Sakkolimpiát rendezhet Budapest 2024-ben
Az egyik legsikeresebb sakknemzet vagyunk a Magyar Sakkszövetség elnöke szerint. Az olimpiai rendezést a kormány és a főváros is támogatja.
A koronavírus második hulláma beszakította az albérletpiacot
Novemberben tömegesen kerültek piacra százezer forint körül bérelhető lakások.
Fürjes: Bárki tehet feljelentést a főváros offshore buszbeszerzési ügyében
Az államtitkár szerint az is különös, hogy az offshore cégnek naponta mindössze tízezer forintnyi kötbért kell fizetnie.
Ezért mondják, hogy Budapesten életveszélyes biciklizni
Olvasónknak hajszálon függött az élete, centiken múlt, hogy elsodorja egy teherautó a Keresztúri úton.
Jégriadó volt a Normafán, de már elmúlt
A Normafa Park nem javasolta a kirándulóhely felkeresését az megeredt ónos eső miatt, de szerencsére csak vékony jégréteg rakódott le.
Karácsony: A BKV nem szerződik offshore hátterű vállalkozással
Tüttő Kata „az egyik legegyenesebb, legtisztességesebb, Budapest ügyeiért legelkötelezettebb ember”, akit a főpolgármester ismer.
Józsefvárosban is jön a lakossági parkolás reformja
Erzsébetváros után itt is azt tervezik, hogy minimális, havi 900-1800 forintos díjat fizessenek a nem rászorulók az első autó utcai parkolása után.
„Irány Bukarest!” – írták a Barcelona Facebook-oldalán, de jött a magyar mestertroll válasza
A klasszikus földrajzi baki a legnagyobb csapatok szótárából sem hiányozhat.
Az utolsó pillanatban kapott haladékot a fővárosi trolibiznisz
A jó áron, 11 milliárd forintért megvehető Solaris-flotta a szokásos kormány-főváros finanszírozási vitán úszott majdnem el.
Gyújtogatás közben fogták el a rendőrök a belvárosi sorozatgyújtogatót
A 26 éves, ittas férfi a lomtalanítás miatt kirakott tárgyakat gyújtotta meg.
Kövess minket Facebookon is!