Áder János: Az elnöki kegyelem mindig kétszereplős eljárás, harmadik szereplőnek nem osztottak lapot
A volt államfő szerint a döntés az igazságügyi miniszteren és az államfőn múlik, tízéves elnöksége alatt Orbán semmilyen kegyelmi ügyben nem fordult hozzá.
Skrabski Fruzsina: Novák Katalin megrázza magát, újult erővel, üstökösként tér majd vissza
Az egykori tanácsadó szerint a volt köztársasági elnök abban a tudatban döntött, hogy egy olyan embernek ad kegyelmet, aki valójában nem bűnös.
A minisztériumnak nincs tudomása arról, hogy K. Endre a kegyelem után oktatási intézményben...
A bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének a kegyelem után lett volna lehetősége gyerekekkel dolgoznia állami intézményekben.
Továbbra sem árulja el Balog Zoltán, hogy miért gondolja ártatlannak K. Endrét
A református püspök hétfő este Mátraházán járt, de ott sem válaszolt a sajtó kérdéseire.
A kormány szerint nem is kell elárulniuk, Varga Judit támogatta-e K. Endre kegyelmét
Pedig nagyon sok múlik ezen. Ez volt az a kérdés, amelyikre Gulyás Gergely sem akart válaszolni, pedig elismerte, tudja a választ.
Orbán Viktor: Nem vagyok följogosítva, hogy az elnök asszony nevében nyilatkozzak
Momentumos képviselők kérdezték Orbánt és Rogánt K. Endre kegyelméről a Parlament folyosóján. Budai Gyula csak annyit mondott, hogy ő már akkor „komoly dolgokat csinált”, amikor a momentumos Tompos...
Már hivatalosan sem Novák Katalin a köztársasági elnök
Az összes képviselő elfogadta a kegyelmi botrányba belebukott Novák lemondó nyilatkozatát. A távozó államfő az államtól lakást, titkárságot és sofőrt is kap.
„Orbán Viktor a pedofilvédő maffia keresztapja” – a közvetlen államfőválasztásért tüntetett az...
Bár az államfőválasztásról alig beszéltek. Dobrev Klára fideszes pedofilhálózatot emlegetett, Kunhalmi Ágnes pedig az erkölcstelenség legmélyebb bugyrának látja a kegyelmi ügyet. Karácsony Gergely...
Vidéki prókátor: Tegyünk a tűzre, ébresztgessük
A kegyelmi ügyet kirobbantó jogász szerint „most felgyulladt talán egy kis láng, mely reményt adhat mindannyiunknak arra, hogy egyszer még újra normális országban élhetünk”.
Krekó Péter: A kegyelmi ügy azt mutathatja, hogy a kormányzati kommunikációnak is van határa
A Political Capital igazgatója szerint a megafonosok droidok, akikbe betáplálják a politikai üzeneteket. A Deutsche Welle videója.
Kövess minket Facebookon is!