Márki-Zay Péter keresztül-kasul bejárta az országot a kampányban, Orbán csak a billegő körzetekre koncentrált

2022. április 3. – 05:59

Másolás

Vágólapra másolva

Ha csak a kampány során megtett kilométereket, utcai fórumokat, beszédeket, nyilatkozatokat nézzük, Márki-Zay Péter lekörözte Orbán Viktort: több mint tizenkétszer annyi kampányfórumot tartott az ellenzék egyéni jelöltjeivel.

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt az előválasztás vége óta majdnem minden választókerületbe eljutott, és egy-egy nap akár hét településen is megfordult. Így próbálta meg ellensúlyozni azt a környezetet, ahol Orbán március 15-i beszédét kilencszer ismétlik meg a közmédiában 24 óra alatt, őt pedig négy év alatt mindössze öt percre hívják meg.

Orbán sem tétlenkedett az elmúlt hónapokban: az év elején disznót vágott és lángosozott, ám aztán az ukrajnai háború alapjaiban írta újra az eltervezett kampányát. Az utolsó héten elment billegő körzetekbe, hogy elmondja, Székesfehérváron és Hódmezővásárhelyen dől el a vasárnapi választás. Cikkünkben térképre tettük Márki-Zay Péter és Orbán Viktor kampányát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!