200 zenész, köztük Billie Eilish és Nicki Minaj kéri a techcégeket, hogy ne ássák alá az emberi...
A zenészek szerint a mesterséges intelligencia által generált tartalmak „tönkreteszik a zenei ökoszisztémát”.
Fillérekért készítenek MI által generált pornót bárkiről a dark weben
Elég hozzá pár kép az illető közösségi profiljáról.
A Google a mesterséges intelligencia segítségével akár hét nappal előre meg tudja jósolni az...
Az árvizek világszerte közel 1,5 milliárd embert, vagyis a világ népességének mintegy 19 százalékát érintik.
A Liverpoolnál mesterséges intelligencia mondhatja meg, mi a legnagyobb esély a gólra szögletnél
A TacticAI nevű eszköz a vakteszten már bizonyított, az edzők jobban bíztak benne, mint kollégáik által megalkotott taktikákban.
Az Nvidia bemutatta a világ legerősebb MI-s csipjét
A Blackwell jelentősen egyszerűbbé teheti a modellek betanítását.
Elon Musk mesterségesintelligencia-cége szabadon hozzáférhetővé tette a saját modelljét
Musk múlt héten megígérte, az xAI be is tartotta – vasárnap óta nyílt forráskódú a Grok-1.
Megszavazták az EU-ban a világ első átfogó jogszabályát a mesterséges intelligenciáról
Kötelező lesz többek között egyértelműen megjelölni a mesterséges intelligenciával készült vagy módosított képeket, videókat.
Mindannyiunk új munkatársa figyel helyettünk a mítingen, táblázatokat elemez és összedobja a...
Nem egy emberi kolléga ilyen segítőkész, hanem a Microsoft mesterséges intelligenciája, a Copilot, amit egy éve mutattak be, most pedig már minden cégnek elérhető, hamarosan magyarul is. Elvenni nem...
Tömeggyártott mesterségesintelligencia-szemét lepi el a TikTokot
A legújabb generációs tartalomgyártók büszkén mutogatják, hogyan csinálnak MI-generált videókat néhány perc alatt, amikkel aztán több tízezer dollárt keresnek. De az igazi pénz az influenszerképző...
Megszületett az első vírus, ami mesterséges intelligenciás megoldásokat támad
Biztonságtechnikai kutatók fejlesztették ki a féregprogramot, ami pillanatok alatt feltöri a csetbotot, személyes adatokat lop, és terjeszti önmagát. Figyelmeztetésnek szánják, hogy a nagy cégek...
Kövess minket Facebookon is!