Elindult, és péntekig tart az online előválasztás előregisztrációja
Egy lakcímkártyára és egy fényképes, hivatalos igazolványra van szükség hozzá.
Öt helyen lép vissza egymás javára az MSZP-Párbeszéd és a Momentum
Jövő héten már indul az előválasztás, a pártok olyan jelölteket vonnak vissza, akik már összegyűjtötték az ajánlásokat.
Oszkó Péter, a Bajnai-kormány pénzügyminisztere Dobrev Klárát támogatja az előválasztáson
Bajnai pénteken bejelentette, hogy Karácsony Gergelyt támogatja, egykori pénzügyminisztere pedig pár órával később Dobrev mellett foglalt állást.
Öten visszaléptek, két jelöltnek pedig nem jött össze a négyszáz aláírás az ellenzéki előválasztáson
Végleges az ellenzéki előválasztáson indulók listája: összesen 258 jelöltre lehet majd szavazni.
Bajnai Gordon Karácsonyt támogatja az előválasztáson
Az egykori miniszterelnök szerint az előválasztáson félre kell tenni a személyes és pártszimpátiát a győzelem érdekében.
Kilépett a pártból a szabolcsi DK-s, aki szerint az előválasztáson fideszesek fognak az MSZP...
Jakab Tímea arról beszélt, hogy Fidesz-szimpatizánsok fognak az előválasztáson az MSZP-s Papp Ildikóra szavazni a Jobbik jelöltjével szemben.
Szúrópróbaszerűen, telefonhívással ellenőrzik az ellenzéki ajánlásokat
Lezárult az előválasztási ajánlási időszak, amely végén öt miniszterelnök-jelölt maradt versenyben. Már most számháború alakult ki a jelöltek között, pedig még csak mostantól élesedik a kampány...
Demeter Szilárd szerint a pokol vár Cserhalmi Györgyre vagy Pogány Juditra, ha az ellenzék nyeri a...
A miniszteri biztos az előválasztást népszerűsítő klipet kommentálta így.
Iránytű Intézet: Nagyon szoros a verseny Mellár Tamás és Nemes Balázs között a pécsi előválasztáson
A felmérés szerint a biztos résztvevők egyaránt 37-37 százaléka szavazna rájuk.
Czeglédy: Elpusztíthatatlan vagyok; Ungár: Gyüttment vagyok
Az egyik legszorosabb előválasztási küzdelem Szombathelyen zajlik, ahol most a jelöltek nyilvánosan is kiálltak egy vitára. Fideszesek elszámoltatásáról, Ungár Péter családi hátteréről és az ördög...
Kövess minket Facebookon is!