A bizottságokban sem kapott vezető tisztséget a fideszesek EP-frakciója, Magyar és két tiszás...
Hiába követelték maguknak az EP-beli súlyuk alapján, a Patrióták Európáért jelöltjét a közlekedési és a kulturális bizottság elnökének sem szavazták meg, előbbiben a frakció kivonulással tiltakozott.
Magyar Péter: Még ebben a ciklusban beérhetjük a Fideszt
Magyar Péter a Telex élő műsorában beszélt arról, hogyan áll a Tisza Párt bővítése, hányan jelentkeztek párttagnak. Az Ötkertben történt incidensből azt tanulta, hogy egy 30 százalékos párt...
Ha a Tisza Párt összeáll, a Fidesznek esélye sem lesz – interjú Magyar Péterrel
Kevesebb, mint másfél hónap telt el a választások óta, de ennyi idő alatt is rengeteg dolog történt Magyar Péter és a Tisza párt körül. Élőben kérdezzük a politikust EP-ről, ukrajnai útról és az...
Magyar Pétert választották a Tisza Párt elnökévé, Radnai Márk és Tarr Zoltán lettek az alelnökei
A párt eddigi elnöke, Szabó Attila a jövőben tiszteletbeli, alapító elnök lesz.
Kiderült, melyik EP-bizottságban kapott helyet Deutsch Tamás és Magyar Péter
Közzétették, melyik európai parlamenti képviselő milyen témával foglalkozó szakbizottságokba ül be.
Magyar Péter félmillió forintot ajánlott fel a Bethesda Gyermekkórháznak az elromlott klíma miatt
Szerinte elképesztő, hogy Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár vagy Pintér Sándor belügyminiszter nem szólal meg az ügyben.
Ismét Ursula von der Leyent választották meg az Európai Bizottság vezetésére
Az Európai Parlament három középpártjának elvben megvolt a többsége, de hiányzók és átszavazók miatt egyáltalán nem volt biztos a győzelme.
Medián: 30 százalék felett a Tisza Párt, 12 százalékpontra a Fidesztől
A Fidesz valamivel gyengült, a Tisza Párt erősödött a június 9-i EP-választás óta. A választók 53 százaléka kormányváltást szeretne.
Elítélte az EP, hogy Orbán „kirívóan megsértette” az uniós alapszerződéseket a moszkvai útjával
A képviselők nagy többséggel elfogadott állásfoglalása következményeket akar a magyar miniszterelnök tettei miatt.
Beperelem, cáfolom, közzéteszem – Magyar Péter ígéretei
Feljelenti Orbán Viktort. Cáfolja az ügyészséget. Keresi otthon a további hangfelvételeket. Bevallja a vagyonát. A Tisza Párt alelnöke öt hónapja van a közéletben, azóta nagyon sok ügyben ígért...
Kövess minket Facebookon is!