Átmenetileg felfüggeszti Elon Musk a Twitter megvásárlását a cég negyedéves jelentése miatt
A milliárdos szeretne több részletet megtudni arról, hogy helyes-e a Twitter becslése, mely szerint a felhasználóbázis kevesebb mint öt százalékát teszik ki a kamuprofilok és a spambotok.
Két csúcsvezető is otthagyta a Twittert
Egyúttal létszámstopot vezetett be a cég, de elvileg nem lesznek elbocsátások.
Elon Musk szívesen összefutna Elonggal, a kínai hasonmásával
Olyanok lennének, mint két tojás?
300 ezer forintért már Magyarországon is elérhető Elon Musk műholdas internetje
A havi előfizetés 35 ezerből kijön.
Elon Musk visszaengedné Donald Trumpot a Twitterre
A milliárdos hibának tartja a 2021-ben hozott döntést a volt amerikai elnök végleges tiltásáról.
Elon Musk 6 év alatt megnégyszerezné a Twitter felhasználóinak számát
A bevételt pedig megötszörözné. A Twitter új tulajdonosa a napokban vázolta fel meredek terveit a befektetőknek.
Elon Musknak kínálják megvételre a világhírű szicíliai fehér sziklák egy részét
A turistáktól féltik, akik hazavisznek belőle egy-egy darabot.
Elon Musk felvetette az ötletet, hogy a kormányok és a vállalatok fizessenek a Twitterért
A coca-colás felvetés után újabb tervvel állt elő a milliárdos, ami ezúttal nem is tűnik képtelenségnek.
Elon Musk 4 milliárd dollár értékben adott el Tesla-részvényeket, miközben megvette a Twittert
A milliárdos azt ígéri, többet már nem ad el a Teslából.
Kövess minket Facebookon is!