Megdöntötték a papírrepülő-reptetés rekordját a Boeing mérnökei

2023. március 2. – 22:30

Másolás

Vágólapra másolva

Dillon Ruble és Garrett Jensen, a Boeing mérnökei megdöntötték a papírrepülő-reptetés Guinness-rekordját: decemberben 88,318 méterre juttattak el egy ilyen játékot. A gyakorlóvideót látva talán nem is a reptetés, hanem a dobás a jó szó a mozdulatra, a mérnökök ugyanis arra mentek rá, hogy minél nehezebb repülőt hajtogassanak, ami nem szálldogál csak úgy összevissza.

A két mérnök hónapokig tanulta az origamit, tanulmányozta az aerodinamikát, 400-500 órát töltött el azzal, hogy különböző prototípusokat próbálgasson ki. A nyertes végül egy 100 gramm per négyzetméter súlyú, A4-es papírból hajtogatott „jármű” lett, amit több mint húsz perc alatt sikerült végleges formájára hajtogatni.

„A mi dizájnunk kicsit eltér a hagyományos módszertől. Ebből a szempontból elég egyedi. Ez határozottan szokatlan dizájn” – mondta Ruble. A kísérlet napján a harmadik dobással érték el a rekordot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!