Kókány sufni tuning – A játék

2024. szeptember 4. – 11:59

Másolás

Vágólapra másolva


Egyszer órákat töltöttem el egy költözésszimulátorral, szóval egyáltalán nem ítélkezem, hogy valakinek kipattant a fejéből egy felújításról szóló számítógépes játék is, na de nem is a kipattanás ténye a lényeg, hanem a megvalósítás hogyanja.

A Low-Budget Repairs mérhetetlenül unalmas angol címe (Olcsó felújítások) igazából egy parádés, kilencvenes években játszódó, posztszovjet szatírát rejt az előzetese alapján, ahol számla nélkül olcsóbb szétfúratni a fürdőszobát, ahol külön gomb van a sörivásra, ahol purhabbal kell kinyomni a tokot az elméretezett ablak körül, és ahol simán ki lehet hajítani a szockó kanapét az utcára. Ja és lehet vásárolni a helyi barkácsboltban is. (Az eredeti címével sokkal többre megyünk: Majster Symulator.)

A Low-Budget Repairs túl szépnek tűnik, hogy igaz legyen, egyelőre a Steamen lehet kívánságlistára pakolni, megjelenési dátuma nincsen, de hát a legszebb az lenne, ha egy sufnituningról szóló játék a sufnituning miatt sosem jelenne meg. A fejlesztő a lengyel Gray2RGB, aminek egyelőre ez az egy játéka a Steamen, 2013 óta léteznek, és főleg mobilos játékokat készítettek eddig.

Itt az előzetes:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!