Nagyjából 30 ezren regisztráltak már ellenzéki szavazatszámlálónak

2022. március 21. – 10:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Online és a helyi kampánycsapatoknál összesen 30 ezren regisztráltak már a szavazatszámláló bizottságokba ellenzéki delegáltnak – ez derült ki a delegálást és felkészítést összefogó 20K22 civil csoport adataiból, amelyeket a Népszavával osztottak meg.

A hivatalosan bejelentett létszám ennél egyelőre kevesebb, és a lap arra is felhívja a figyelmet, hogy nem lesz minden regisztrált emberből szavazatszámláló, ugyanis nem biztos, hogy minden jelentkező vállalja majd az ezzel járó feladatokat.

Múlt péntekig a „jelöltek és jelölő szervezetek” összesen 15 ezer szavazatszámláló bizottsági tagot delegáltak, a Nemzeti Választási Iroda szerint ők „az eskü- vagy fogadalomtételt követően gyakorolhatják jogaikat”. Hivatalos delegálásra egyébként most péntek délutánig van még lehetőség.

Az országban 10 243 szavazókör működik a választás idején, ezek mindegyikébe két embert küldhetnek a jelölő szervezetek, hogy minden pillanatban figyelni tudják a szavazás menetét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!