Lánya segítségével álcázta magát egy rendőr, aki így elfogott egy idős nőt kifosztani készülő párost

2022. április 30. – 11:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Épp az iskolába tartott szabadnapján lányáért Sivadó János r. főtörzsőrmester, a BRFK XIV. kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja, amikor észrevette, hogy valami nagyon nem stimmel a vele szemben beszélgető társasággal. Két nő egy számukra idegen idős nővel társalgott, és a szófoszlányok pénzről, felújításról, és arról szóltak, hogy nincs a néni pénze biztonságban a bankban.


A férfi besietett lányáért, és a társaság után eredt, akik közül az egyik fiatalabb nő kint maradt biztosítani a terepet, míg társuk az idős nővel pénzt vetetett le a számlájáról. A rendőr közben a lányát arra kérte, hogy kösse be a cipőfűzőjét, majd tegyen úgy, mintha keresne valamit, amíg értesítette munkatársait. Amikor a kiszemelt áldozat és kísérője kiléptek a bankból, elkezdtek a nő táskában kutakodni a pénzért, de ekkor megjelentek a riasztott rendőrök, akik bevitték az idős nőt meglopni készülő párost, akik beismerő vallomást tettek, és 30 napos előzetes letartóztatásba kerültek.

A szabadnapos férfit, és lányát, Zselykét Budapest rendőrfőkapitánya, Dr. Terdik Tamás r. vezérőrnagy dicséretben és jutalomban részesítette.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!