A bolgár focibajnokság összehozta az idei év legszürreálisabb pár percét

2022. május 22. – 13:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Utolsó fordulójához érkezett a bolgár első osztályú labdarúgó-bajnokság, ahol az utolsó helyen álló Carszko Szelo fogadta a Lokomotiv Szófiát. A hazaiaknak győzni kellett volna a bennmaradáshoz, és ehhez minden esélyük meg is volt, amikor az utolsó percekben 11-eshez jutottak. Ami ezután történt, olyan még a magyar foci legsötétebb korszakaiban sem igazán lehetett látni.

A meccs 1-1-re állt, a 11-eshez a hazaiak gambiai légiósa állt oda, de egyik csapattársát láthatóan ez nagyon zavarta, és kisebb lökdösődés alakult ki amiatt, hogy ki végezze el a büntetőt. A csapat láthatóan a gambiai mellett állt, azonban egyszercsak megjelent a pályán Sztojne Manolov, a Carszko Szelo klubelnöke, aki megfogta a torkánál, majd lökdösni kezdte Yaffa Yusuphát. Végül a gambiai helyett a korábban elégedetlenkedő védő állt a labda mögé, miután a bíró kiosztott pár sárgát és egy pirosat is.

A 11-est végül Yaffa helyett a vele összevesző Martin Kavdanski végezte el, miután a klubelnök elhagyta a pályát. Csak be kellett lőnie a labdát, és ezzel bent maradt volna a csapata. Végül csak egy nagyon erőtlen lövésre futotta, amit kifogott az ellenfél kapusa.

A felvételen azt is látni, hogy a klubelnök és Yaffa még a pálya szélén is egymással balhéztak, miközben az ellenfél játékosai kábé végigröhögték az egész civakodást. Hogy mi értelme volt az egésznek, azt nehéz megmondani, mindenesetre a bolgár bajnokságról közismert, hogy az egyik legkorruptabb egész Európában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!