Ábrákon és térképeken mutatjuk, mennyire volt hatékony Magyar Péter országjárása

Másolás

Vágólapra másolva

Magyar Péter az önkormányzati- és EP-választás előtti kampányban Budapesten kívül 185 különböző települést látogatott meg. Mindezt április 17. és június 5. között tette meg, azaz kevesebb mint két teljes hónap alatt. Volt olyan faluban, ahol a helyiek szerint évtizedek óta nem járt politikus. Vajon mi volt a hozadéka ennek a hatalmas erőfeszítésnek? Mennyivel szerzett több szavazatot a Tisza Párt az EP-listán azokon a településeken, amelyeken Magyar Péter beszédet tartott? Mennyivel szerzett ugyanitt kevesebbet a Fidesz és a baloldali összefogás, ha egyáltalán? Illetve mekkora mozgósító erejük volt a látogatásoknak, azaz mennyivel volt magasabb a részvétel ezeken a településeken? Fontos kérdés az is, mekkora volt ez a hatás a nagyobb vagy éppen a kisebb településeken, ahol a Fidesz támogatottsága hagyományosan a legerősebb. Az sem mindegy, mennyire volt tartós ez a hatás. Ezekre a kérdésekre igyekszünk válaszolni ezzel az elemzéssel. Összefoglalva: ahhoz a kérdéshez igyekszünk statisztikailag megalapozott válaszokat szolgáltatni, hogy mennyire kifizetődő egy politikai pártnak egy Magyar Péteréhez hasonló országjárás.

Ehhez elsőként egyszerűen összehasonlítottuk a Tisza, a Fidesz, és a baloldali összefogás eredményeit, valamint a részvételi arányt a Magyar Péter országjárása által érintett és fel nem keresett települések között. Azokon a helyeken, ahol Magyar Péter beszédet mondott, láthatóan jobban szerepelt a Tisza és a DK–MSZP–Párbeszéd-lista, de gyengébben szerepelt a Fidesz, és alacsonyabb volt az átlagos részvétel. Ezeknek a különbségeknek egy része, például a Tisza Párt eredményére gyakorolt hatás, összhangban lehet egyes előzetes feltételezéseinkkel, másik része, például a közel 10 százalékpontnyi különbség a Fidesz eredményében, ugyanakkor meglepő lehet.

Nem érdemes azonban túl sokat foglalkozni ezzel az összehasonlítással, mert az országjárásban részt vevő és abból kimaradó települések számos tényezőben eltérnek egymástól. Az alábbi térképre tekintve is látszik, hogy Magyar Péter nagyrészt a településhierarchia felsőbb szintjein lévő, nagyobb lélekszámú településeken tartott beszédet. Bár érintett hét, 3 ezer főnél is kisebb lélekszámú települést, de ilyenekből több mint 1800 van Magyarországon. Ezzel szemben minden megyeszékhelyen járt, amelyek jellemzően mind nagyobb, ha nem épp a legnagyobb települések Magyarországon. Ez már önmagában magyarázhatja az első táblázat különbségeit, ha felidézzük, hogy a Fidesz támogatottsága a települések méretével fordítottan arányos.

Ezeket a különbségeket érdemes kiküszöbölni annak érdekében, ha meg akarjuk mérni, mekkora hatása volt Magyar Péter országjárásának a választás kimenetelére. A különbségek vizsgálatához a 2022-es népszámlálás, valamint a 2022-es országgyűlési választás adataiból választottunk ki hat demográfiai, három gazdasági és két politikai jellemzőt az alapján, hogy mely tényezők befolyásolják leginkább a politikai preferenciákat. Mivel ezek jóval a 2024-es kampány előtti adatok, így ezeket Magyar Péter országjárása nem befolyásolhatta.

Magyar Péter országjárásának állomásain tehát magasabb az idősek és alacsonyabb a fiatalok aránya, mint a nem érintett településeken, és magasabb a közép- és felsőfokú végzettségűeké. Magyar kampányhelyszínein így felülreprezentáltak azok a társadalmi csoportok, amelyek körében a Tiszát az országos átlagnál népszerűbbnek találták már korábban is a különböző mérések. Ezeken a településeken ráadásul alacsonyabb azok aránya, akik semmilyen digitális tevékenységet nem végeznek, így nagyobb arányban voltak azok, akiket elérhetett Magyar Péter online kampánya. Ezek a demográfiai különbségek mind magyarázhatják az eredményekben látott különbségeket is. Ez azt jelenti, hogy a hatásuk összemosódik az országjárás önmagában vett hatásával, az első táblázatban bemutatott 2024-es különbségekkel.

Nem meglepő módon, a nagyobb, magasabban képzetteket felülreprezentáló, és átlagosan fiatalabb lakosságú, Magyar kampányában részt vevő települések a gazdasági mutatókban is erősebbek. A települések átlagában alacsonyabb a munkanélküliség, magasabb a foglalkoztatási ráta, és jelentősen több az egy főre jutó havi jövedelem. Végül a 2022-es választás eredményei alapján az országjárás állomásain relatíve jobban szerepelt az akkori ellenzéki összefogás, és gyengébben a Fidesz listája. Ezek is mind olyan különbségek, amelyek hatása összemosódik az országjárás hatásával.

Ezek alapján megállapítható, hogy Magyar olyan helyszíneket választott, ahol az ellenzék már 2022-ben is jobban teljesített, viszont a kiválasztásnál sokkal inkább szempont lehetett az ország teljes lefedése, mint a kormánypárti támogatottság területisége. Ezt részben alátámasztja a korábbi és a majd későbbi térképeink, illetve megállapításaink a beszédek földrajzi eloszlásával kapcsolatban. Részben pedig a térképre tekintve olyan településeket is találunk a Magyar kampánya által érintettek között, amelyek nagy Fidesz fellegvárnak is számítanak, mint például Kapuvár vagy Karcag.

Az összemosó különbségeket tehát kezelni fogjuk, hogy a hatásaiktól megtisztítva feltárjuk az országjárás valós hatását. Azonban mielőtt ebbe belevágnánk, egy további problémát is kezelnünk kell. Magyar Péter élő bejelentkezéseiből tudjuk, hogy a beszédein nemcsak a helyiek voltak jelen, hanem a környező településekről is érkeztek érdeklődők, sőt voltak, akik egészen nagy távolságokat is megtettek annak érdekében, hogy Magyar Pétert élőben láthassák.

A beszédek térbeli terjedési hatása az adatokból is kimutatható. A következő ábrán a Tisza Párt támogatottsága látható az országjárással érintett településektől távolodva közúton mért legkisebb távolságokkal összehasonlítva. A pöttyök a közel azonos távolságra lévő települések átlagos Tisza párti eredményét mutatják: a nulla kilométernél lévő pötty a Tisza által érintett településeken elért átlagos (súlyozatlan) eredménye, nagyjából 31-32 százaléknál. A piros trendvonal az eredmények csökkenő tendenciáját mutatja a távolság függvényében, azaz minél közelebb volt egy település az országjárás valamelyik állomásához, annál jobb eredményt ért ott el a Tisza Párt.

A Tisza Párt támogatottsága az országjárással érintett településektől távolodva – Forrás: Választási Földrajz / Telex
A Tisza Párt támogatottsága az országjárással érintett településektől távolodva – Forrás: Választási Földrajz / Telex

A Tiszának ez a távolságtól függő eredménye azt jelzi, hogy az országjárás hatása átterjedhetett a környező településekre is. Azaz, minél közelebb volt egy település, annál könnyebb volt a helyieknek részt venniük Magyar Péter beszédén, így vélhetően a közelebbi településekről többen is vettek részt, mint a távolabbiakról.

A különböző távolságokra lévő települések gyakoriságának eloszlásából látható, hogy Magyar Péter országjárása hatékonyan lefedte az ország területét. A települések zöme nem volt 20 kilométernél távolabb az országjárás állomásaitól. A legtávolabbi település, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye egyik északi csücskében található Tornaszentjakab volt, ahonnan 62 kilométert kellett volna utazni, ha valaki élőben akarta volna látni Magyar Pétert az országjárása során. Ez azonban annyira egyedi, hogy az ábrán az ilyen nagy távolság már nem is látható.

Két problémát kell kezelnünk tehát annak érdekében, hogy Magyar Péter országjárásának az EP-választás eredményeire gyakorolt hatását megmérjük. Egyrészt kezelni kell az országjárás helyszínei és az azon kívüli települések közötti politikai preferenciákat befolyásoló különbségeket. Másrészt kezelni kell, hogy az országjárás állomásain kívülre is átterjedhetett annak hatása.

Az első problémát elnagyoltan pontos párosításnak nevezett módszerrel kezeljük. A pontos párosítás rész azt jelentené, hogy minden olyan településhez, ahol Magyar Péter beszédet mondott, keresünk egy településpárt azok közül, ahol nem, ami lehetőleg mind a tizenegy kiválasztott társadalmi-gazdasági-politikai mutatóban megegyezik vele. Mivel a települések túlságosan sokfélék és nincs belőlük végtelen sok, egy ilyen párosítás teljesen reménytelen feladat lenne. Az elnagyolt a módszer elnevezésében azt jelenti, hogy a párosításhoz használt indikátorokat kategóriákra osztjuk, és csak a kategóriaegyezéseket vesszük figyelembe a párosításoknál.

Az országjárás hatásának átterjedése a közeli településekre problémát úgy kezeljük, hogy az országjárás helyszíneihez csak a legalább 15 kilométer távolságban lévő települések közül keresünk párt. Ez a választás önkényes, ugyanis 15 kilométer még nem túl nagy távolság, hogy az átterjedés hatása itt már ne érvényesüljön, ezért lehetne ez a határ tágabb is. Ha viszont ennél nagyobb távolságot választunk, túl kevés párosításhoz elérhető település maradna. Ahogy azt már korábban is írtuk, a települések javarészt 20 kilométeren belül voltak az országjárás legközelebbi állomásához képest.

A térképen kékkel a kampányhelyszínek településeit, zölddel a közeli, szürkével a legalább 15 kilométer távolságban lévő településeket jelöltük. A kékekhez tehát a szürkék közül keresünk párokat. A párosítás során egy településnek nemcsak egy, de akár több párja is lehet, sőt ez növeli is a hatásmérés statisztikai erejét. Viszont az is előfordulhat, hogy egyes érintett településeknek nem lesz párjuk. Ezek kimaradnak a hatásmérésből, mert azt csak a párosított mintán lehetséges elvégezni.

A kampány által érintett 185 településből 86-ot tudtunk párosítani 459 településsel, ahol Magyar Péter nem kampányolt. Ezek között a 11 vizsgált társadalmi-gazdasági-politikai mutatóban érdemi különbség nincs, így a párosítás sikeresnek volt mondható. Ez azt jelenti, hogy mind a társadalmi-gazdasági feltételek, mind pedig a 2022-es választási eredmények tekintetében nincs érdemi különbség a két településcsoport között. A 86 települést kizárólag az különbözteti meg a másik 459-től, hogy előbbiben mondott beszédet Magyar Péter, utóbbi csoportban pedig nem.

A párosított mintában a kampányhelyszínek települései és az egyéb települések emiatt elég egyformák ahhoz, hogy ha köztük bármilyen eltérést tapasztalunk a 2024-es EP-választások eredményeiben, azt Magyar Péter országjárásához köthessük. A következő táblázat e miatt mutatja Magyar Péter országjárásának hatását a 2024-es EP-választás eredményeire a párosított települések közötti különbségek alapján.

Ez alapján pedig kijelenthető, hogy az országjárás átlagosan 4,5 százalékpontos többletet jelentett a Tisza Párt számára ezeken a településeken, ez ráadásul nem a baloldali listáról, hanem inkább a kormánypártok listájáról hiányzott. A Fidesz pedig 2,9 százalékponttal teljesített rosszabbul, mint azokon a településeken, ahol Magyar nem járt. A részvétel magasabb aránya pedig azt mutatja, hogy az országjárás új választókat is megmozgatott.

A hét 3000 fő alatti településen, amelyet érintett Magyar országjárása, hat is a párosítások között szerepelt. Ezáltal arra is választ kaphatunk, hogy a kisebb települések esetében jelentősebb volt-e a hatás. A válasz egyértelmű igen, hiszen a Tisza 5,7 százalékponttal szerepelt jobban ezeken a településeken, ráadásul a Fidesz szavazatvesztesége és a részvétel növekedése is jelentősebb. A baloldal támogatottságában pedig továbbra sem tapasztalható érdemi különbség.

Az országjárás választási eredményekre gyakorolt hatásának időbeli tartósságát is megnéztük, ezt a lenti ábra szemlélteti. Az átlagos 4,5 százalékpontos hatás ez alapján úgy értelmezhető, hogy minél közelebb volt az országjárás a választás napjához, átlagosan hetente 0,54 százalékpontot nőtt a hatás. Mivel körülbelül 8 hét volt az egész országjárás, ezért az utolsó megyékben, például Győr-Moson-Sopronban, a hatás 6,5 százalékpont is lehetett, míg az első megyékben, mint Békésben, a hatás a választásokig 2,5 százalékpontra apadt.

Magyar Péter országjárásának eredményekre gyakorolt hatásának tartóssága – Forrás: Választási Földrajz / Telex
Magyar Péter országjárásának eredményekre gyakorolt hatásának tartóssága – Forrás: Választási Földrajz / Telex

A konkrét hatás megmérésével pedig az is kiszámolható, hogy hány százalékpontot jelentett önmagában az országjárás a Fidesz–Tisza-párharcban. Budapesttel és az országjárás környező településekre való átterjedésével is számolva a Tisza Pártnak +4,5, a Fidesznek pedig –3 százalékpontot hozott országosan. Ez a mandátumeloszlást is befolyásoló mérték, ugyanis ha ezt figyelembe vennénk a valós eredményeknél, akkor a Fidesz 47,8 százalékos támogatottságával eggyel több, 12, a Tisza 25,1 százalékos szavazatarányával pedig eggyel kevesebb, csak 6 képviselőt tudott volna az EP-be küldeni.

Mindezek alapján kijelenthető, hogy Magyar Péter országjárásának érdemi hatása volt pártja szavazatszerző képességére. A mi módszerünk pedig csak a közvetlen hatást mutatta ki, az országjárás online térben való közvetítéséből származó közvetett hatással érdemben nem foglalkoztunk. Ebből viszont mindenképpen látszik, hogy a politikusoknak és politikai szervezeteknek érdemes közvetlenül is megjelenniük a választók előtt, hiszen ez statisztikailag kimutatható módon hozhat szavazókat.

Ez természetesen eddig is létező közhely volt, de egyrészt jelen elemzéssel statisztikai bizonyítékot is szolgáltattunk erre, másrészt az országjárás helyszíneinek kiválasztásában rendkívül nagy tudatosság figyelhető meg, mivel a beszédek a térségeket megszervező településeken hangzottak el, amellyel Magyar Péter rendkívül jól lefedte az ország teljes területét. Ez pedig elengedhetetlen a földrajzilag is kiegyenlített szerepléshez, mely egy választási győzelemhez szükséges.

A szerzők: Kovalcsik Tamás a Választási Földrajz szakértője, Rácz Olivér Miklós a Corvinus Egyetem adjunktusa

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!