400 millió forintot csoportosít át a kormány a Fudan Egyetemért felelős társaságnak
A friss kormányrendelet szerint emellett az eddig emlegetett önkormányzati területeket is kikerülné a kormány: habár azt még nem tudni, hogyan rajzolnák át ehhez a térképet.
Kínai nagykövet: A járvány idején Kína és Magyarország is egy hajóban evez
Csi Ta-jü hiszi, hogy a gyakorlati együttműködés még jobban megszilárdul majd. A nagykövet emellett az USA-ról, az EU-ról és a Fudan Egyetemről is beszélt egy interjúban.
Szél Bernadett: Közpénznyelő alapítvány tulajdonába kerül a budapesti Fudan Egyetem
A képviselő elolvasta az angol nyelvű szerződést, és saját szavai szerint döbbenetes dolgokat talált benne.
Amerika aggódik a kínai Fudan Egyetem magyarországi terjeszkedése miatt
Az USA budapesti nagykövetsége szerint ugyanis Peking bizonyítottan kártékony befolyásszerzésre és a szellemi szabadság elfojtására használja a felsőoktatási intézményeit.
Palkovics szerint a Fudan nem vesz el területet a diákvárostól, megvan a Nagyvásártelep győztes...
Kihirdették a diákváros legfontosabb épületének tervezésére kiírt tender győztesét.
A Fudan Egyetem után Demeter Szilárd is kaphat a Diákváros területéből
Az Országos Széchényi Könyvtár és más kulturális intézmények kerülhetnek ide.
Kijött a közlönyben Orbán rendelete a kormány és a Fudan közti stratégiai megállapodásról
Palkovics László kormánybiztosnak kell majd aláírnia a kínai partnerrel.
Palkovics nem semmi ajánlatot tenne a Fudan Egyetemről Karácsony Gergelyéknek, a főpolgármester...
A kormánybiztos tárgyalóasztalhoz ülne a főpolgármesterrel és Baranyi Krisztinával, Ferencváros polgármesterével is.
A nemzetbiztonsági bizottság elé mehet Palkovics a Fudan Egyetem ügyében
A bizottság három ellenzéki tagja szeretné megosztani a miniszterrel az egyetemmel kapcsolatos nemzetbiztonsági aggályaikat.
Baranyi Krisztina a tulajdonvédelemre hivatkozva nem adna a Fudan egyetemhez ingatlanokat, ha a...
A fővárosiak és a ferencvárosiak körében népszavazást írna ki, ha pedig a választók sem akarják, nem adják oda az ingatlanokat.
Kövess minket Facebookon is!