Kocsis Máté a kegyelmi ügyről: Ennek a helyzetnek nem lett volna szabad előállnia
február 9. – 10:25
–
Világi Máté
A Fidesz frakcióvezetője azt mondta, jó lenne tudni, hogy mi állt Novák Katalin kegyelmi döntése mögött.
Török Gábor: Novák Katalin politikai karrierjének vége
február 9. – 09:41
–
Aradi Hanga Zsófia
A politikai elemző szerint Orbán számára a legfontosabb tanulság, hogy ebben az „aszimmetrikus, domináns politikai helyzetben” sem mindegy, ki tölti be a köztársasági elnök szerepét.
Novák Katalin kegyelmi döntése miatt tüntetnek péntek délután a Belügyminisztériumnál és a Várban
február 9. – 04:30
–
Lengyel-Szabó Péter
A Momentum és civil szervezetek tiltakoznak amiatt, hogy a pedofilügyben kényszerítésért elítélt K. Endre elnöki kegyelmet kapott.
Lackfi János is bejelentette a kilépését Novák Katalin tanácsadó testületéből
február 8. – 22:46
–
Weiler Vilmos
A költő azt írja: nagyon várt volna valamilyen magyarázatot a kegyelem-ügyre.
Orbán Viktor be is nyújtotta az alkotmánymódosítóját
február 8. – 20:39
–
Presinszky Judit
Eszerint a köztársasági elnök nem adhat kegyelmet, ha azt olyan bűncselekmény után kérik, amiben kiskorú a sértett.
Novák Katalin tanácsadója szerint lehet, hogy az egész kegyelmi ügyet csak azért robbantották,...
február 8. – 19:04
–
Weiler Vilmos
Nehogy egy ellenzéki elnök egyszer kegyelmet adjon egy pedofilügyben elítélt bűnözőnek.
Sándor-palota: Novák Katalin jó szívvel fogja aláírni Orbán alkotmánymódosítását
február 8. – 18:58
–
Presinszky Judit
Megkérdeztük azt is az államfőtől, tervez-e lemondani.
Már mérik is, hogy le kellene-e mondania Novák Katalinnak a kegyelmi döntés után
február 8. – 18:17
–
Presinszky Judit
A telefonos közvélemény-kutatók arra is kíváncsiak, hogy a válaszadóknak mi a véleménye Varga Juditról.
Az Origo megírta úgy Orbán bejelentését, hogy nincs benne se Novák neve, se a konkrét pedofilügy
február 8. – 17:30
–
Lengyel-Szabó Péter
Aki az Origóból tájékozódik, nehezen tudja meg, hogy Novák Katalin elnöki kegyelmet adott K. Endrének, és erre reagált a miniszterelnök.
Kiengedik a pedofil bűnsegédjét, aztán még te köszönd meg nekik
február 8. – 17:21
–
Sarkadi Zsolt
Orbán Viktor alkotmánymódosítást kezdeményez, mert szerinte itt „nem jogászkodni kell”. De nem is jogászkodik senki, maximum ő, aki próbál úgy tenni, mintha a jogszabályok adtak volna kegyelmet K....