Három hónapos mélypontra zuhant a bitcoin
Elon Musk korábbi bejelentése után továbbra sem áll meg a bitcoin-árfolyam zuhanása.
Musk bejelentette, hogy a Tesla mostantól nem fogad el bitcoint, be is zuhant az árfolyam
Korábban többször az egekbe lőtték a kriptopénz árát a bejelentései, most pont fordítva történt. Klímavédelmi aggályok állnak a háttérben.
Elon Musk bement viccelődni a tévébe, be is szakadt a dogecoin árfolyama
A teljesen kiszámíthatatlan viselkedés persze nem idegen a paródiának indult, de gigabiznisszé vált kriptopénztől.
Ötödjére épségben landolt a SpaceX Csillaghajója
Elon Musk ezzel az űrhajóval juttatna öt éven belül űrhajósokat a Holdra és a Marsra. A rakéta összes korábbi verziója felrobbant a földet érés előtt vagy után.
Elon Musk cáfolja, hogy önvezető módban karambolozott volna a Texasban porig égett Tesla
A baleset körülményei Musk szerint egyértelművé teszik az emberi hibát.
Elon Musk cégét bízták meg az első kereskedelmi Holdra szálló egység kifejlesztésével
A NASA bízta meg ezzel a hóbortos multimilliárdos cégét.
Segglyuk, tárulj! – Furcsa meglepetést rejtettek el a Teslákban
Mondjuk a Tesla fingmódja után ki lepődik meg, ugye.
Megépíthetnék a Jurassic Parkot, ha akarnák, Elon Musk üzlettársa szerint
Nagyjából tizenöt évnyi tenyésztés és génmanipuláció után egészen ritka újszerű fajokat kaphatnánk, mondja a Neuralink neurotechnikai cég elnöke.
Videó Elon Musk majmáról, ami elvileg az elméjével irányít videójátékokat
A Neuralink elvileg parancsokra fordítja le a majom agyi aktivitását, de a kutatók a videón kívül semmit nem osztottak meg, ami segítségével meg lehetne erősíteni az eredményt.
Ismét felrobbant a SpaceX rakétája, de ez nem feltétlenül baj
A következő prototípus összeszerelve várja a tesztrepülést.
Kövess minket Facebookon is!