Gulyás: 24 órán belül nyilvánosak lesznek a kínai és orosz vakcinaszerződések
A lakosság több mint 11 százaléka oltáshoz jutott már. Kövesse a kormányinfót percről percre itt!
Gulyás: Ha most nem zárnánk, akkor megnőne a halálozások száma
A miniszter bejelentette az újabb járványügyi szigorításokat, részleteket későbbre ígértek. Arról is beszélt, minden államnak el kell fogadnia a másik állam vakcinaigazolványát.
Március 15-ig maradnak a korlátozó intézkedések
Gulyás Gergely szerint felfutóban van a harmadik hullám, a következő két hétben romlani fognak az adatok. Egyes előrejelzések szerint „drámaian”.
Úgy ígér március végére oltást egy magáncég, hogy a kormány szerint még egyetlen vakcinát sem...
Ötezer forintért lehet előjegyezni az oltásra a Nemzetközi Oltóközpontnál, azt viszont nem tudni, honnan és milyen vakcinákat tud a cég beszerezni. A fogyasztóvédelem rendben találta a céget, amely...
Májusra három-négymillió embert olthatnak be
A vírus elleni védettséget igazoló okmányt vezet be a magyar állam, de még nem tudni, ez milyen jogosultságokkal jár majd. Mától kezdik oltani az egészséges 60 év felettieket az orosz vakcinával.
Gulyás: Két ütemben, március elejétől lehet részleges nyitás
Február és május között az állami és önkormányzati ingatlanok után nem kell bérleti díjat fizetniük a vendéglátósoknak; a plasztikkártya mentesíti a karanténkötelezettség alól a határátlépőket; a...
Két válasz, ami tökéletesen megmutatja a kormány kommunikációs gépezetét
Ha arról van szó, hogy egy baloldali városvezető soron kívül beoltatta magát, az elfogadhatatlan. Ha Varga Judit csokos hitelfelvételéről van szó, az csak gusztustalan balliberális propaganda.
Március 1-jéig biztosan maradnak a korlátozások
Bármilyen enyhítés csak újabb hullámhoz vezetne. A kormány 15 nappal saját hatáskörben meghosszabbítja a rendkívüli jogrendet, utána az országgyűlést kérik erre. Minden vakcina ideiglenes...
Gulyás: Már februárban lesz védettséget igazoló plasztikkártya
Elégedetlen az Európai Gyógyszerügynökséggel a kormány, amely gyorsítaná a vakcinabeszeréseket, de a társadalom jelentős részének átoltottságáig nem tervez enyhíteni a jelenlegi korlátozásokon. A...
Gulyás: Az egyetemek akkor kerülnek alapítványi fenntartásba, ha ezt ők maguk is akarják
2021 első kormányinfóján hiába kérdeztünk Orbán Gáspár külföldi tanulmányairól, ezek elől a kérdések elől a kormányszóvivő és Gulyás is kitért.
Kövess minket Facebookon is!