Térképen mutatjuk, a visszalépések után hogyan bukta el a szélsőjobboldal a francia nemzetgyűlési választásokat

Annak ellenére, hogy a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) szerezte a legtöbb szavazatot a francia nemzetgyűlési választások mindkét fordulójában, és az első fordulóban élen végzett jelöltjeikkel az egyszerű többségük is meglett volna, a két nagy tömb, a baloldal és a Macron által vezetett Együtt! pártszövetség közötti visszalépések és az átszavazás hatására harmadik helyre szorultak vissza.

A legtöbb, 182 képviselői helyet a baloldali pártok szélsőbaltól balközépig érő szövetsége, az Új Népfront (NFP) szerezte, Macronék pedig komoly veszteségeket elszenvedve, de 168-cal a második helyen végeztek. Az átszavazás nagyrészt a mérsékeltebb jelöltekre érkezett, míg a szövetségeseivel együtt 143 képviselőt szerző Nemzeti Tömörülés egyetlen választókerületet sem tudott megfordítani azok közül, ahol az első forduló után hátrányban volt. A Választási Földrajz elemzése következik. Az eredmények jelentőségéről és arról, mi jön most Franciaországban, itt írtunk részletesen.

Ha az összes leadott szavazatot nézzük, akkor Marine Le Pen pártja úgy szenvedett vereséget, hogy az első fordulóban országosan 33,2 százalékot szerzett, a második fordulóban pedig 37,1 százalékra növelte is a támogatottságát abban az 501 választókerületben, amelyik nem dőlt el az első körben. 76 olyan körzet volt, ahol egy jelölt már az első fordulóban 50 százalék feletti szavazataránnyal győzni tudott, ezekben nem tartottak másodikat.

Ez az egyes kerületek szintjén is látszik, hiszen az 501-ből csupán 15 olyan körzet volt, amelyben csökkent a szélsőjobboldali jelöltek százalékos támogatottsága. A növekedést viszont a térképen kékkel jelöltük. Ebből is látszik, hogy a leginkább a délkeleti területeken növekedett a támogatottságuk.

Ráadásul az RN-nel szemben álló két nagy tömb, az NFP és az Együtt! jelöltjei sorrendben a szavazatok 25,7 és 24,1 százalékát szerezték meg. Ennek ellenére mindkét nagy tömb több mandátumot szerzett, mint Le Penék, miután több mint kétszáz választókerületben léptek vissza egymás javára, így próbálva összefogni a szélsőjobboldalt elutasító választókat. A szélsőjobb elleni korábbi mozgósításokhoz hasonlóan a Nemzeti Tömörülés végül a párt által reméltnél jóval kevesebb képviselői helyet szerzett, habár így is jelentősen növelte eddigi 89 képviselői helyeinek számát.

A visszaléptetések olyan mértékűek voltak, hogy míg a Nemzeti Tömörülésnek az 501 választókerületből 440-ben volt jelöltje, addig mind a baloldalnak, mind az Együtt!-nek 300 alatt volt a talpon maradt jelöltjeik száma. Ráadásul egymásra csak 57 helyen indultak, és ezek közül csak négyben szerepelt első helyen RN-es jelölt. A visszalépésekre pedig szükség volt, mivel ez utóbbi négy kerület mindegyikében nyert a szélsőjobboldali jelölt.

Ahhoz ugyanis, hogy ez a két tömb meg tudja akadályozni a szélsőjobboldal győzelmét, olyan helyeken kellett győzniük, ahol az RN-es jelöltek végeztek az első helyen az első fordulóban. Ilyen választókerületből 258 volt, Le Penéknek pedig 250 győzelemre volt szükségük ahhoz, hogy a többséget megszerezzék, így pár vereség még bele is fért volna.

A legtöbb ilyen helyen a baloldal jelöltje állt szemben az RN-es jelöltekkel (100), viszont a választás mégsem ezeken, hanem sokkal inkább az Együtt! jelöltjein múlott. Belőlük 97-en indultak a második fordulóban olyan választókerületben, ahol az első fordulóban még az RN vezetett, de ebből 77-et át is tudtak fordítani. A baloldal 100-ból 39, a jobbközép A Köztársaságiak pedig 30-ból 23 kerületben fordították meg az eredményt. Végül az RN pusztán 104 olyan kerületben tudott győzni, ahol már az első fordulóban is ők vezettek (ehhez jött hozzá az első körben már elnyert 39 képviselői hely), így ők fordításra sehol sem voltak képesek.

Érdekesség még, hogy nagy fordításokat a szélsőjobboldali versenyeken kívül még szintén az Együtt! jelöltjei tudtak végrehajtani, hiszen 15 választókerületben fordítottak a baloldal kárára. Ez pedig mindenképpen kellett nekik a stabil második helyhez, mert ezek nélkül Macronék holtversenyben végezhettek volna az RN-nel. Részleteiben mindezeket az alábbi táblázat mutatja.

Mindezt térképen ábrázolva az rajzolódik ki, hogy a Macron-féle pártszövetség az ország középső és délnyugati részén, A Köztársaságiak pedig az északkeleti részén tudtak kerületeket átfordítani. A baloldal fordításai pedig rendkívül mozaikosan szinte mindenhol megjelennek, de főleg a nagy összefüggő szélsőjobboldali területek peremén. A térképen a kerületekre kattintva láthatóak, hogy a fordítás honnan hova történt, a térképen jelölt színek csak a végső győztest jelölik, halványabb színnel azokat, ahol az első fordulóhoz képest nem változott az eredmény, és erősebb színnel, ahol fordítás történt.

A baloldalra történő átszavazás nem egy helyen meghaladta a 20-30 százalékpontot, tehát az urnák elé járuló szavazók legalább negyede, aki az NFP-re szavazott, az első fordulóban nem őket támogatta szavazatával. A térképre nézve azt láthatjuk, hogy az átszavazás ott maradt el a leginkább, ahol az RN a legerősebb, tehát a dél-franciaországi, nehezebb sorsú vidékeken. Ennek megfelelően itt a szélsőjobboldal sok mandátumot is szerzett.

Jóval nagyobb arányt és tömeget képviselnek azok, akik az elnök pártszövetségének jelöltjeire szavaztak át. Az Együtt!-jelöltekre leadott voksok legalább harmada olyan szavazótól érkezett, aki az első fordulóban nem a Macron mögött álló pártokat támogatták. Ennek is volt köszönhető az, hogy ekkorát tudtak fordítani az elnök jelöltjei a választásokon.

Az egyik tanulság tehát az, hogy Franciaországban még mindig többségben van „köztársasági front”, azok, akik a szélsőjobb hatalomra jutásáról hallani sem akarnak, és ezt megakadályozandó, tömegével képesek más, általuk nem preferált pártok jelöltjeire átszavazni.

Ezen túl pedig bebizonyosodott, hogy egy széttöredezett pártrendszerben is tudják a választók érvényesíteni az akaratukat a legelutasítottabb szövetség hatalomra jutásának megakadályozásához egy többségi rendszerben is. A két fordulóra viszont mindenképpen szükség van ehhez, hiszen egy forduló esetén a szélsőjobb meg tudta volna szerezni a nemzetgyűlésben a többséget.

A hatalmon lévő politikai elit pedig kevert érzésekkel jöhet ki ebből a játszmából, hiszen az adatokból látszik, hogy még mindig a mérsékeltebb jelöltekre szavaznak át nagyobb arányban a választók. Viszont a politikai paletta két széle egyre erősebben jön ki a különböző választásokból, amely a társadalmi elégedetlenséget, az abban megbúvó polarizációt mutatja.

A nemzetgyűlésben a francia társadalom törésvonalait leképezve három nagy blokk alakult ki, amelyek közül mindegyik messze elmarad a 289 fős abszolút többségtől. Ez nehéz alkukat, elhúzódó politikai válságot és akár példátlan bénultságot vetít előre, miközben újabb előrehozott választást egy évig nem lehet tartani Franciaországban.