Csák Jánoshoz kerül a Fudan Egyetem
És nem Palkovics Lászlóhoz, aki egészen eddig a kínai egyetem kormánybiztosa volt.
Az ellenzék szerint Orbán rendszerében nem dönthet a nép népszavazáson
A DK, az LMP és a Momentum is reagált arra, hogy az Alkotmánybíróság elkaszálta Karácsony népszavazási kezdeményezéseit.
Az Alkotmánybíróság elkaszálta Karácsony Gergely népszavazási kérdéseit
Sem a Fudan Egyetemről, sem az álláskeresési járadékról nem lehet népszavazást tartani.
Ezt a Fudan-népszavazást még igen, de ezután már semmilyen népszavazást nem támogat vagy...
A párt most jött rá, hogy az Orbán-kormány kiüresítette a népszavazás intézményét, és azt sem tudják még, kampányolnak-e majd a fudanos népszavazásban. Vagy valami ilyesmi.
Pegasusszal célozták meg a volt pekingi nagykövetet, aki nem sokkal később bekerült Orbán...
Szilas Cecília nem az első magas rangú kormánytisztviselő, akit sikerült azonosítani a Pegasus-célpontok között. Szilas a célponttá válása idején a viharos hátterű Dunaferrnél volt vezető, nem...
Zöldet kapott a Fudan ügyében kezdeményezett népszavazás
Lesz referendum az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartamáról is, mindkét esetben összegyűlt a kellő számú hitelesített aláírás.
Ferencvárosi fricska Kínának: a Fudan Egyetem helyére állítják fel a Tienanmen téri Szégyen Oszlopát
A dán művész ugyanilyen szobrát december 23-án a hongkongi hatóságok eltávolítottak a város egyeteme előtti térről.
Udvarias hangnemben fenyegetik Baranyi Krisztinát az itt élő kínaiak képviselői
Jobb a békesség alapon kérik a Fudan miatt átnevezett utcák nevének megváltoztatását.
Elítélte a magyar kormányt a Fudan Egyetem és a Pegasus-ügy miatt az EP szakbizottsága
A külföldi beavatkozással foglalkozó európai parlamenti bizottság szerint Magyarország a kínai és az orosz kormány geopolitikai céljait segíti.
Az NVI elkezdi összeszámolni az ellenzék népszavazási aláírásait, de szóltak, hogy az akár több...
Szabó Tímea szerint ha nekik ment egy éjszaka alatt az összeszámolás, akkor a Nemzeti Választási Irodának is hamar kell végeznie.
Kövess minket Facebookon is!