Biztonságos hely, többen ismerik – ezt mondta a michigani szupermarket neonreklámjáról az a nő, aki egy évig élt benne

2024. május 22. – 11:25

Másolás

Vágólapra másolva

Az NBC News szerint a nő, aki a midlandi szupermarket neonreklámjában élt, azt mondta a rendőröknek: a helyet egyfajta biztonságos szpotként többen is ismerték a városban, de most, hogy őt megtalálták, már többé nem nevezhető biztonságosnak. A nő nagyjából egy évig egy Family Fare szupermarket tetején a boltot hirdető neon fényreklámban lakott, amíg április 23-án az épület tetején dolgozó munkások rá nem bukkantak.

A neon hirdetőtábla berendezéseit védő kis zugban még parkettát is lerakott magának. Volt számítógépe, nyomtatója, de még egy presszógépe is. A kuckó elég szűkös, mindössze 3-4 méter hosszú és másfél méter széles, legmagasabb pontján pedig 240 centi magas, amivel még az újépítésű lakások magyarországi standardjától is elmarad.

A 34 éves nő azt mondta a rendőröknek, hogy ez a hely egy némileg ismert biztonságos búvóhely volt a városon belül, de azt nem magyarázta meg, miért döntött úgy, hogy ott marad egy évig. A rendőrségi videó alapján a nő nagyon aggódott az ingóságai miatt, mivel a rendőrök azt mondták neki, hogy azonnal el kell hagynia a padlásszerű helyet.

Az egyik rendőrtiszt szerint a nő által összerakott rögtönzött lakás lenyűgöző volt, de nem tudta, hogyan lehet túlélni a telet egy ilyen helyen. A nő erre azt válaszolta: tudja, hogyan oldja meg, volt már Alaszkában.

A videó alapján időt kért a rendőröktől, hogy felhívja a munkáltatóját, és szerezzen egy teherautót, amivel elviheti a holmiját egy raktárba. A rendőrök nemet mondtak, és biztosították, hogy az üzlet személyzete elviszi az ingóságait, és visszaszolgáltatja neki.

A nő egyébként talpig feketében, fején síszemüveggel üdvözölte a rendőröket, mondván: érzékeny a napfényre.

„Kapcsolatba léptünk vele, és tájékoztattuk, hogy nem élhet ott” – közölte az esetről Brennon Warren, a midlandi rendőrség szóvivője. A nő a tájékoztatása szerint hivatalosan birtokháborítást követett el, de nem léptek fel ellene. Inkább csak tájékoztatták, hogy milyen szociális szolgáltatásokat vehet igénybe a városban, de ezek egyikével sem kívánt élni, csak békésen, incidens nélkül távozott átmeneti otthonából.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!