Mágneshorgászni ugrott ki egy New York-i házaspár, milliomosként mentek haza

2024. június 3. – 18:57

Másolás

Vágólapra másolva

Egy mágneshorgászat-rajongó pár azt állítja, hogy egy New York-i tóból kihalásztak egy széfet, amiben 100 ezer dollárra, azaz nagyjából 36 millió forintra leltek – írja a BBC.

James Kane és Barbie Agostini pénteken egy mágnessel ellátott kötelet dobott a Queensben található Flushing Meadows Corona Parkban lévő tóba, majd rövidesen kihúzták a szerencséjüket. Miután kinyitották a lezárt dobozt, elmondásuk szerint víztől ázott és megrongálódott 100 dolláros bankjegyek kötegeit találták meg. A NY1-nek elmondták, hogy a rendőrség közölte velük: a széfnek nincs köze semmilyen bűncselekményhez, a pénzt megtarthatják.

„Rengeteg széfet találtunk már korábban is. Aztán megláttam az összeget, és azt gondoltam: ez nem lehetséges” – mondta James Kane. A férfi arról beszélt, hogy a széfben nem volt semmilyen azonosító vagy cím, annak tulajdonosát nem találták meg. A rendőrség pedig nem bonyolította túl a dolgot, egyszerűen csak gratuláltak – mesélt Barbie Agostini. A házaspár elmondta, hogy a koronavírus-járvány idején kezdték el a mágneshorgászatot. Elmondásuk szerint korábban találtak már második világháborús gránátokat, 19. századi fegyvereket és egy egész motorkerékpárt is.

A mágneshorgászat elmélete egyszerű: egy kötélre rákötnek egy nagy tartóerejű mágnest, majd bedobják egy tóba vagy folyóba. Volt, aki már motort és széfet is húzott ki a Dunából. Mi is kipróbáltuk, fogás volt bőven, de a 100 ezer dolláros széfet nem találtuk meg:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!