Pest megye alföldi felén 6-ból 4 választókerületet már behúzott a Fidesz

2022. április 3. – 22:33

Másolás

Vágólapra másolva
  • A Pécel-Maglód-Vecsés-Gyál vonalon található 7. számú választókerület képviselője, Szűcs Lajos 76 százalékos feldolgozottságnál őrzi 49-36-os (6000 szavazatos) előnyét a jobbikos Fricsovszky-Tóth Péterrel szemben, így ő győztesnek tekinthető
  • A Csepel-sziget északi részét elfoglaló (a Duna túlpartján nyugat felé Százhalombattára, kelet felé pedig Dunavarsányra kiterjedő) 8. számú választókerületben tűnik még mindig szorosnak a verseny, itt 57 százalékos feldolgozottságnál, Bóna Zoltán továbbra is csak 46-42-re vezet a DK-s Jószai Teodóra előtt
  • A Nagykáta központú 9. számú választókerületben 65 százalékos feldolgozottságnál Czerván György az LMP-s Schmuck Erzsébet ellen őrzi brutális, több mint 10 ezer szavazatos előnyét, és 61-28 arányban vezetve szintén biztosra vehető győzelme
  • A Monor központú 10. választókerületben 66 százalékos feldolgozásánál Pogácsás Tibor a párbeszédes Szabó Rebeka ellen 60-28 arányban vezet, az ő 10 ezer szavazatnyi előnye is behozhatatlannak tűnik,
  • A Dabastól Ráckevéig nyúló 11. választókerületben 57 százalékos feldolgozottságnál Pánczél Károly a DK-s Jánosi-Lesi Ágota ellen több mint 8000 szavazattal, százalékban mérve 57-31 arányban vezet,
  • A Cegléd és Nagykőrös által uralt 12. választókerületben 85 százalékos feldolgozottságnál Földi László győzelme biztosra vehető: a fideszes politikus több mint 11 ezer szavazattal, százalékban mérve 60-28-ra vezet a jobbikos Zágráb Nándorral szemben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!