Orbán: Nekünk azért jobb véleményünk van magunkról
A miniszterelnök nem fél a Fudantól, mert itt nem lesz külföldi befolyás, amíg nemzeti kormány van. Eközben ott áll szügyig, vérben a parlamentben, és a focival kapcsolatban „ezzel a térdelősdivel”...
A Fudan-ügy pontosan leírja, milyen Kína gazdasági térhódítása az autoriter államokban
Az egy út – egy övezet kínai geopolitikai kezdeményezés nem váltotta be a hozzá fűzött kínai reményeket, mert csak néhány autoriter államban lehetett azt eladni, hogy a helyi kormányzat fizessen...
Egy elégedett terminátor – Palkovics László portréja
Egy kis zalai faluból indult Palkovics László innovációs miniszter pályája, aki a politikai szerepvállalása előtt már egyetemi, akadémiai, illetve multis környezetben is bizonyított. A kormány...
Szél Bernadett: Némán, vita nélkül szavaztak le Fudan-ügyben
Várhelyi Olivér uniós biztos a Montenegróról szóló országjelentésében felvetette, hogy a kínai hitel súlyos kockázatot jelent az ország számára, ezért Szélék meg akarták hallgatni őt az egyik...
Karácsony a kínai nagykövetségnek: Nem a kínai emberek, hanem Magyarország sunyi kiárusítása ellen...
Hiába tekinti Kína belügyekbe való beavatkozásnak, a budapesti főpolgármester azt üzeni, hisz a demokráciában és az emberi jogban, így továbbra is használni fogja ezeket a szavakat.
A kínai nagykövetségről üzenik Karácsonynak, hogy fényes nappal nem illik kritizálni egy másik...
Egy tíz éve Magyarországon élő diplomata írt hivatalos közleményt arról, hogy sokkolta őt a főpolgármester szombati beszéde.
Gulyás Gergely szerint lehet népszavazás a Fudan Egyetemről, de csak másfél év múlva
A kormány támogatná a népszavazást, ha lesz hozzá elég információ, ugyanis nem akarnak jót tenni az emberekkel az akaratuk ellenére, mondta a miniszter.
Karácsony Gergely levelet küldene a kínai elnöknek az ellenzéki miniszterelnök-jelöltekkel a Fudan...
Egészen pontosan azért, hogy nyilvánvalóvá tegyék: bármelyiküket is választják meg 2022-ben, itt nem épül meg a kínai egyetem.
Minden eszközzel meg akarják akadályozni, hogy a Fudant felépítsék Budapesten
Szombaton tüntetést szerveztek a Fudan Egyetem ellen, ahol felszólalt Karácsony Gergely és Baranyi Krisztina is. Hosszú ideje ez volt az első nagy kormányellenes tüntetés, ami persze nem csak a...
A Fudan-ügy kipattanása után az ellenzék megtöltötte a Kossuth teret
Több ezer ember tüntetett Budapesten, hogy a Fidesz politikája ellen tiltakozzon.
Kövess minket Facebookon is!