A békéscsabaiak választási jelöltjei: Faragó, Faragó, Faragó és Faragó

2022. február 25. – 09:10

Másolás

Vágólapra másolva

Tizenkettő jelöltet vettek nyilvántartásba a békéscsabai központú Békés 1-es választókörzetben, ebből négynek ugyanaz a vezetékneve.

Faragó Lajos Gergely, Faragó Gergely, Faragó Betti és Faragó Anett is ebben a körzetben pályázik az országgyűlési képviselői posztra, hivatalosan mindegyikük függetlenként indul.

A körzetben négy éve a fideszes Herczeg Tamás nyert, a szavazatok negyven százalékával, de az akkor még külön induló ellenzéki jelöltek együtt ötven százalékot értek el. Herczeg ellen idén a jobbikos Stummer Jánost indítja az összellenzék.

De itt indul még a Gattyán György-féle Megoldás Mozgalom jelöltje, a kétegyházi Szegedi Éva is, aki korábban klasszikus kamupártok színeiben próbálkozott, 2014-ben az ÚDP színeiben volt jelölt, 2018-ban a Családok Pártja nevében indult. Mind a két párt ellen hivatalosan eljárás indult csalásgyanú miatt. Szegeditől a kamupártok mellett a Fidesz sem áll távol a jelek szerint: egy Facebookra kitett fotón Dömötör Csaba államtitkár és Kovács József fideszes képviselő között áll.

Rajtuk kívül még van több másik független jelölt, de a Mi hazánk és a Kétfarkú Kutya Párt is indít jelölteket a körzetben.

Kaposváron is névrokonokkal zavarnák össze a választókat, az ellenzék közös jelöltje, Varga István mellett egy másik Varga István is aláírásokat gyűjtött. Miskolcon 2018-ban egy jelölt (Erdei Sándor alias Rokker Zsolti Miskolcon) kénytelen volt hivatalosan megváltoztatni a nevét, hogy így különböztesse meg magát egy azonos nevű riválisától, aki váratlanul elindult vele szemben. De külföldre is kitekinthetünk arra az esetre, amikor az oroszországi Szentpéterváron például a szeptemberi helyi választáson az egyik választókerületben három azonos nevű és a hivatalos fotójukon is megszólalásig hasonlító jelölt indult: Borisz Visnyevszkij, Borisz Visnyevszkij és Borisz Visnyevszkij.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!