Fekete fólia és maszkolószalag: jóvanazúgy stílusban oldották meg az átlátszó mosdók problémáját a Mol Campusban

2023. január 26. – 22:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Őszintén: nem gondoltuk, hogy egy cikknél többet kell írnunk az új Mol-székház átlátszó falú férfi mosdóiról, de csütörtök délután közlésre érdemes fényképeket kaptunk az épületen belülről, ezért mégis megtesszük.

Adott tehát Budapest első kvázi felhőkarcolója, 143 méternyi gazdasági erőfitogtatás, aminek becsült bekerülési költsége legalább 100 milliárd forint, kívül-belül hipermodern, csupa fény, csupa zöld, csupa üveg. Az átadás után röviddel kiderül, hogy a csupa üvegségnek vannak mulatságos következményei, például hogy a férfi dolgozók csak ország-világ színe előtt tudnak vizelni, és egy ponton már nemcsak a lágymányosiak, de az interneten keringő képek miatt a fél ország a látványpiszoárokon röhög.

Mit lép erre a cég, miután érdeklődésünkre jelezte, hogy dolgozik az ügy megoldásán? Keres egy profi, diszkrét megoldást a mosdófalak leárnyékolására – gondolhatnánk naivan, ha nem Kelet-(Közép?)-Európában, a buhera őshazájában élnénk. De ott élünk, így valójában egyáltalán nem kellett volna meglepődnünk a képeken, amelyek pár órája érkeztek hozzánk:

Fotó: Olvasó / Telex Fotó: Olvasó / Telex
Fotó: Olvasó / Telex

Mint látható, a Mol szakijai mindent bedobtak: felszereltek egy tisztán professzionális eszközt (lehúzható, szürke árnyékoló), de mögé – a biztonság kedvéért – felkerült a jó öreg fekete műanyag izé (hullazsák? építési takarófólia?), amivel a magyar ember bármit szívesen beburkol, ha kell, ha nem. Külön felhívnánk a figyelmet a rögzítéshez használt, sárgás maszkolószalagra, aminél jobban semmi sem illene a kompozícióhoz, maximum talán egy kis purhab. Szerencsére ezt az üvegfalon ügyködő szerelők is pont így látták.

Hogy miért született ez a megoldás az ország legdrágább, új építésű irodaházában, rejtély – érdeklődtünk a Molnál, mi indokolja a fóliázást, és hogy ez átmeneti, vagy már a véglegesnek szánt takarás-e, de egyelőre nem kaptunk választ. A szerkesztőségben azt tippeltük, hogy a szürke árnyékoló talán villanyfénynél átlátszik, amikor kint sötét van, de biztosat hivatalos megerősítés híján nem állíthatunk. Ami biztos: az átlátszó vécéfalakról a Mol már e heti cikkünk előtt tudott (a neten hetek óta keringenek az erről készült képek), tehát ha ideiglenesen került fel a fólia, akkor sem egy-két nap volt kigondolni, megvalósítani valamit.

Előző, témába vágó cikkünk végén arra kértük olvasóinkat, mondják meg, tetszett-e nekik az átlátszó piszoárok koncepciója, vagy jól teszi a Mol, hogy mégis inkább letakarja őket. Az eredmény a transzparencia kiütéses győzelme lett, több mint 80 százalék szavazott a multimenedzserek látványmosdóban pisiltetésére. Most pedig nézzük meg, mi a népítélet a buheraárnyékolás ügyében:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!