Az ellenzéki eredményvárón elvonultak a politikusok, az ott lévők körében nem túl jó a hangulat

2022. április 3. – 22:12

Másolás

Vágólapra másolva

Az első eredmények beérkezése után a helyszínen tartózkodó kollégánk azt írta, hogy körbenézett, hátha talál valakit, hogy az alacsony feldolgozottság ellenére pár szóban értékelje az első eredményeket, de nem talált senkit. Egyedül Fekete-Győr Andrást tudta megszólítani, de ő egyelőre nem szeretett volna nyilatkozni.

Fotó: Huszti István / Telex Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Az eredményváróról egy másik kollégánk fél órával később azt írta, hogy egyre rosszabb a hangulat.

„Ahány fiatal társasághoz odaléptünk, mindannyian csak szitokszavakkal tudták értékelni a jelenlegi eredményeket. A csoportokban sokan arról beszélgetnek, hogy melyik országba mennének élni vagy továbbtanulni. Volt, aki azt mondta, »megyek a francba Ausztriába«.”

– írta, hozzátéve, hogy egy-két társaság nem is várja meg az eredmények végét, már csalódottan elhagyták a rendezvényt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!