Ha a Facebookon múlna, a választókerületek kétharmadát vinné a Fidesz

Másolás

Vágólapra másolva

Legalább tíz éve óriási közhely, hogy a választások a közösségi médiában dőlnek el, az a legfontosabb kommunikációs csatorna, a mozgósítás, a dezinformációk, a lejáratás, szóval az összes létező politikai fegyvernem fő harctere. A mindenki életét érintő járványügyi intézkedéseket Magyarországon a miniszterelnök rendszeresen a Facebook-oldalán jelenti be; a minisztériumok és pártok sajtóközlemények helyett facebookos posztok linkjeit küldözgetik a médiának; a politikai célú facebookos hirdetésekre szó szerint százmilliók mennek el.

Totális alapvetés tehát, hogy a közösségi médiára itthon is nagyon oda kell figyelnie a politikának, és használnia kell azt, különös tekintettel az ellenzékre, ami sokkal-sokkal kevesebb médiafelületet tart a kontrollja alatt, mint a kormány. Persze az online népszerűség azért nem váltható egy az egyben szavazatokra (ha így lenne, Jakab Péter simán nyerte volna az előválasztást), de mindenképpen érdekes, hogy most, a választási kampányban a képviselőjelöltek hogyan használják a Facebookot, mennyire aktívak, és mekkora a támogatóik köre.

A hétvégén hivatalosan is elindult a kampány, a Fidesz és az ellenzék is jelezte, hogy fél nap alatt a teljes jelöltlistájuk összeszedte a kellő mennyiségű támogató aláírást, ezzel hivatalosan is képviselőjelöltté váltak. Mi pedig végignéztük mind a 106 szavazókerületet, és egyesével összemértük az indulók Facebook-követőtáborainak méretét. (A többi politikai erővel a Mi Hazánktól a Kutyapárton át Gattyánig és a vélhetően idén is tucatjával felbukkanó mikro- és kamupártokig most nem foglalkozunk.)

Persze ez elég csalóka lehet, főleg az országosan ismert és népszerű politikusoknál, akiknek akár százezres nagyságrendben is lehetnek olyan facebookos követőik, akik egyébként egyéniben nem szavazhatnak majd rájuk – egyszerűen azért, mert máshol laknak. Ezzel együtt sok mindent megmutat az erőviszonyokról.

Így nézne ki a választási térkép, ha szavazatok helyett a jelöltek Facebook-oldalainak követőszáma döntene (a február 10-én aktuális adatokat használtuk):

Ez a 106 egyéni választókerületből 72 fideszes és 34 ellenzéki győzelem, azaz kényelmes (majdnem 68%) kétharmad a Fidesznek. Összehasonlításképpen: 2018-ban 15 választókerületet tudott megnyerni az ellenzék, 89 fideszes ellenében. A kormányváltáshoz – mivel a választási rendszer jellegzetességei miatt a Fidesz felé lejt a pálya – legalább 55-öt kellene vinnie az ellenzéknek. Ha a Facebookot nézzük, ettől nagyon messze vannak.

Érdekesség, hogy Budapest ugyan az ellenzék nyert terepeként él a köztudatban, de a Facebook-követők alapján a 18 fővárosi körzetből 11-et elvinne a Fidesz.

De lássuk, milyen érdekességet rejt még a térképünk!

A 106 jelölt összes követőszáma a Fidesznél 1,58 millió, az ellenzéknél 1,66 millió. Hát ez hogy lehet, ha az előbb még kétharmados fideszes fölényről volt szó?

Úgy, hogy az ellenzék az országosan ismert, népszerű arcai közül sokkal többet indít egyéniben, mint a Fidesz. Az előbb említett összellenzéki 1,66 millió Facebook-követőből 620 ezerért a Hadházy, Szabó Tímea, Márki-Zay, Szél Bernadett négyes felelős, a maradék egymillión osztozik a többi 102 jelölt. A Fidesz a legnépszerűbb karaktereit nem teszi ki annak, hogy egyéniben kelljen indulniuk, a legnagyobb jóindulattal is a második vonalból érkeznek a legismertebb egyéni jelöltek: Lázár János, Szabó Tünde, Simicskó István, Rétvári Bence, Németh Szilárd.

Külön kategória a közismert, a hagyományos médiában sokat szereplő, de a Facebookon nem annyira jól futó karaktereké, a fideszes oldalon ilyenekből elég sok van: Kósa Lajos, Tállai András, Hende Csaba, Tuzson Bence, Lezsák Sándor, Hoppál Péter, Fürjes Balázs, Navracsics Tibor. A másik oldalon ebben a ligában játszik például Kunhalmi Ágnes, Hiller István, Mellár Tamás, vagy Orosz Anna.

És végül ott van a kisebb követőtábort óriási aktivitással ellensúlyozó, feltörekvő figurák csoportja: Aradszki András, Potápi Árpád, Menczer Tamás, Németh Zsolt az egyik oldalon, Jámbor András, Tordai Bence, Czeglédy Csaba a másikon. Ők mostanában mind többé-kevésbé rendszeres szereplői Lájkbajnokság sorozatunk heti népszerűségi toplistáinak is, ők a Facebookot nagyon hatékonyan kezelő új generáció.

Minimál

A legizgalmasabb csoport azonban mindenképpen a minimálfacebookozóké. És egyben a legkevésbé érthető is, elvégre az ellenzéki jelöltek kiléte az előválasztás óta, vagyis nagyjából négy hónapja ismert, a fideszest ugyan csak nemrég jelentették be, de a nagyját azért már jó ideje lehetett sejteni. Ideje tehát szinte mindenkinek bőven volt, illetve lett volna arra, hogy összekapja magát, és elkezdjen közösségi médiás jelenlétet építeni, ha addig nem lett volna neki.

Ehhez képest harminc olyan képviselőjelöltet találtunk, akiknek a február 10-i adatok szerint kevesebb mint 2000 követőjük van. (Ez extrém kevés, konkrétan nekem, közepesen ismeretlen újságíróként több Facebook-követőm van, pedig kb. kéthetente posztolok valami úgy-ahogy vicceset és/vagy macskát.) A 30-ből 29 ellenzéki, akiknek ezek szerint október óta vagy nem sikerült értelmezhető méretű online követőtábort toborozniuk, vagy nem is nagyon próbálkoztak ezzel. Ez talán a legsúlyosabb tanulsága az egész Facebook-követős összehasonlításnak.

Az egy szem fideszes kakukktojás ebben a ligában egyébként Kovács Balázs Norbert, aki igazi utolsó pillanatos beugró a budapesti VI–VII. kerületben. Itt Bajkai István volt a papírforma fideszes induló, ő decemberben már be is mondta, hogy köszöni, rá fog szolgálni a bizalomra és szeretetre, aztán január végén hirtelen lecserélték. Annyira váratlanul, hogy Kovács Balázs Norbertnek ekkor még nem is volt hivatalos politikusi Facebook-oldala. (Egyébként sem ő, sem Bajkai nem tűnik esélyesnek az ellenzéki Oláh Lajossal szemben.)

A legkisebb facebookos követőtábor Kiss Sándoré, írd és mondd, 156 ember. Ő az ellenzék ózdi jelöltje, az előválasztáson az MSZP színeiben indulva szoros csatában győzte le a náci karlendítéses ügybe bonyolódott jobbikos Farkas Péter Barnabást. Egy átlagos felhasználónak egyébként a statisztikák szerint kb. 340 Facebook-barátja van.

Az izgalmas körzetek

Néhány hete összeszedtük azt a 35 billegő, jelenleg megjósolhatatlan eredményű választókerületet, ahol a 2022-es választás majd el fog dőlni, és ezen belül is azt az öt csatateret, ami erős szimbóluma lehet az egész választási csatának. Nézzük, ezeken a helyeken hogy áll a jelöltek facebookos jelenléte!

  • Csongrád-Csanád 4: Lázár János (74 ezer) vs. Márki-Zay Péter (152 ezer) – magabiztos az összellenzéki miniszterelnök-jelölt fölénye.
  • Veszprém 3: Navracsics Tibor (5 ezer) vs. Rig Lajos (23 ezer) – szintén meggyőző az ellenzéki fölény, Navracsics tipikusan nem az a Facebook-huszár alkat.
  • Hajdú-Bihar 1: Kósa Lajos (39 ezer) vs. Varga Zoltán (3 ezer) – Debrecen klasszikus fideszes fellegvár, a facebookos számok is ezt mutatják.
  • Vas 1: Hende Csaba (23 ezer) vs. Czeglédy Csaba (49 ezer) – sima ellenzéki erőfölény a Facebookon.
  • Budapest 3: Fürjes Balázs (14 ezer) vs. Hajnal Miklós (7 ezer) – itt újra kormánypárti előny látszik, 3:2-re alakítva így ezt az ötkörzetes meccset.

Végül lássuk azt a három választókerületet, ahol a legszorosabb lenne a verseny, ha Facebook-követőkben mérnék a szavazatokat:

  • Pap Sándor vs. Arató Gergely, Budapest 9: 8662 és 8625, kevesebb mint 40 követő a különbség a fideszes jelölt javára.
  • Wintermantel Zsolt vs. Varju László, Budapest 11: még kisebb a differencia, de itt is a fideszes jelölté az előny, 33 092 követő az egyik, 33 068 a másik oldalon.
  • Erdős Norbert vs. Szabó Ervin, Békés 4: itt egy kicsit nagyobb a fideszes előny, de még mindig 2 százalékon belüli, 14 011 követő 13 743-mal szemben.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!