Cserépről cserépre kezdte el lebontani a kállói plébánia tetejét egy 21 éves tolvaj

2024. július 5. – 11:21

Másolás

Vágólapra másolva

A helyi plébánia tetejét is megpróbálta ellopni egy 21 éves tolvaj Kállón – írta a Nógrád Vármegyei Főügyészség

A Pásztói Rendőrkapitányság egy 21 éves férfi ellen sorozatlopás miatt folytat eljárást. A többszörösen büntetett előéletű gyanúsított 2024 tavaszától több helyről lopott a Nógrád megyei Kállón és környékén.

A rendőrség beszámolója szerint márciusában egy erdészeti munkagép vezetőfülkéjét törte fel, majd abból különféle műszaki eszközöket vett magához. A jármű üzemanyagát is megcsapolta, a gázolajból ugyanis 150 liter tűnt el. A lopássorozatot március 19-én folytatta, aznap kora délután Kállón egy ház kapuján mászott át, és a lakóház tornácáról három vesszőkosarat vitt el.

Áprilisban szintén a településen egy felújítás alatt álló ház tetején kiütött a helyéről több fa tartóoszlopot, és ellopta azokat. Ezt követően május elején egy házról ereszcsatornát, míg nem sokkal később egy másik családi ház udvaráról egy hintaágyat vitt el.

Májusban módszeresen elkezdte lebontani a helyi plébánia tetőszerkezetét, majd abból különböző napokon elvitt magával cserepeket és bádoglemezeket, több mint 140 ezer forintos kárt okozva ezzel az eklézsiának.

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája a bűnismétlés megakadályozása érdekében – az ügyészségi indítvánnyal egyetértve – elrendelte a férfi letartóztatását, melyet ő és az ügyész is tudomásul vett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!