Tízből hat amerikai szerint vádat kellene emelni Trump ellen
A demokraták 91 százaléka, míg a republikánusok 19 százaléka emelne vádat.
Trump tanácsadói szerint Rudy Giuliani tökrészegen kiabálta a Fehér Házban, hogy győztek
Az akkori elnök pedig elhitte neki. Folytatódtak a Capitolium ostromának okait feltáró kongresszusi bizottság meghallgatásai, még Trump veje sem állt apósa mellé.
Kitiltási hullámra panaszkodnak Trump közösségi oldalának felhasználói
A jelek szerint a Capitolium ostromát vizsgáló bizottság meghallgatásai érzékeny tartalomnak számítanak.
Saját lánya sem hiszi el Trumpnak, hogy elcsalták a 2020-as elnökválasztást
Ivanka Trump korábban más álláspontot képviselt, azonban a volt főügyész vallomása megváltoztatta perspektíváját.
Capitolium ostroma: lázadó összeesküvés miatt emeltek vádat a Proud Boys tagjai ellen
Ha bebizonyosodik a bűnösségük, 20 év börtönt kaphatnak.
Nyolc órán át hallgatták meg Ivanka Trumpot a Capitolium ostromával kapcsolatban
Donald Trump lánya válaszolt a kérdésekre, és egyszer sem élt a hallgatáshoz való jogával.
Trump híváslistájáról épp akkor nincs adat, amikor megrohamozták a hívei a Capitoliumot
Több mint 7 óra hiányzik. Az ostromban öten haltak meg, egy rendőr is.
Perelhetik Trumpot a rendőrök a Capitolium ostroma miatt
Közben minősített iratokat találtak Trump floridai rezidenciáján, a volt elnök egyszerűen hazavitte a titkos papírokat.
Trump kegyelmet adna a capitoliumi zavargóknak, ha újra elnök lenne
A volt elnök egy texasi nagygyűlésen beszélt erről.
Közel 8 milliárd forintnyi dollárra pereli Alec Baldwint egy volt amerikai tengerészgyalogos...
A sztár előbb pénzt küldött a családnak, majd meglátta, hogy egyikük ott volt a Capitolium ostrománál. A színész lázadónak nevezte őket, követői pedig gyalázkodó üzenetekkel árasztják el őket.
Kövess minket Facebookon is!