A budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium igazgatójának a pályázatát is elutasította a Belügyminisztérium

2024. július 15. – 11:00

Másolás

Vágólapra másolva

A minisztérium elutasította a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium igazgatójának, Fazekas Csabának a pályázatát – ezt Fazekas Csaba erősítette meg a 444.hu-nak.

„Valóban nem kapott támogatást a Budapest VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium igazgatói feladatainak az ellátására benyújtott pályázatom. Ennél többet most nem esik jól írnom” – írta a lapnak.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Belügyminisztérium az elmúlt hetekben több igazgatói pályázatot is elutasított. Hiába támogatták például a tantestületek az igazgatóik pályázatát, a BM egy szolnoki és három csepeli iskolában is elutasította megbízásukat. Több olyan iskoláról írtunk, ahol hasonló volt a forgatókönyv: a korábbi igazgató megpályázta az újabb megbízatást, és bár a tantestület támogatta, esetleg kihívója sem volt, a minisztérium mégis úgy döntött, hogy nem folytathatja a munkát. Ez történt a jánoshidai Petőfi Sándor Általános Iskolában, a Kispesti Károlyi Mihály Magyar–Spanyol Tannyelvű Gimnáziumban és a székesfehérvári Vasvári Pál Gimnáziumban is.

Az érdekvédelmi szervezetek szerint túl sok a furcsa egybeesés, de a tankerületek válaszai szerint szakmai szempontok alapján bírálják el a pályázatokat. Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint az a legnagyobb probléma, hogy a tankerületek és a minisztérium nem indokolja meg konkrétan, miért utasítják el a pályázatokat, és jogorvoslatra sincs lehetőség. Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének országos választmányi tagja úgy látja: bosszúhadjárat működik.

2022. októberben írtuk meg, hogy miután kirúgták őket, a budapesti Kölcsey Gimnázium tanárai pertársaságot alapítottak, és közösen indítottak munkaügyi pert, ami azóta is tart.

Fazekas Csaba a Kölcsey kirúgott tanárai által indított per tárgyalásán 2024. március 26-án – Fotó: Huszti István / Telex
Fazekas Csaba a Kölcsey kirúgott tanárai által indított per tárgyalásán 2024. március 26-án – Fotó: Huszti István / Telex

A márciusi tárgyalásra beidézték az iskola igazgatóját és igazgatóhelyettesét, Fazekas Csaba akkor azt mondta, a tanárok polgári engedetlensége szimbolikus volt, valójában sokan akkor is dolgoztak, amikor papíron nem vették fel a munkát.

Az igazgató szerint súlyosabban sértette a diákok tanuláshoz való jogát a tanárok kirúgása, mint az, hogy tiltakozásképpen nem tartottak meg egy-egy órát.

Fazekas a tárgyaláson azt is állította, amikor a tankerület-vezető átadta a figyelmeztető leveleket, azt mondta: felsőbb instrukciók alapján cselekszik. A tankerület jogi képviselője szerint ilyen nem hangzott el.

Az igazgató az elbocsátások idején a Facebookon azt írta a polgári engedetlenségről: „Nem valakik ellen irányultak és irányulnak, hanem valamiért: az oktatás ügyének a szolgálatáért. Az egyre súlyosabb tanárhiány közepette például azért, hogy legyen nagyobb erkölcsi és anyagi megbecsülése a pedagógusszakmának.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!