután a vízimentők kihúzták Imre papa testét a partra, aznap többször már nem szólalt meg a hangosbemondó.