23 év kellett hozzá, hogy Hugh Jackman felvegye Wolverine ikonikus ruháját

2023. július 10. – 21:39

Másolás

Vágólapra másolva

Megjelent a Deadpool 3. forgatásáról az első fotó a Deadpool-Rozsomák duóról. Azt korábban is lehetett már tudni, hogy Hugh Jackman a 2017-es Logan film után – amiben elbúcsúzott Wolverine/Rozsomák/Farkas karakterétől – Ryan Reynolds oldalán újra eljátssza azt a karaktert, ami 23 évvel ezelőtt sztárt csinált belőle, de most megjelent egy régóta várt fotó is:

Ez a kép pedig azért különleges a rajongóknak, mert Rozsomáknak ez a sárga ruha (na, meg a hozzá tartozó maszk) a legikonikusabb megjelenése, és már a legelső, 2000-es X-Men filmben is viccelődött ezen az egyik szereplő – mégis, kilenc és fél film alatt (ha a Deadpool 2. stáblista utáni jelenetét is beleszámítjuk) egyszer sem vette fel ezt a ruhát.

Több pletyka is megjelent arról, hogy még milyen színészek fogják újra eljátszani a korábbi szuperhősszerepeiket, de a sok névből egy egészen meglepő látszik most biztosnak Jackmanen kívül: Jennifer Garneré. Ő játszotta Elektrát a 2003-as, mérsékelten sikeres Ben Affleck-féle Daredevilben, ahol megölték a karakterét – majd a filmkészítők két év múlva visszahozták egy önálló filmbe, ami a Daredevilnél sokkal rosszabbul sikerült. Egyelőre mindenki csak találgat, hogy a Deadpool stábja miért épp az ő karakterét hozza vissza (már persze azon kívül, hogy neki is van közös képregényes múltja Deadpoollal).

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!